Miért bánik mostohán a magát polgári demokráciának nevező Magyarország azzal az államférfival, aki kormánya élén a polgári átalakulás alapvető munkáját elvégezte?
– Két oka is van ennek. Az egyik, hogy a kormányzat ma nem működik. Nincs államigazgatás, nincsenek kormányzati döntések. Vagy ha vannak is, rendszerint késnek, ezzel magyarázható, hogy a Batthyány-év rendezvényeit sem hagyták időben jóvá. Hogy ennek a késlekedésnek a klasszikus példáját említsem: voltaképpen mindenki egyetértett abban, hogy végre egész alakos szobrot kellene állítani Batthyány Lajosnak Budapesten. Ám az erről szóló döntés oly késve született meg, hogy legfeljebb az emlékév utáni esztendőben, 2008-ban fogják a szobrot felavatni. A másik ok pedig, amiért eseménytelennek tűnik a Batthyány-emlékév, hogy az első felelős miniszterelnök tisztelete mind a mai napig nem olyan erős, mint a megelőző évfordulók nagy alakjaié, azoké, akiknek a bicentenáriumi ünnepségeivel a Batthyány-év rendezvényei párhuzamba állíthatók. 1991-ben a kétszáz éves Széchenyi Istvánt köszöntötte a magyarság, 2002-ben a kétszáz esztendős Kossuth Lajost, 2003-ban ugyanezen évforduló alkalmából Deák Ferencet. A polgárok számára kétségtelenül a Deák-évforduló a legemlékezetesebb, nem utolsósorban a budapesti luxusétteremben megrendelt és a kormány által Söjtörön, Deák szülőfalujában elfogyasztott mandulás pisztráng révén.
– Mindent megtettek a kutatók annak érdekében, hogy legalább az utókor hiteles képet kapjon a tragikus sorsú miniszterelnökről?
– A történetírás régóta tisztázta Batthyány Lajos helyét a nemzet panteonjában, nem a historikusok hibája, hogy – Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal és Deák Ferenccel ellentétben – Batthyány Lajos voltaképpen mind a mai napig árnyékban maradt. Másutt kell keresni az okokat. Az egyik fő ok az lehet, hogy viszonylag fiatalon, negyvenkét esztendős korában fizikailag is „kikapcsolták” a közéleti eseményekből. Beszélni róla nemigen lehetett, még a kiegyezés után sem. Végrehajtott halálos ítélettel záródó pere rossz fényt vetett a Habsburgokra, ezért aztán a Habsburgok kultuszát szorgalmazók hosszú időn át gondoskodtak róla, hogy lehetőleg senki ne találjon méltó helyet gróf Batthyány Lajos számára. A forradalmi oldalról pedig – tévesen – nem tekintették elég következetesnek az első felelős magyar miniszterelnököt, és mint olyan embert, aki a kompromisszumokat, a békés megoldásokat kereste, a háttérbe tolták 1848 radikálisabb egyéniségeivel, mondjuk Kossuth Lajossal vagy Petőfi Sándorral szemben.
– És átéltünk olyan éveket is, amikor egy másik mártírhalált halt miniszterelnökről, Nagy Imréről szóltunk, ha Batthyány Lajosról beszéltünk. Emlékeim szerint az 1982-ben, Batthyány Lajos születésének 175. évfordulóján rendezett tudományos konferenciát is ez a kettősség jellemezte.
– Kétségtelen, hogy a Batthyány-kultusz kialakulását nehezítette a Kádár-korban a párhuzam az 1848-as és az 1956-os kormány első embere között. Csakugyan elég sok a hasonlóság kettejük sorsában. Annak ellenére, hogy más korszakról és más karakterű emberekről van szó, nem is lehet kifogást emelni e párhuzamok felállítói ellen.
