A vizit díja

Nincs, aki ne ismerné ezt az új összetett szót: vizitdíj. Olyan gyorsan jött, hogy szótárba venni is elfelejtettük. Az Édes Anyanyelvünk című lapban hónapról hónapra követik, szemlézik az új szavakat, ám ez valahogy kimaradt. De nincs benne a most megjelent Új szavak című kisszótárban sem.
Akkor próbálkozzunk meg az első szótári meghatározással: a vizitdíj az a meghatározott összeg (300, 600, 1000 forint), amelyet az annak a fizetésére kötelezett állampolgár az orvos (szakrendelő) fölkeresésekor fizet.
Persze nyelvi szempontból furcsa ez a vizitdíj. A vizit francia eredetű idegen szó a magyar nyelvben. Az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára szerint: „1. látogatás 2. orvosi szemle; (kórházban) vizsgálat, kezelés, ellenőrzés végett a betegek sorra járása”. E szótár szerint a vizitet az orvos végzi, s valóban, aki volt már kórházban, tudja, hogy minden reggel van az orvosi vizit, amelynek során döntenek a beteg sorsa fölött. A Magyar értelmező kéziszótár régi és új kiadása már egy újabb jelentést ad hozzá az eddigiekhez: „Orvosnak a betegnél, ill. a betegnek orvosnál való látogatása vizsgálat, kezelés végett.” Bevallom, ezt a fordított vizitet én még soha nem használtam, nem is hallottam. Vajon életszerű mondat a következő Mária néni szájából: „Megyek az orvoshoz vizitre!”, „Vizitálok az orvosnál”, „Négykor az orvosnál vagyok vizitáció végett”. Értjük, de nagyon furcsa. Inkább azt mondjuk: „Fölkeresem az orvost”, „Megyek a rendelőbe”. A vizit továbbra is inkább az orvos látogatása a betegnél.
A vizitdíj szóösszetétel nyelvtani jellegéből sok minden nem derül ki. Ezért lehetett rögtön viccet is fabrikálni („fábrikálni”) a vizitdíjból: vagyis a vizitdíj az az összeg, amelyet az orvos fizet nekünk, betegeknek, amikor meglátogat bennünket. Miért is ne? Betegségmegelőzés céljából tulajdonképpen kaphatnánk mi is valami jutalmat!
Persze nem erről van szó. A vizitdíjat az állampolgár fizeti akkor, amikor „meglátogatja” (vagy inkább fölkeresi) az orvost.
A -díj utótagú összetételek rendszerint bonyolultabb jelentésviszonyt tükröznek. A vízdíj még csak magyarázható úgy, hogy „a víznek a díja”, a viteldíj, a pótdíj, a vérdíj azonban aligha („a vitelnek a díja”, „a pótnak a díja”, „a vérnek a díja”?). Ugyanilyen a vizitdíj is. Az ilyesfajta összetételekre utalva a legújabb magyar nyelvtani összefoglaló (Magyar nyelv. Főszerk.: Kiefer Ferenc) azt írja: „Ezeknek az összetett szavaknak a jelentése általában nem jelezhető előre, annyit tudhatunk csak róluk, hogy az utótag által jelölt dolognak valami köze van az előtaggal jelölt dologhoz.” A Magyar grammatika című tankönyv (szerk.: Keszler Borbála) továbbmegy az úgynevezett jelentéssűrítő (több jelentésmozzanatot tartalmazó) összetételek tárgyalásában. Egyszeres és „sűrűbb” (többszörös) elliptikus (hiányt tartalmazó) összetételekről beszél. Egyszeres például a szélmalom. Világos, hogy nem „a szélnek a malma”, hanem „széllel (szélenergiával) működő malom”. A többszörös elliptikus mozzanatot tartalmazó szóösszetétel csak több szó, illetve szerkezet hozzáadásával magyarázható. Például lépcsőház: világos, hogy nem „a lépcsőnek a háza”, nem „lépcsőt tartalmazó ház”, hanem: „a háznak az a része, ahol a lépcső található”. Ide kell sorolni a vizitdíj új összetételt is.
Mondhatnánk-e másképp? Természetesen igen. Lehetne kezelési költség (vagy költség-hozzájárulás), egészségügyi díj, orvosi/kórházi díj. Ezek mind egyértelműbb, igaz, hosszabb szerkezetek. S az is nyilvánvaló, hogy egy-egy új szó megalkotásakor nyelvi manipuláció (pl. enyhítés, ködösítés) is zajlik. Így született meg a felsőoktatási tandíj helyett a fer, azaz a fejlesztési részhozzájárulás.
A vizitdíj szóösszetételt – nyelvtani szempontból – nem hibáztathatjuk. Az ilyen jelentéssűrítő szóösszetételek száma egyre nagyobb, ma már ez az egyik leggyakoribb és legtermékenyebb szóalkotásmód. Ne feledjük, ilyenek a következők is (hogy csak nagyon pozitív jelentésű szavakat említsünk): búcsúcsók, hullámlovas, mesedélután, nászút, pohárköszöntő…