Kiadhatták a parancsot Brüsszelben, gőzerővel beindult a magyar társadalom érzékenyítése az erőszakra. Most kell ellenállnunk, most kell megálljt parancsolnunk a balliberális őrületnek, különben tényleg ránk gyújtják az országot. Nyilvánvaló hazugságokon, aljas csúsztatásokon alapuló kiindulópontjuk az, hogy a Fidesz nem mond le a hatalomról akkor sem, ha veszít a választásokon, ami robbanáshoz vezet majd az amúgy is pattanásig feszült társadalomban. Fel kell tehát készülni a polgárháborús állapotokra. Ezzel szemben az igazság az, hogy éppen az Orbán-fóbiások azok, akiktől nem áll távol az a gondolat, hogy amennyiben nem sikerül demokratikus úton leváltani a kormányt, akkor „ezekkel a bűnözőkkel” szemben bármilyen eszköz megengedett, nem kell tehát csodálkozni azon, ha egyesek máris radikalizálódtak.
Mindkét megközelítés embertelen, antidemokratikus és végtelenül cinikus, mert igyekszik úgy beállítani a politikai küzdelem egyre elviselhetetlenebbé emelkedő hőfokát, hogy ezért is az Orbán meg a kormány a felelős. Az igazi felelősök pedig nyílt és őszinte elemzésnek, féltő figyelmeztetésnek vagy színpadi gegnek hazudják nagy nyilvánosság előtt elkövetett hergeléseiket. Íme néhány példa a közelmúltból.
Puzsér Róbert az általa meghirdetett ellenállást olyan nyilvános beszélgetések során készítette elő, ahol rendszeresen elmélkedett a polgárháború mibenlétéről, s a végén már oda jutott, hogy azon kellett morfondíroznia, hol találnának fegyvert az emberek ebben az országban, ha netán úgy éreznék, szükségük van rá.
Amikor Kuncze Gábor legutóbb Havas Henriknél járt, az aggódó nagypapi szerepét adta elő rendkívül álságos ripacskodással, és a közélet hangnemének eldurvulásával kapcsolatban figyelmeztetett mindenkit, hogy az asztalra kikerült bunkósbotot előbb-utóbb valaki megragadja majd és használni kezdi. Nem kellene ide eljutni, ingatta a fejét csalárd módon, miközben egész testtartásán látszott a türelmetlenség, hogy meddig kell még várni.
Aztán a napokban Márki-Zay is elszabadult. Ő nem kertelt, nem festette magát, minden visszafogottság nélkül megvádolta egy kérdés formájában a kormányt azzal, hogy polgárháborúra készül. Lehet, hogy a Miniszterelnökség munkatársait is ezért képezik ki éles kézigránátokkal? – fűzte hozzá álnaivan, de inkább sátáni gonoszsággal Tokatábornoknak, Magyar Péter bizalmasának egy bejegyzésére reagálva.
És nem maradt adós elmeháborodott következtetéseivel sem. Kifejtette, hogy az a hatalom, amely a polgárainak fegyveres leverésére készül, könnyen úgy végezheti, mint Rákosi emberei ’56-ban, amikor a kandelábereken lógtak az ávósok. Vicsorgó fenyegetés ez is, nem intő figyelmeztetés. Ráadásul képtelen átlátni, hogy ez a történelmi párhuzam azokra is érvényes lehet, akik fegyverrel akarnak fölébe kerekedni azon honfitársaiknak, akikkel nem értenek egyet. Semmivel nem védettebbek az erőszak borzalmaitól azok, akik a hatalomra törnek, mint azok, akiktől el akarják ragadni a hatalmat. Mindkét erőcentrum mögött magyar emberek, családok, édesapák, fiúk, lányok, barátok és ismerősök állnak.
Milyen emberek ezek, akiknek teljes természetességgel fordul meg az agyukban, hogy évtizedes sikertelenségük miatti frusztrációjuktól mások halála árán szabaduljanak meg? A válasz is ott bujkál a globalisták bukott miniszterelnök-jelöltjének ócska dumájában. Undorító álszentséggel azt javasolja az erőszak helyett, hogy keresztényi szellemben békésen adják át a hatalmat és a vagyonukat a kormány tagjai.
Még halálbüntetést sem kér ez a begőzölt lúzer, ahogy ő fogalmaz, hazánk ezeréves történelmének legnagyobb tolvajaira. Tehát, ahogy az elején levezettem, belekapaszkodik egy semmivel alá nem támasztott balliberális hazugságpanelba – „szétlopták az országot!” –, ebből levonja a következtetést, hogy ezekkel szemben bármi megengedhető, fel kellene őket akasztani a vagyonelkobzás után, de ők annyira rendesek, annyira emberségesek, hogy még a halálbüntetést sem állítják ideiglenesen vissza, amíg kinyírnak mindenkit, akik az útjukban állnak, csak adjanak át önként mindent.