– Ma a fővárosban két kiállítás mutatja be Batthyány Lajost, a Hadtörténeti Múzeumban megtekinthető tárlat a rendezők szándéka szerint a hadseregszervezőt illusztrálja, a Budapesti Történeti Múzeumban látható pedig történelmünk korszakalkotóját. A két megjelölés azonban azok számára is magyarázatra szorul, akik szorgalmasan tanulmányozzák a kiállítások anyagát. Elsőként a „hadseregszervező”, de akár a „történelmünk korszakalkotója” titulus is…
– A legutóbbi évtized tudományos kutatásainak eredménye, hogy Batthyány nemcsak az első független magyar kormány vezetője, hanem a legnehezebb időszakban, 1848 tavaszán, nyarán, kora őszén a honvédelem szervezője is volt. Részint azért, mert Mészáros Lázár, a kijelölt hadügyminiszter csak később érkezett meg Itáliából, részint pedig azért, mert amikor a kormány 1848 szeptemberében lemondott, neki kellett egyedül továbbvinnie az ügyeket, szervezni a honvédelmet. Urbán Aladár alapvető kutatásai tisztázták, hogy Batthyány Lajos érdeme a nemzetőrség, majd pedig az első honvédzászlóaljak együvé szervezése. Az az önálló magyar haderő tehát, amelynek döntő szerepe volt Jellasics támadásának az elhárításában, a miniszterelnök bölcs hadügyi politikája és szervezőereje nélkül aligha állt volna össze.
– Ezek szerint a magyar honvédség a magáénak vallhatná, megalapítójaként ünnepelhetné Batthyány Lajost. És mit kell tudnunk történelmünk korszakalkotójáról?
– Batthyány Lajosnak csakugyan óriási a történelmi jelentősége, korszakfordító volt, az 1848-as polgári átalakulás egyik levezénylője.
– Az utókor azonban Széchenyi Istvánt vagy Kossuth Lajost tiszteli ekként, ki-ki vérmérséklete és ismeretvilága szerint…
– Először az a korosztály rajzolta meg a Batthyány-képet, amelyik még személyesen ismerte. A gróf nem volt olyan közvetlen, barátságos ember, mint – mondjuk – Kossuth Lajos. Magas termete miatt sokan azt érezték a társaságában, hogy fölülről néz le rájuk. Nem tudott jól magyarul, pedig a XIX. század közepén ezt már az arisztokratáktól is elvárta a magyarság. Nem volt jó szónok sem. Nagy beszédeire gondosan készült, németül előre megírta őket, aztán odaadta magyar fordításra, a magyar szöveget pedig betanulta, viharos sikert azonban így sem aratott velük. Nem írt könyveket, újságcikkeket, inkább a háttérből irányított és szervezett. Halála után vagy negyed századig az a kép élt róla a köztudatban, amelyet még életében alakítottak ki róla mindazok, akik közelebbről vagy távolabbról ismerték. Később állítólagos kompromiszszumkészségére hivatkozva próbálták kijátszani Kossuth Lajossal szemben. Széchenyi tisztelői pedig Széchenyi „szemüvegén át” szemlélték Batthyány Lajos szerepét, hozzá mérve illették kritikával. Igazából azonban 1945 után engedték át Batthyány alakját a teljes feledésnek. Nem óhajtották kizárólag negatív tulajdonságokkal felruházni azok, akik a második világháború után a nemzet történelemszemléletét átigazították, de azt tartották róla, hogy tétovázott, naivan hitt az udvar ígéreteiben, emiatt nem igazán méltó az utókor tiszteletére. S ennyi elég is volt ahhoz, hogy az első felelős magyar miniszterelnök az ismeretlenség homályában maradjon.
– Az 1920–30-as években a Szekfű Gyula könyvei által hevített Széchenyi-kultusz, az 1970-es évektől pedig a korszerű kiadványokban olvasható Széchenyi-szövegek – elsősorban a naplójegyzetek – hatására kérdőjelezte meg a nemzeti múlt iránt érdeklődő magyarság Batthyány Lajos politikusi érdemeit. Máig nem értem, miért táplált olyan heves ellenszenvet Széchenyi István Batthyány gróffal szemben?
