Ha évtizedek múlva valaki közös jellemzőket keres majd a Kádár-rendszer és a mai álbaloldali nómenklatúra-féldiktatúra közt, bizonnyal a kontraszelekció lesz az egyik kulcsszó. A közgazdász-társadalom a legveszélyeztetettebb, hisz aki nem hajlandó az uralkodó áramlatot szajkózni, mint evidenciát, az sok babérra nem számíthat. Kötete kvalitásainak köszönhetően Gazdag László feltehetőleg nem fog sok kárt tenni a balliberális stúdiók ülő alkalmatosságaiban. Az a maffiaszerű omerta, amely a Kádár-rezsimével analóg ízlésmonopóliumon alapszik, nem tűri az ellenvéleményt. A neoliberális felfogásnak semmi sem állhat útjába. Úgy gondolják, tetszés szerinti mennyiségű és brutalitású Bokros- és Gyurcsány-csomagot le lehet nyomni a társadalom torkán, ha diszkvalifikálják a józan hangú bírálatokat, alternatívákat.
De nagy zavarban lennének az erőszakos kormányzati véleménykufárok, ha szót kérne a túlvilágról a nemrég elhunyt Milton Friedman, a gazdasági neoliberalizmus legnagyobb tekintélye. Kivágnák-e a következő gondolatát: „Különös figyelemmel tanulmányozom a különböző fiskális-restrikciós egyensúlyteremtő elméleteket és politikát. Igaz, sehol sem vezettek még eredményre.” Gazdag László mottójául választotta az idézetet. Így vele együtt mi is kíváncsiak lehetünk arra: vajon sikerül-e az a páratlan, soha nem látott gazdaságpolitikai bűvészmutatvány, amivel a még hivatalban lévő MSZP–SZDSZ-kabinet próbálkozik kitartóan, ám egyre gyatrább eredménnyel. A lakosság kontójára és bőrére ügyetlenkedő Gyurcsány-kormány ugyanis olyan fába vágta a fejszéjét, amelybe eddig mindenkinek beletört a bicskája: pusztán megszorításokkal, a gazdaság és a lakosság víz alá nyomásával még senkinek sem sikerülhetett kilábalni a válságból. Éppúgy, ahogyan evidencia: egy versenyló attól még nem nyer derbit, mert csontkollekcióvá koplaltatták. Ugyanígy a Gyurcsány–Kóka–Veres- triád is kudarcra van ítélve a Bokros-csomag káros hatásait túlszárnyalni akaró furcsa, rémlátomásos gazdasági téveszméikkel. Gazdag László munkája hozzásegít, hogy magasfokú közgazdasági képzettség nélkül is átlássunk a szitán: mit miért nem szabad úgy tenni egy politikusnak, ahogyan a mai dilettáns vezetés csinálja. A megszorítást, előkelőbb nevén restrikciót olyan gyógymódnak tekintik a pszeudobaloldalon, amely univerzálisan alkalmazható minden gondra-bajra. Akár a sarlatán orvos Fellini Casanovájában, aki egy pillantást vetve a vészesen vérszegény betegre, csak azt rikácsolja: „Érvágás!”
A pécsi tudományegyetem docense olyan igazságokra irányítja rá a figyelmet, amelyek józan paraszti ésszel mindenki számára beláthatók. A kandidátus sokunk legpesszimistább sejtését fogalmazza meg: a Bokros-csomag nem következménye volt, hanem kiváltó oka lett a magyar gazdaság leromlásának, hosszú ideig tartó pangásának. Ugyanígy bátor álláspontot képvisel a közgazdász, amikor nem kertel: a privatizáció abban a formában, ahogy történt, intézményesített szabad lopásként is aposztrofálható. Hogy miért történt mégis úgy, ahogyan, hisz minden mégsem írható a mindenkori kormányzati bénázás rovására? Tetten érhető az egyéni érdekeltség: az elhibázott gazdaságpolitikai intézkedések közepette mindig volt egy olyan réteg, amely haszonélvezője lehetett a rossz lépéseknek. A kellemetlenül gyanús mégis az, hogy ez a garnitúra többnyire egy és ugyanazon körből került ki, függetlenül az éppen kormányon lévők pártszínezetétől. Ez a kör profitált a hetvenes-nyolcvanas évek neoprimitív gazdaságirányításából, majd ugyanez a társaság vált megint csak kedvezményezetté a rendszerváltozást kísérő privatizációs folyamatokban. Gazdag László egyetért azzal a véleménnyel, amely szerint a honi privatizáció nem gazdaságpolitikai, hanem büntetőjogi kategória. A közgazdász ezt a gyakorlatot a „kaparj kurta, neked is jut” továbbfejlesztett szólással írja le, amivel szemlélteti: csak a maffiokráciához dörgölőzők, ügyleteik felett szemet hunyók részesülhettek a nagy umbulda áldásaiban.
