Bőrbeszéd

Mindössze háromféle alapkrémet gyártott annak idején a Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat, így az 1958 óta kozmetikusként dolgozó Molnár Dánielné saját maga látott neki hatékony kencék kikísérletezésének. Az otthonról hozott természetközeli tapasztalatok és a külföldi szaklapok segítségével aztán jobbnál jobb natúrkozmetikumokat sikerült előállítania: ma a családi manufaktúra száznegyven termékét huszonhét ország szépségszalonjaiban használják. A nyolcvanegy esztendős Ilcsi néni neve ma már fogalom, háromszor is Superbrand-kitüntetett lett.

Körömvirágszirmokat tépkednek a munkások a budai hegyekben megbújó vállalkozás udvarán – az ötliternyi kukoricacsíra-olajban ötmillió szirom hatóanyaga ázik ki a következő hetek folyamán. A kencék keverése már ultramodern, csúcstechnológiát képviselő géppel történik, de az emberi munkát nem lehet megspórolni.
A vállalkozás mögött egy kis házban lakik Molnár Dánielné, akit Ilcsi néni néven ismert meg a világ. Jövőre lesz ötven éve, hogy kozmetikusként dolgozik, és ma is mindennap a saját laborjában kezdi a napot, hogy a különféle gyógynövényeknek a bőrünkre gyakorolt hatását kutassa.
– Abban a bizonyos átkosban nagyon jó volt a szakmunkásképzés – kezdi a beszélgetést. – Nem csak a kozmetikusoké, másoké is, a mostani meg sem közelíti. Hihetetlen nagy súlyt fektettek a gyakorlatra. Mi még laborálni is tanultunk, és nagyon jó recepteket kaptunk a hajdani bőrgyógyászoktól, patikusoktól, kollégáktól.
A több nyelven beszélő-levelező szakember minden könyvet és szakfolyóiratot megvásárol évtizedek óta, és egyedüli kelet-európaiként többször tartott előadást a kozmetikai világszövetség nemzetközi konferenciáin. Úgy gondolja, a legtöbbet, a legfontosabbat mégis a falutól, az egyszerű emberektől tanulta.
– A hajdani parasztember minden tudott, amit tudni kellett az élethez – meséli. – Nem használt műtrágyát, hanem a kukorica közé babot, borsót, lencsét vetett. Azt nem tudta, hogy ezek a növények nitrifikálnak, csak azt, hogy ez jó. A vermek legmélyén augusztusig kitartott a télen a patakból fölszedett és törekkel befedett jég, a meleg disznózsírral lezárt szilvalekvár is elállt a következő szüretig. Most lenne a legfontosabb, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, de nagyon buták vagyunk. A repce például abszolút bioolaj, termeljük is, és évente kétszer lehet aratni, Magyarországon mégsem lehet repceolajat kapni. Az égési hőfoka magas, akár a szőlőmagolajé – ezt sem lehet kapni, holott tele vagyunk szőlővel is –, lassan korrodálódik, és tele van vitaminokkal.
Ilcsi néni félig-meddig kényszerből fogott neki a különféle krémek fejlesztésének: a Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat három terméke nem hozta meg a várt eredményeket, de a kozmetikust már akkor is az elégedett vevők tartották (volna) el. A kezelésért kapott tizennégy forint húsz százaléka járt nekik, a borravaló mellett tehát érdekeltek voltak abban is, hogy eladjanak néhány tégelyt az otthon kikevert kencéből. Évekig hatalmas szatyrokkal járt haza. Egyik fia, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Molnár Dániel sportriporter egyik gyerekversében meg is írta, hogy „huszonöt kiló a cekkere, jó, hogy nem szakad bele”. A kályha egyik sarkán a gyereke ebédje készült, a másikon pedig mindig ott rotyogott valami kence, amely aztán a Tanács körúti presszósoktól elkunyerált üres nescafés dobozokba került.
Abban az időben magánszemélynek nem lehetett iparengedélyt kiváltania vegyszerek forgalmazására, a hatalom nyilván attól tartott, nehogy robbanószer készüljön a rendszer megdöntésére. A gmk-s időkben aztán enyhült a szigor, így egy vegytanár klienssel közösen elindulhatott hivatalosan is a kozmetikai laboratórium. A rendszerváltás után ebből lett aztán az Ilcsi Szépítő Füvek Kft., melyet fiával, Molnár Ferenccel közösen alapítottak.
Receptjei nem szigorúan titkosak, a multik mégsem tudják nagyipari méretekben lemásolni a termékeiket. Ilcsi néni szerint azért, mert az emberi munkát nem lehet megspórolni – le kell csipkedni a körömvirágszirmokat, kézzel kell szedni a meglehetősen szúrós csipkebogyót és kökényt. A nagyok ezt másképpen csinálják: egyetlen gyógynövényt szednek le, amelyet aztán ultramodern laboratóriumokban gondosan kielemeznek, és vegyi úton állítják elő – ipari méretekben – a benne talált hatóanyagot. Ezért van az, hogy minden krém és kence ugyanolyan színű és állagú, és évekig tárolható – gyakorlatilag semmi köze a természethez. Az Ilcsi-termékek garanciája legtöbb kilenc–tizenkét hónap, és felhasználás során változhat a színük – de garantált, hogy a beltartalom jelentős része magából a növényből származik, és nem tartalmaz sem állati eredetű, sem szintetikus anyagokat. Mintegy százféle növényt használnak fel, ezért nekifogtak egy saját öthektáros bioültetvény kialakításának, ahol a gyógyfüvek mellett az alapanyagként használt zöldségeket és gyümölcsöket is termesztenék. Gyógynövény-nagyhatalom vagyunk, csak ezt sem tudjuk magunkról – vallják. Épp ezért nehéz a termékeiket hamisítani, mert Magyarország mikroklímája és talajösszetétele jóval gazdagabb beltartalmú növényeket eredményez, így hasonló minőségű terméket csak nálunk szedett alapanyagból lehet készíteni.