– Mert a vetélytársa volt. Mind a ketten arisztokraták, nagybirtokosok, ellenzékiek voltak, ám az ellenzéken belül különböző politikai nézeteket vallottak. Széchenyi ugyanis valóban azon az állásponton volt, hogy az udvarral a megegyezést kell keresni, Batthyány viszont – nem ingadozás nélkül, más megoldást is mérlegelve, de az 1840-es évektől fogva – Kossuth Lajossal tartva a gyökeres átalakulást sürgette. Batthyány robusztusságát, határozottságát, éppen azokat a tulajdonságait, amelyeket az utókor oly sokáig figyelmen kívül hagyott, Széchenyi szorongva figyelte. Lélektani különbség is volt kettejük között, Széchenyi vívódó alkat volt, Batthyány viszont általában gyorsan döntött, és határozott álláspontját azon nyomban ki is nyilvánította. Kölcsönös idegenkedésüket az is motiválhatta, hogy Széchenyi iszonyú energiával dolgozott, egészen a testi, lelki összeroppanásig, Batthyány viszont jóval fesztelenebb életvitelt folytatott. Nagyúri mentalitással végezte a teendőit, 1847-től az ellenzéki párt elnökeként is, miniszterelnökként is, soha nem lett belőle olyan értelmiségi robotos, mint amilyen Széchenyi vagy Kossuth is volt. Ők ketten betegre dolgozták magukat. Széchenyi nem tudta megbocsátani Batthyány Lajosnak, hogy nem olyan munkabíró, nem olyan lelkes, mint ő, és mégis, kisebb erőbefektetés árán is, látványosabb eredményeket ér el nála. Továbbá Széchenyi rossz szemmel nézte azokat, Kossuth Lajost is, nem csak Batthyányt, akik könnyen meg tudták nyerni az embereket, akik, bárhol jelentek is meg, azonnal a társasági élet középpontjába kerültek. A döntő azonban mindenképpen a politikai véleménykülönbségük lehetett.
– Széchenyi naplójában több figyelemre méltó utalást is találni arra vonatkozóan, hogy Kossuthot Batthyány kreatúrájának, előretolt hadállásának vélte…
– Amikor Batthyány és Kossuth megismerkedett, Kossuth már országos hírű férfiú volt. Kölcsönösen fedezték fel egymást, Batthyány nagyszerű szervezőt, munkabíró embert talált Kossuth Lajosban, Kossuth pedig a grófban azt a reprezentatív személyiséget, aki nélkül abban a korban semmilyen politikai vagy gazdasági mozgalom nem létezhetett. Nem véletlenül szokták mondogatni, hogy 1945-ig Magyarországon sem
jobb-, sem baloldali mozgalom nem élhetett meg grófok nélkül.
– Az események sodrában aztán szétforgácsolódott a két Lajos – ahogy Széchenyi emlegette őket március 15-étől fogva – közti „munkamegosztás” is…
– Csak 1848 szeptemberében váltak el útjaik. Amikor a miniszterelnök és kormánya lemondott, a parlamenti többség már Kossuth kezében volt, és ez Batthyány Lajost bizony feszélyezte. Úgy érezte, satuba került, alulról az iránta egyre bizalmatlanabb parlament és a magyar belpolitikai helyzet szorította, felülről pedig a bécsi udvar.
– Széchenyi esetében pontosan tudjuk, hogy mikor és milyen indíttatásra állt a hazai reformtörekvések mellé. Batthyány életpályájának ezt a pontját is homály fedi.
– Nem volt kulcsélménye, hosszú folyamat eredményeként lett ellenzéki érzelmű gróf Batthyány Lajos. Volt idő, amikor azt hitték, katonáskodása után, adósságokkal terhelt magyarországi birtokaira visszatérve, talán a Vas megyei reformmozgalmakon keresztül ismerkedett meg az ellenzékkel. A kutatás azonban kiderítette, hogy a helybéli ellenzéki mozgalmakban nem vett részt. Valószínűbb, hogy a politika iránt érdeklődő hitvese, gróf Zichy Antónia és a szépséges hölgy családja keltette fel az érdeklődését az országos ügyek iránt. Viszonylag későn, az 1839–40-es országgyűlésen tűnt fel először mint ellenzéki elveket valló nagyúr, ekkor viszont már kiforrott programmal állt ki a főrendiház mágnásai elé. Sőt mintha valaki felkérte volna rá, feladatának tekintette, hogy a felsőtáblán megszervezze az ellenzéket. Ettől kezdve sok titkosrendőri jelentés foglalkozott vele, de ezek is ellentmondásosak. Az egyik ágens azt írta róla, önfejű, határozott, céltudatos. A másik meg azt, hogy kívülről irányítják, az alsótábláról súgnak neki.
– Mi az, amit a kutatás számára nem is olyan régen szabaddá vált gyűjtemények a jövőben még a tudomásunkra hozhatnak Batthyány Lajossal kapcsolatban?
