Tudjuk, hogy tiltja az iszlám, de nincs más választásunk. Ha éhezel, megeszed még a disznóhúst is – tartják az amúgy vallásos afgán máktermesztők, akik sokszor 20-30 fős családjuknak kénytelenek kenyeret adni kicsi ültetvényük hasznából. A világ legnagyobb ópiumforrásának számító Afganisztánban a harminc éve dúló polgárháború miatt elképesztő nyomorúságban élő lakosság kétharmada az utóbbi évek viszonylagos gazdasági fellendülése ellenére is még mindig csak napi két dollárból gazdálkodhat. A bruttó nemzeti össztermék közel felét adó s évente 50-60 százalékkal bővülő ópiumszektor felszámolásának kérdése az országban tartózkodó NATO-szövetségesek között – a feléledő tálib ellenállással párhuzamosan – az utóbbi időben egyre több feszültséget szít. A megoldandó csapdahelyzet lényege, hogy amíg a mák a szegények egyetlen megélhetési forrását jelenti, addig annak hasznát drogbárók fölözik le, s fegyverekre költik.
Miközben az amerikaiak a felégetést és a termést megsemmisítő permetezést szorgalmazva a közép-keleti országba a kolumbiai példát szeretnék átültetni, addig az Európai Unió egyes tagországai – Németország vezetésével – egy olyan átfogó koncepciót támogatnának, amely alternatív kiutat mutatna a termelőknek. A más növénykultúrára való átállást erősen nehezíti, hogy az ország területének mindössze 12 százaléka művelhető meg, szűkösek a vízkészletek, ezért a máknál sokkal kevesebb jövedelmet adó gabona- és kukoricatermesztésre való átállás már eddig is többször csődöt mondott. Elegendő volt egy-két rossz termést hozó év, s az afgánok visszatértek a hagyományosnak mondható máktermesztéshez. Az uniós támogatással létrejött brüsszeli, londoni és kabuli központú Senlis Intézet felmérései szerint átmenetileg félmegoldást jelenthetne az ópiumtermelés részleges legalizálása, egyben regisztrálása. Így ugyanis elvileg biztosítható lenne, hogy a termést a gyógyszeriparban használják fel. A kutatók szerint a világ legszegényebb országai még mindig fájdalomcsillapító-hiánnyal küszködnek, és ezt az afgán mákból készült morfiummal és kodeinnel bőven lehetne pótolni. A kezdeményezéshez az Orvosok Határok Nélkül francia szervezet is csatlakozott, azzal érvelve, hogy az ENSZ által engedélyezett, országonkénti hivatalos ópiátkvóta felemelésével az afganisztáni termelők előtt új – s egyben legális – piac nyílhatna meg. A humanitárius szervezet szerint így két legyet ütnének egy csapásra, hiszen a fájdalomcsillapítókat hírből sem ismerő afrikai és ázsiai nyomorgó betegek millióinak agóniáján is lehetne segíteni. Paradox módon és rendkívül torz formában a rendszer gyakorlatilag már működik is – Afganisztánban. A szovjet megszállás, a mudzsahedek és a tálibok elképesztően kegyetlen öldöklései, a csonkítások és a taposóaknák miatt végtagjaikat vesztett emberek kórházak híján szenvedéseiket már régóta csak ópiummal „orvosolva” képesek elviselni. Ahol a műláb-kereskedelem nagy tételben folyik, s a nemzetközi segélyszervezetek munkáját nemcsak a hiányos felszerelés, hanem a napról napra rosszabb biztonsági helyzet is veszélyezteti, ott sokszor az egyetlen kiutat a bódító ópiátok jelentik.
A helyzet változását jelzi, hogy a mákültetvények kiirtását immár az a Hamid Karzai elnök sem helyesli, aki 2005 őszén még „szent háborút” hirdetett a drogkereskedelem ellen. A döntés hátterében a lakosság ellenállásán túl az áll, hogy gyakorlatilag az ország egyetlen politikai tényezőjének – beleértve az amerikai és a NATO-csapatokat – sincs konkrét, egységes és kivitelezhető elképzelése a világ ópiumtermelésének 90 százalékát adó ültetvények sorsáról. Egy gyógyszeripari felhasználásra feljogosító regisztrációs engedélyezéshez pedig hiányzik a központi hatalom és az adminisztráció. A kérdés azért is égető, mert egyrészt az Európába kerülő hasis és heroin 80 százaléka is afgán eredetű, másrészt a drogkereskedelmen meggazdagodó helyi hadurak fegyverei a központi hatalom ellen irányulnak, újabb polgárháború szélére sodorva a sokat szenvedett országot.
origo.hu
Valóra vált minden szülő rémálma Békéscsabán
