Gyurcsány ellenségképe

Döbbenten figyeltem a hétfői adásnapon a parlamenti szócsatákat. A miniszterelnök szónokolt. Az ellenzéket, pontosabban a Fideszt támadta, pedig azt hallottam, évértékelő beszéd lesz. Országa bajairól, melynek első embere, egy árva szót sem szólt. Nem is szónoklat volt ez. Egy magáról megfeledkezett ember gyűlölködött kénye-kedvére.
Szóltam a páromnak, jöjjön, nézzen bele ő is: dermedten figyeltük, hogy miközben Gyurcsány Ferenc az ellenzéki párt felé fordulva kiabált, arckifejezése mennyire dühödt és riasztó lett. Látszott rajta, hogy már csak az ellenfele (pontosabban ellensége) legázolása, megsemmisítése érdekli, ez jelenti politikája lényegét, semmi több és tartalmasabb. Ahogy haladt előre, levetkezte maradék államférfiúi kötelmeit is. Úgy tűnt: ezt az embert már csak egyedül a harag, az indulat szabad és kontroll nélküli kiélése érdekli – akárcsak egy szélsőbaloldali diktátort tömegbe lövetés előtt.
Istenem, mondhatnánk, nem tehet róla, őt erre szocializálták annak idején a KISZ Központi Bizottságában. Nem is nagyon lenne képes máshogyan viselkedni, azzal csak elfojtaná magában valódi énjét. De Gyurcsány, akiben rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, felizzott az osztályharcos hevület, és aki tökélyre vitte a felépített ellenségkép gyűlöletét, valójában nem a Fideszt és nem a jobboldalt támadja ilyenkor. Hanem a parlamentarizmust, aminek nevében mindezt előadja, a szabadságot, amit ilyenkor másoktól elszív és elvitat, és nem utolsósorban saját emberi méltóságát, amiből már alig maradt valami.
Kormányoldali újságírók csodálkoznak azon, hogy a Fidesz frakciója rendre nincs bent a ülésteremben. De hát mi értelme lenne? Időről időre végignézni és végighallgatni egy lejáratódott, kétségbeesett ember vergődését? Ugyan ki kíváncsi egy mentálisan láthatóan súlyos kihívásokkal küszködő férfi fellépéseire? A demokrácia kínszenvedés annak, aki eltörölné (lásd „Orbán úr fogja be a száját!”), de művészet annak, aki jelen volt születésénél, és érti a mibenlétét. Nem állítom, hogy más kormányok alatt sokkal különb volt a helyzet. De az mégiscsak egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc és felelősség nélküli miniszterei azok, akik csúfot űznek a képviseleti demokrácia alapelveiből, amikor a politikai gyűlölködést, a pökhendi arroganciát kormányzati szintre emelik, és kormányzáspótlékként csodaszerként alkalmazzák.
Nem lenne haszontalan szakértők bevonásával összevetni az elmúlt 17 év miniszterelnökeinek parlamenti beszédeit stílus, mértékletesség, hangnem és tartalom szempontjából. Gyanítom, a mostani kormányfő a sor végén kullogna, vagy talán még ott sem. Frei Tamás úr, itt a nagyszerű alkalom, hogy Dossziéját gazdagítsa! A széles látókör önnek is jár!
Erdélyi Gábor
Budapest

Láttam a címoldalukon, és olvastam lapjukban a miniszterelnök parlamenti beszédének összefoglalóját. Már megint a régi antiszemitázós, rágalmazós nóta. Nem emlékszem, hogy Gyurcsány elődei közül bárki arra ragadtatta volna magát, hogy rangját és posztját gyűlöletbeszédek megtartására használja fel.
Ez a mostani azonban már tűrhetetlen és aljas volt: minket, egyszerű szavazópolgárokat minősített, amikor Árpád-sávos gyülevész népségnek, hőzöngő csőcseléknek állított be. Egy valódi miniszterelnök ilyet soha nem mond népére, akkor sem, ha annak egyik fele nem őrá szavaz. Egy valódi miniszterelnök egész országát képviseli, nem pedig engem, minket sérteget!
Egyet mondhatok én a Fidesznek: egy ilyen emberrel én a helyükben minden kapcsolatot megszakítanék. Ameddig nem változik meg, vagy nem jelölnek helyébe mást, az összes egyeztetést, bizottságosdit, egyéb tárgyalást azonnal fel kell függeszteni Gyurcsánnyal. Ha ezzel lebénul a törvénykezés, akkor lebénul, az unió, Brüsszel pedig úgyis leírt már minket. Sajnos nem lehet tovább tekintettel lenni a parlament tekintélyére. Olyan ugyanis nincs. Már nincs.
És kérem a Fideszt, ne azt nézze állandóan, hogy döntéseihez mit szól majd az úgynevezett baloldali értelmiség, a koalíció meg jó néhány befolyásos tévés, rádiós újságíró. Minket képviseljenek most már, és ne méricskéljenek, mert eddig minden óvatoskodás, megfontoltság és főleg gesztus – finoman szólva – viszonzatlan maradt.
Szabó B. György
Budapest