– Molnár András a közelmúltban sok, Batthyány Vas megyei birtokviszonyait pontosító adatot tárt fel, a bécsi gazdaságpolitikával ütköző grófról ezek is számos fontos információt tartalmaznak. Az apját korán elveszítő Batthyány Lajos ugyanis a nagykorúságáig helyette pazarló módon gazdálkodó anyja miatt igen bonyolult perbe keveredett azzal a Habsburg főherceggel, akinél apai öröksége zálogban volt. E per során alaposan kiismerhette az udvari machinációkat és a magyar jog szövevényét. Politikai szerepvállalását, Habsburg-ellenességét a jogos tulajdonáért folytatott hosszú harc során szerzett keserű tapasztalataival is magyarázhatjuk.
– Batthyány Lajos ősi nemesi család sarja volt, hosszadalmas és viszontagságos jogi eljárás során kapta vissza földbirtokait, és dinasztiahű nagyúrként ült miniszterelnöki székében is. Miként jutott el mégis a jobbágyfelszabadítás törvényének országgyűlési elfogadtatásáig és – ami ennél is fontosabb lehetett százötvenkilenc évvel ezelőtt – haladéktalan közhírré tételéig?
– A reformprogram fontos része volt a kötelező örökváltság, vagyis hogy a paraszt jusson az általa használt föld birtokába, az állam pedig kárpótolja a jövedelmétől elesett földbirtokost. Az ellenzéki politikus Batthyány Lajos ezt az alapvető politikai célkitűzést már korábban elfogadta. A jobbágyfelszabadítás azonnali kihirdetésének a gondolatát azonban a forradalom érlelte meg benne. 1848 márciusában Pozsonyban az országgyűlés óriásit lépett előre, amikor az azonnali jobbágyfelszabadítást kimondta, az állami kármentesítést viszont későbbre halasztotta. A konzervatívok, az udvarhű képviselők nem ezt a sorrendet szorgalmazták, hanem azt mondták, ahogyan ki lehet fizetni a kármentesítést, úgy szabaduljanak fel a jobbágyok. Addig csak robotoljanak, szolgáltassák be a kilencedet meg a tizedet. A törvény szentesítése több hetet vett volna igénybe, az országban ellenben pattanásig feszült a helyzet, számos pontról jobbágylázadások fenyegető híre érkezett Pozsonyba. Ezért Batthyány március 23-án saját elhatározásából jutott arra a gondolatra, hogy mint megbízott miniszterelnök elrendeli a jobbágyfelszabadítás kihirdetését. Ezzel a radikális lépéssel akarta megakadályozni a parasztfelkelések fellobbanását.
– Tudjuk-e, hogy ennek a döntésének vagy más miniszterelnöki rendelkezésének a meghozatalában kikre hallgatott, kikkel tanácskozott? A kormányalakítás kérdésében például ki vagy mi befolyásolta? Honnan származott az az ötlete, hogy Kossuth Lajosnak azt a tárcát adja, a pénzügyit, amelyhez a jogi végzettségű politikus nem valami sokat érthetett?
– Aztán gyorsan beletanult… Valószínűnek tartom, hogy a maradékelv alapján döntött a miniszterelnök. Szemere Bertalan az ellenzéknek olyan politikusa volt, akit a kormányból nem lehetett kihagyni, viszont, mivel korábban megyei alispán volt, komoly közigazgatási tapasztalatokkal rendelkezett, alkalmas belügyminiszternek ígérkezett. Kossuthnak, mellesleg szólván, közigazgatási tapasztalatai sem voltak, tehát végső soron mindegy volt, hogy a belügyi tárcát adják neki vagy a pénzügyit. Az ilyen és ehhez hasonló kompromisszumokat magának Batthyány Lajosnak kellett kidolgoznia. A szó mai értelmében miniszterelnöki tanácsadók, szürke eminenciások nem voltak körülötte.
– A korabeli Európa hasonló körülmények között alakított irányító szervezeteihez hasonlítva és jelenkori tapasztalataink birtokában mi az, amit Batthyány Lajos miniszterelnökségéről feltétlenül érdemes megjegyeznünk?