S hogy miként vannak ezek a korábbi bűnök kapcsolatban a mai elfuserált, korrupt országirányítással? A válasz: miért kellett volna változtatni a metóduson, ha nem járt súlyos jogi szankciókkal, és soha nem szenvedett vereséget az a demokráciatagadó szisztéma, amely a társadalmat önkényesen, kirekesztő módon két részre szakítja – a behódolókra és a felszámolandó, megbízhatatlan, konkurens elemekre. Ha egy üzlet nemcsak beindul, hanem az átalakítás alatt zavartalanul üzemelhet, miért kellene olyan idejétmúlt, macerás dolgokkal bíbelődni, mint erkölcs, társadalmi igazságosság, közjó vagy életszínvonal?
Ebből a megvilágításból nézve rögtön van valami perverz logika Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter 1995-ös intézkedéspakkjában. A mesterségesen, sokkszerűen felpörgetett infláció egy spekulánsi körnek igen jól jött, holott az a tíz százalékpont, amivel felturbózta a pénzromlást, már a hiperinfláció közelébe taszította a nemzeti valutát. Egy év alatt horribilis mértékben rontotta az államháztartás helyzetét is – minden utólagos MSZP–SZDSZ-es mítoszteremtéssel szemben.
A Bokros-csomag azt a természetes regenerációs, helyreállítási folyamatot szakította meg, amely Jánossy Ferenc közgazdászprofesszor bizonyított elmélete szerint minden súlyos krízis, válság után beköszönt, mivel a társadalom és a gazdaság újból fölépíti, dinamizálja termelőkapacitásait. Gazdag László gazdaságtörténeti példák sorával illusztrálja: fiskális restrikcióból még sosem született más, mint további lemaradás, aztán újabb megszorítás. Amikor az ország emberfeletti erővel már éppen kilábalna a kátyúból, valakik mintha újból visszataszítanák. André Kostolany, a magyar származású tőzsdeguru leszögezte: spórolásból még senki sem gazdagodott meg. John Maynard Keynes, a világgazdasági válságból való kiút egyik szellemi atyja írta az 1932-es restrikciós, nadrágszíj-öszszehúzó brit intézkedésekről: a legostobább dokumentum, amit valaha is balszerencsém volt olvasni. Az angliai Bokros-csomagot igazságtalannak és gyengeelméjűnek mondta, mivel az drasztikusan lecsökkentette a tanárok, rendőrök, katonák fizetését és újabb csődhullámot generált. Gazdag László megjegyzi: a Bokros- és a Gyurcsány-csomag ugyanezt a negatív minősítést érdemli ki.
Létezik, hogy a XXI. század elején egy magát modernnek beállító kabinet olyan gazdaságirányítási módszereket istenít, amelyek már több évtizede csúfos kudarcba fulladtak? A jelek szerint igen. És ez a fetisizálás legalább akkora hazugság, mint Gyurcsány Ferenc penetráns, a hazugságokat beismerő őszödi beszéde. Ki akarják építeni a kollektív lelkiismeret-furdalást, amiért az emberek úgymond túlfogyasztottak volna, s a bérkiáramlás meghaladta volna teljesítményüket és az ország lehetőségeit. Holott éppen az ellenkezője igaz – és ehhez a tisztánlátáshoz segít hozzá Gazdag László vitakötete. A munkaerő nálunk krónikusan alulfizetett, mint ahogy a humán tőkét, a tudást is betegesen negligálja a regnáló kurzus. A nyugati példák azt bizonyítják: a kitörés egyetlen útja a humán tényező nagyobb megbecsülése, ami az egyetlen alapja lehet a valódi reformoknak, a versenyképesség visszaszerzésének. A kötet egyik fejezetének vendégszerzője, Csath Magdolna közgazdász leírja, miért nehéz a mostani kormánynak áldozatot kérnie az emberektől. A lakosságon azt hajtják be, amit a hatalom elköltött és el akar költeni. Ezért szűnt meg a közbizalom a kabinet iránt, amely becsapja a társadalmat.
origo.hu
Deák Dániel: Zelenszkij leleplezte Magyar Pétert
