Midőn ezt írom, még nem biztos, hogy lesz holnap. Ebben a fénytörésben viszont egészen fölöslegesnek tűnik mindenféle okoskodás. A világ feszülten figyeli, mekkora ereje maradt Iránnak a válaszcsapásra, elszabadul-e végképp a pokol. Mert ha elszabadul, nem marad itt semmi. Elakadtak a szavaim. Mennyit nyom ilyenkor a latban, mit hazudott már megint Magyar Péter? De az élet egyelőre él és élni akar. Mivel a világ megmentéséhez vajmi kevéssel járulhatunk hozzá, nézzük mégis, menthető-e még a hazánk!
Mert van baj itthon is. Most látszik, mekkora pusztítást végzett a lelkekben a posztkommunisták perverz násza a leghangosabb antikommunistának álcázott SZDSZ politikai ringyóival. Mára alapértékké vált az árulás a balliberális oldalon. Olyannyira, hogy minden gátlás nélkül előre be is jelentik az eszközként használt áruló hamarosan bekövetkező elárulását, és ettől csak az ország egyik felének fordul föl a gyomra.
Aki alkalomadtán lemerészkedik a közösségi média mocskos bugyraiba, maga is tapasztalhatja, hogy elindult az ellenzéki oldalon egy kínos magyarázkodás, miért engedték át teljes mértékben a terepet az egyre vállalhatatlanabb Tisza-projektnek és mentálisan sérült vezérének, Magyar Péternek.
Úgy tűnik, az eltartott kisujjal finnyáskodó libernyák értelmiség Puzsér Róbertre bízta a társadalom ideológiai megdolgozásának piszkos munkáját. Az új fejezet azzal nyílt meg a globalisták álvalóságáról költött tanmeséjében, hogy Puzsér megrajzolta a kalapácsfejű Magyar Péter arcélét. Eszerint a zsebmessiás nem is megváltó, hanem kalapács, nem cél, hanem eszköz, amivel szándékaik szerint szétverik a NER-t, és ennyi.
A fő cél szerintük a rendszerváltás, ennek előfeltétele a jelenlegi kormány megbuktatása, ehhez találják jó eszköznek a bedrótozott hazudozót, így, ha befogott orral, három unikummal is, de a végsőkig támogatják. Vagyis egészen addig, amíg gyűlöletük fő tárgya, a nemzeti kormány és annak vezetője el nem tűnik az útból.
Akkor pedig a kalapács mehet vissza a kredenc fiókjába, átadva a terepet a valamikori szabad demokraták még ártani képes lebegő rémalakjainak és a már említett perverz nász azóta felcseperedett szörnyszülötteinek.
Ne feledjük, Magyar Péter azzal kezdte politikai ámokfutását, hogy elárulta gyermekei anyját, aztán az addig többszörösen kihasznált politikai közösségét, ami helyett létrehozott egy másikat, olyat, amit semmi más nem tart egyben, mint az elárult közösség tagjai és vezetői iránt felkorbácsolt zsigeri gyűlölet.
Magyar Péter és társai röpke egy esztendő alatt többször elárulták hazájukat Brüsszelben, nem csupán folytatva, hanem túlszárnyalva a hajdani momentumos képviselők és Dobrev Klára álnok aknamunkáját. Erről a többszörösen áruló bagázsról kürtöli most Puzsér világgá, hogy amint elérik céljukat, a rendszer megdöntését, abban a pillanatban elárulják majd őket is a most még támogatóiknak betudott balliberális körök.
Ez a büszkén vállalt köpedelem lesz a szép új világ alapja, ez a gyönyörű reménység, amit a patrióta politikával szemben kínálni tudnak. A kérdés már csak az: ki veszi ezt be? Mi lakozik annak a tömegnek a lelkében, szívében, agyában, amelyik ott csápol lelkesen ezeknek a gazembereknek a rendezvényein?
Puzsér azzal lépett a Kossuth téren összegyűltek elé, hogy „ti vagytok az ellenállás”. Most akkor mivel szemben? Azt még értem, hogy aki benyeli azt az ostoba koholmányt, amit anno Magyar Bálint foglalt kötetbe a „maffiaállamról”, abban sikerülhetett az irigységéből fakadó frusztrációt agresszióvá hevíteni. Aki komolyan tudja venni, hogy „ezek szétlopták az országot”, miközben a duplájára nőtt a nemzeti vagyon, az nyilván azt is teljes odaadással hiszi, hogy egy luxusautó bőrüléséből is azt kell hirdetnie: ebben az országban nem lehet élni. De mit gondolnak azok, akik azt hitték, most ők is tartozhatnak valahová, most végre ők is közösséget alkothatnak, aztán kiderült, hogy a nagy reménység megtestesítője büdös szájú agyhalottaknak tartja őket, ezen felbuzdulva pedig a sleppje úgy listázza őket, mint egy átnevelőtábor kápói az összefogdosott szerencsétleneket?