– A Batthyány-kabinet volt az 1848-as Európában az egyetlen olyan – ahogyan mondani szokták: márciusi – kormány, amely fél éven keresztül hivatalban maradt. Válságos időszakban ez is óriási teljesítmény. Batthyány Lajos kormánya voltaképpen minden nehézségen – parasztfelkelések, birtokfoglalások, nemzetiségi mozgolódások – képes volt úrrá lenni. Azoknak a lépéseknek, döntéseknek az eredményei, amelyek megmentették a forradalmat, akkor mutatkoztak meg, amikor Batthyány már nem is volt miniszterelnök. Akik a Batthyány-kormány hibáit keresik, rendszerint felhozzák ellene, hogy a nemzetiségeknek nem adott engedményeket. E valóban jogos kritika megfogalmazóinak azonban nem ártana elgondolkodniuk azon, hogy 1848-ban a nemzetiségek igényei igen magasak voltak, a területi autonómiánál biztosan nem adták volna alább. Ha pedig a követeléseiket teljesítették volna, az az ország felbomlásához vezetett volna.
– Attól a naptól fogva, hogy Batthyány Lajos visszaadta miniszterelnöki megbízatását, vesszőfutás volt az élete. Az egyenes jellemű, hazájához hű, bátor balek sorozatos megaláztatása – a méltatlan halálig. Ha elmegy az országból, ahogyan Kossuth Lajos, a hosszú, békés öregkort is megérhette volna. Vajon mi tartotta vissza az emigrálástól? Széchenyit négy ok tartotta vissza: mert magyar vagyok, írja, mert gróf vagyok, mert vagyonos vagyok, és mert én is tényezője vagyok a jelenlegi erjedésnek…
– Szeptember végén, 1848-ban Batthyány Lajosnak is megfordult a fejében, hogy kivándorol, de győzött benne a becsület. Nincs is miért menekülnie, gondolhatta, nem tépik darabokra.
– Az alkotmányosság meghonosítójaként, az alkotmányos monarchia rendíthetetlen híveként Batthyány mindent az érvényes törvények betartásával tett, mégis a legszigorúbb ítélettel sújtották. Ki érti ezt?
– Batthyány Lajosnak meg kellett halnia. Személy szerint is neheztelt rá az udvar, mondogatták, és az állítást különböző, történelmileg nehezen hitelesíthető anekdotákkal támasztották alá. Felrótták neki Bécsben a birtokperét, amelyet egy Habsburg főherceggel szemben folytatott, és nem vették jó néven azt az állítólagos kijelentését sem, amelyet a titkosrendőrség a legfelsőbb köröknek is közvetített, hogy tudniillik a Batthyány család régebbi, mint a Habsburg-család. A másik és sokkal fontosabb ok, amiért halálra szánták, az a politikai tény, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc vezetői közül a legrangosabb, aki a kezükre került, Batthyány Lajos volt. Reprezentatív kivégzésre volt szüksége az udvarnak, amellyel a gyűlöletüket levezethetik, és az országot is megfélemlíthetik. Az első felelős magyar miniszterelnök eleve halálra volt szánva, erre vonatkozóan fontos forrásra bukkantam. Batthyány letartóztatásának hírét véve rögtön így tudósította az eseményről a porosz követ berlini megbízóit: érthetetlen, írta, hogy Batthyány megvárta a letartóztatását. Sejtenie kellett volna, hogy ha kézre kerül, ugyanúgy felakasztják, mint majd Kossuth Lajost.
– Magyarán szólva Batthyány Lajost Kossuth helyett végezték ki?
– Az egész mozgalom helyett. A magyar forradalom szimbólumaként.
– Állítólag maga a hadbíró is meg volt győződve róla, aki az eljárás szálait a kezében tartotta, és a vádlottat többször kihallgatta, hogy Batthyány Lajos esetében nem lesz végrehajtott halálos ítélet. A hosszú vizsgálat során ugyanis nem talált terhelő bizonyítékokat ellene. Julius von Haynau azonban másként rendelkezett. Vagy lehet, hogy nem is ő, hanem az ifjú Ferenc József? Történészi vita tárgya ma is, a suhanc uralkodó küldte-e halálba Batthyány Lajost vagy a bresciai hiéna.