Molnár Dánielné nem hisz a divatban sem. Úgy véli, sokszor butaságra próbálják rávenni az embereket méregdrága sajtókampányokkal. Azt állítják például, hogy a szappan szárít. Ez nem így van: a bőr legszárazabb része a tetején levő szaruréteg. Ha szappannal fürdünk, felpuhítjuk, leradírozzuk ezt az elhalt réteget, és mindjárt nem lesz száraz, ami alatta van. A másik tévhit szerinte a „ne menj a napra, mert bőrrákod lesz” vélekedés. A földön dolgozó parasztoknak vagy útépítő munkásoknak bőrrákjuk van? (Kérdés, hogy az ózonréteg elvékonyodása miatt ugyanúgy süt-e a nap, mint száz évvel ezelőtt.) Természetesen mindennek van szabálya, teszi hozzá Ilcsi néni, egy világos bőrű ne szaladjon ki délben a tűző napra, hanem szoktassa hozzá a bőrét. A legjobb fényvédő a bőr melaninrétege, a barnasága – ha ezt kialakítjuk, mehetünk nyugodtan a napra.
Nagyon fontos az is, hogy mit eszünk, mert az eredmény azonnal megjelenik a bőrünkön. A tej, a tojás vagy a túró nem okoz bőrproblémát, de a hús már igen – különösen a nehezen elbontható, kollagén rostokat tartalmazó halak.
A legfontosabb azonban az, hogy figyeljünk oda, mit mond el nekünk a bőrünk. Ehhez meg kell tanulni „bőrül”, nem kísérletezgethetünk összevissza. Fontos a helyes diagnosztika: ha azt érezzük például, hogy száraz a bőrünk, és erre gyorsan vásárolunk egy jó zsíros krémet, ezzel még jobban tönkretehetjük, holott elég volna talán ledörzsölni a száraz szaruréteget.
Miközben a magyar kozmetikai piac forgalmának kilencvenhét százalékát a kiskereskedések bonyolítják, Ilcsi-terméket nem lehet kapni ezekben a boltokban. A maradék három százalékon osztozik a Magyarországon praktizáló hat-hétezer kozmetikus, közülük ötezer a vevőik közé tartozik. Úgy vélik, szakember tanácsa nélkül nem lehet hatékony kezelést adni – az Ilcsinél például tizenhatféle bőrtípust különböztetnek meg, így egy laikusnak hat százalék esélye lenne, hogy a neki épp megfelelő krémet vegye le a polcokról. Ezért döntöttek úgy, hogy csak kozmetikusnál lehessen megvásárolni a termékeiket, mert így garantált, hogy azt és annyit kapunk a krémből, amire és amennyire szükségünk van. A jó kozmetikus különben a lelket is gyógyítja – vallják –, így elengedhetetlen a személyes találkozás. Nem csupán tüneti kezelést akarnak nyújtani, ezért életmódtanácsokkal is szolgálnak a „szépen élni” filozófia jegyében. A termékeik neve sem követi a divatot, nem angol szavakkal próbálják eladni őket, hanem szellemes magyar kifejezésekkel. Az „esemény előtti pakolás” világsiker, pirospozsgás, csillogó bőrt varázsol az ünnepre készülődők arcára, de van „bagzó macska” és „piros-barna menyecske” nevű termékük is.
Az is baj, hogy meglehetősen sznobok vagyunk: itthon az ő termékeik nem elég drágák, és mindenekelőtt nem külföldiek. A világ más részein már jobb a helyzet: a „handmade in Hungary” (kézi munkával készült Magyarországon) logójú termékeiket a legdrágább szalonokban forgalmazzák huszonhét országban. Dubaiban például a referenciaszalonjuk az ötödik lett az ottani ezer közül, és csak olyanok előzték meg (például a világ legdrágább és leghíresebb szállodájában, a Bruj Al-Arabban levő szalon), ahol több tízezer dollárba kerül egy kezelés. A földrészek közül egyedül Afrikában nincs jelen az Ilcsi, Amerikában már hamisítják is őket.
Ilcsi néni büszke arra, hogy 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért. Cégét a szakma is értékeli: háromból háromszor nyerték el a Superbrand minősítést. (Ezt azon márkák kaphatják meg, amelyek a saját területükön kitűnő hírnevet szereztek, és a fogyasztóknak a konkurensekhez képest olyan érzelmi és kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amilyeneket a vevők elvárnak és elismernek.) Az elmúlt évek során többször kaptak úgymond visszautasíthatatlan ajánlatot a cég felvásárlására, de mindannyiszor ellenálltak, mert „az ember a saját gyermekét nem adja el”.
Ülök a huszonnyolc főt foglalkoztató vállalkozás udvarán, és nem győzök csodálkozni a nyolcvanon túl járó kozmetikus vitalitásán. Igaz, az idő neki dolgozik: a fejlett országokban az emberek nyolcvanöt százaléka küzd valamilyen bőrproblémával, és ez az arány állandóan nő. Ilcsi néni most is konferenciát szervez Erdélyben (évente ezerötszáz magyar kozmetikus ingyenes továbbképzését teszik lehetővé, miközben a külföldieknek szánt angol nyelvű tanfolyam háromezer euróba kerül), új könyvet ír, és azon dühöng, milyen buták vagyunk mi, magyarok, hogy nem tudunk élni a saját értékeinkkel.