Meddig tarthat valakit fogva egy ennyire hamis remény? Vajon felfogják-e ezek az emberek, hogy ha a megváltónak gondolt vezérük csak eszköz valakik kezében, akkor őket is csak használja valaki? Kialakult hazánkban egy látszólag aktív politikai réteg, amelyik egyáltalán nem tudja artikulálni, mit szeretne, csak és kizárólag az mozgatja, mit nem akar, mitől szeretne megszabadulni, de nagyon, ám semmiyen válasza nincsen arra, mi lesz azután, ha ne adj’ Isten sikerül a kormánybuktatás.
Megy előttük egy szamár, kolomppal a nyakában, akinek szintén nincs lövése sem arról, mit csinálna, ha győzne az általa vezetett büdös, lenézett, megalázott horda. A háttérben pedig ott fenekednek azok, akiknek mindig a pusztulás, a csőd, a nyomor és a reménytelenség jár a nyomában. Ők akarják majd létrehozni az új rendszert, ám abba, hogy az milyen is lesz, az ellenállóknak, a megalázottaknak és megnyomorítottaknak nincs beleszólásuk.
Ők csak arra valók, hogy lendítsék vezérüket, a kalapácsot, verjék szét, amit az elmúlt tizenöt évben közösen építettünk, aztán majd lesz valahogy. A most kínált balliberális társadalmi szerződés alapján az a szabadság, ha eszköz vagy a rombolásban és kellőképpen tudsz gyűlölni a szeretet országának eljövetele érdekében. És elképzelhető, hogy ezért az életedet is fel kell majd áldoznod.
Puzsér szerint ugyanis az volt a baj az eddigi rendszerváltásokkal, hogy nem vérrel váltottuk meg a szabadságunkat. A békés átmenet okozta már 1990-ben is szerinte, hogy a Gyurcsány–Orbán ellentét lett a fő rendezőerő hazánk politikai életében. Gyere ki, játsszuk le, vicsorog a képünkbe, hőbörögve provokál, majd eljátssza a szendét, hogy ő még véletlenül sem buzdít erőszakra, nem uszít – éppen azért beszél a polgárháborúról, mert el akarja kerülni azt. Miközben egyik pillanatban arról morfondírozik el-eltűnődve, honnan lehetne Magyarországon fegyverhez jutni alkalomadtán, egy másikban békés ellenállásra, higgadtságra, demokratikus demonstrációkra buzdít. Játszik a tűzzel. Igazi aljas rongyember.
Végül érdemes néhány szót ejteni arról,
kinek a kezében van ténylegesen a szóban forgó kalapács. Akinek neve mostanság Brüsszel Péter. Mert Brüsszel az ő menedéke, kenyere, tehát az élete. Oda szaladt akarata ellenére, hogy elbújhasson a megvetett és eltörölni vágyott mentelmi jog mögé, s ha már ott volt, le is tette a hűségesküt a védelemért cserébe Weber nagyúrnak és Ursula asszonynak.
Egy pillanatig sem zavarta, hogy Weber Magyarország ellen szokott szavazni, hogy a néppárt élharcosa hazánk kivéreztetésének, kiszárításának. Sőt kollégái a minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik elv alapján azonnal be is álltak a hazaárulók dicstelen sorába, és ott akadályozzák fejlődésünket, ahol csak tudják. A nemzeti kormány – élén Orbán Viktorral – Brüsszel urainak a legfőbb ellensége. Útban van az önfeladó, önsorsrontó ostoba politikájuknak szinte minden téren. Nem támogatja Ukrajna gyors, feltételek nélküli uniós csatlakozását, nem hajtja végre az idióta migránspaktumot, nem hajlandó lemondani végleg az orosz energiahordozókról, és háborúba sem akarja sodorni Európát, de különösen nem a magyarokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy megvetjük és elutasítjuk a kéretlen szexuális propaganda terjesztését a közterületeken, különösen a közoktatás intézményeiben. Ennyi elég ma ahhoz, hogy egy nemzetet a pokolra kívánjanak a globalisták. Ezzé lett a csodálatos eszme az erős nemzetállamok szövetségéről, ami békét teremtett a kontinensen, jólétet, gyarapodást hozott, miközben őrizte a hagyományokat és kiteljesítette a szabadságot.
Ma háborús uszítás, békétlenség, elveszített versenyképesség, romló életminőség és birodalmi véleményterror váltotta fel az eredeti eszményeket az Európai Unióban. Ezek képviselői akarják megbuktatni az Orbán-kormányt, ezek kezében van kalapácsként Magyar Péter, és ezek sikerét várja nyálcsorgatva a Puzsért előtérbe toló hazai balliberális értelmiségi banda.
Ez a teljes kép, ezt jó, ha látják itthon a választópolgárok, az agymosottak, büdösszájúak, trágyával etetett gombák és nyuggerkommandók a jobb és a kevésbé jó oldalon egyaránt.