– Hermann Róbert újabban megismert bécsi források alapján terjedelmes tanulmányban követi végig az egész hosszadalmas ügykezelést, hogy miként kaparintotta meg Haynau a halálos ítéletek jóváhagyásának jogát, és nem is csupán Batthyány Lajosra vonatkozóan. Részletezi azt is, milyen megfontolás volt amögött, hogy a bosszú művét Haynau teljesítse ki, továbbá mennyi szerepe lehetett mindebben Ferenc Józsefnek és a másik fő gonosznak, Schwarzenbergnek, a miniszterelnökének. Hermann Róbert írásából számomra egyértelműen kiderül, hogy a Habsburgok sárosak az ügyben. Sokáig hihető volt az a verzió, hogy Schwarzenberg irányította a tizennyolc éves Ferenc Józsefet. Valójában nem ez történt: az ifjú Ferenc József tisztában volt vele, azáltal, hogy Haynaura bízta a halálos ítéletek végrehajtásának az ügyét, kiengedte a hiénát a ketrecből. Tehát valójában az uralkodó döntött.
– Ugyan mi tehet ennyire gonosszá egy tejfölösképű gyerekembert? A neveltetése? Hatalomittassága? A beteg lelke?
– Neveltetése szerint Ferenc József azt tartotta magáról, hogy ő Isten kegyelméből uralkodik. Aki ellene lázad, az Isten akarata ellen fordul, ez pedig megtorlandó. Aki tehát Isten nevében megtorlást gyakorol, a világrendet állítja helyre. Az 1848-as szabadságharcok Ferenc József életének tán legnagyobb sokkját okozták. Úgy látta, hogy az egész birodalom a szétesés küszöbére jutott, és ennek elsősorban a lázadó magyarok az okai. Azt a szégyent sem tudta feldolgozni, hogy neki személyesen kellett az orosz cártól birodalma védelméhez segítséget kérnie. Olyan megaláztatás volt a nagyhatalom császára számára egy másik nagyhatalom uralkodóját behívni a saját birodalmába, amit aztán haláláig nem tudott kiheverni.
– Mi sem!
– Ez a sokkhatás vitte el odáig, hogy legalább a bosszú művét ő akarta kiteljesíteni. A cár ugyan azt tanácsolta neki, gyakoroljon kegyelmet, méghozzá minél szélesebb körben, Ferenc József azonban csak azért is a boszszút választotta. Így akarta kimutatni, hogy ő mégiscsak szuverén uralkodó. A megbánásnak soha semmilyen tanújelét nem mutatta, a hálószobájában levő négy kép, ma is meg lehet nézni a bécsi Burgban, az 1848–49-es magyar eseményekkel kapcsolatos, persze a Habsburgok sajátos ábrázolásában. Hentzi tábornok halála Buda ostromakor, Allnoch ezredes fel akarja robbantani a Lánchidat, a robbanás Allnochot darabokra tépi, a híd épen marad… E képek között élte le Ferenc József az egész életét.
– Ha egy idegennek, mondjuk egy amerikainak akarja elmagyarázni az ember, hogy Magyarországot egy arisztokrata miniszterelnök indította el a polgári fejlődés útján, és ezért a törvényes keretek közt megtett kezdő lépésért az életével fizetett, nem is érti, miről beszélünk neki. Ennél szomorúbb, hogy idehaza is egyre kevesebben értik, valójában kit kell tisztelnünk Batthyány Lajosban, a negyvenkét éves férfiúban, aki, noha ezernyi más választása lehetett volna, kitartott a szülőhazája mellett mindhalálig.
– A nemzeti fejlődésnek azon jellegzetes képviselője ő, aki társadalmi tekintélyét az érdekegyesítési politika híveként az ország érdekében kamatoztatta, és a nemzetek fölötti – előtti – arisztokráciából visszatagozódott a magyar nemzetbe. Meg is halt érte. Az 1848-ban kiteljesedő nemzeti egységesülés erejét jelzi, hogy Batthyány gróf sem életében, sem halálában nem volt egyedül. Amikor a nemzeti egység volt a megmaradás tétje, hozzá hasonlóan sokan, más arisztokraták is, azután idegen ajkúak, nemzetiségiek, sőt külföldiek is vállalták a közös sorsot a magyarsággal.
origo.hu
Helyszínelők a Csillagbörtönnél, kiderült, miért vonultak ki a rendőrök – videó
