Tóth Ilona emlékének lejáratása már régen nem egy kivégzett ’56-os mártírról szól. A ténylegesen harcoló forradalmárok többségét a megtorlás idején a Kádár-rendszer bírósága köztörvényes bűncselekményekkel is vádolta, amihez általában nem volt semmi közük, ezzel a szabadságharc eszmeiségét akarták lejáratni. A szovjet hadsereg által támogatott magyar kommunista diktatúra azt akarta igazolni: 1956 a csőcselék, a reakciósok, a bűnözők, a horthysta tisztek, a régi rend haszonélvezőinek lázadása volt az úgymond törvényes rend ellen. A rendszerváltáskor az első szabadon választott parlament első törvényének jelentősége nemcsak az volt, hogy kimondta, 1956 forradalom és szabadságharc volt, hanem az is, hogy a bíróságok 1990-től kezdve ismét felülvizsgálták a forradalom leverése után született koncepciós pereket, amelyek következtében százával születtek a megsemmisítő ítéletek. De a művészi szabadság jegyében ismét kísérletet tettek az alkotók Kaposvárott, hogy lejárassák az 1956-os forradalmat.
Jobbágyi Gábor professzor szomorúan állapította meg, hogy többet már nem tud lépni a két ügyészi elutasítás után. Bár megjegyezte, hogy kérelmeinek mindkét elutasítását más és más indokkal magyarázták. A Somogy Megyei Főügyészség arra hivatkozott, hogy a kaposvári színház előadása a művészi szabadság keretébe tartozik. Ezzel nem tud egyetérteni, ugyanis egy jogerős bírói ítélettel megsemmisítették a Tóth Ilona ügyében hozott teljes eljárást, vagyis emberölés vádjában ártatlannak tekinthető. Tehát a művészi szabadság kereteibe nem férhet bele az, hogy Tóth Ilonáról azt állítják az alkotók: a medika gyilkolt. A jogászprofesszor emiatt a Legfőbb Ügyészéghez fordult, és benyújtott panaszában számos külföldi és magyar ítélet ellenpéldáját hozta fel, amikor adott esetben rögzítették a művészi szabadság korlátait. Így például Bartók Béla jogutódjai letiltatták a Magyar Állami Operaházban Bartók Béla művének az előadását, mondván, hogy a darab feldolgozása sérti Bartók Béla szerzői személyiségi jogait. De ugyanezt tették Molnár Ferenc jogutódjai is, amikor A Pál utcai fiúk új filmes feldolgozását tiltatták le. A legújabb legfelsőbb bírósági ítélet – sorolta a további példákat a professzor – is a művészi szabadság határait szabta meg. Ugyanis egy emberölés vádja alól az évtizedekkel ezelőtt jogerősen felmentett vádlott esetében egy író, nevezetesen Asperján György „magánnyomozással” újra feldolgozta a Labancz Anna-gyilkosság hátterét, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott mégis bűnös volt. Miután ez sértette a még élő, volt vádlott személyiségi jogait, a bíróság komoly – nem vagyoni – kártérítésre ítélte az írót, valamint elrendelte a könyv még meglévő négyezer példányának megsemmisítését.
A jogtudós több ilyen hazai és külföldi példát is mellékelt beadványának. A Legfőbb Ügyészség azonban nem a Somogy Megyei Ügyészség elutasító indokát ismételte meg, nevezetesen, hogy a kaposvári előadás beletartozik a művészi szabadság körébe, hanem azzal utasította el, hogy a közérdek sérelme nem állapítható meg, mivel a társadalom egészének vagy valamely közösségnek érdekei ténylegesen nem sérültek meg. A kegyeleti jog esetleges megsértése így nem olyan fokú, amely közérdeket sértene. Jobbágyi Gábor a kérelemnek ezekkel az indokokkal való elutasításával sem ért egyet. Szerinte igenis közérdeket sértett a színházi előadás. Ugyanis ez a legfőbb ügyészségi elutasító döntés nemcsak Tóth Ilonára vonatkozik, hanem az összes elítélt ’56-os és hozzátartozóik kegyeleti és személyiségi jogaira, akiket mentesített a rendszerváltás után a független bíróság. Éppen ezért nem lehetséges az közérdekből, hogy Tóth Ilonát egy színpadi műben bűnösnek állítsák be.
A Tóth Ilona-ügy jogi hátterén túl azért elgondolkodtató, hogy időről időre makacsul előhozzák különböző formákban, lapokban, hogy a szigorló orvos mégis gyilkolt. A jogászprofesszor szerint ez azért van, mert Tóth Ilona az ’56-os forradalom és szabadságharc egyik legtisztább alakja, akit Obersovszky Gyula újságíróval és Gáli József színházi rendezővel együtt az egyik legmocskosabb és legaljasabb koncepciós perben ítéltek halálra. A cél ismét az, hogy a forradalom utáni eljárásokat úgy állítsák be, azok jogszerű, csak rendre egy kicsit szigorú döntéssel zárultak. Ezzel a hazugsággal – szögezte le Jobbágyi Gábor – menteni akarják azokat a bírákat, ügyészeket, nyomozókat, politikusokat, akik ezekben az ügyekben érintettek voltak. Pedig felelősök voltak számtalan törvénysértő eljárás, ítélet véghezvitelében.
Egyébként Jobbágyi Gábor A néma talp című könyvében, valamint M. Kiss Sándor történész, egyetemi tanár és Kiss Réka legutóbb megjelent dokumentumkönyvében igen alaposan foglalkoztak Tóth Ilonával, a forradalomban betöltött szerepével és a koncepciós perrel. Mindkét alkotás arra a végső következtetésre jutott, hogy Tóth Ilona ártatlan volt. Ezt támasztja alá egy teljesen egybehangzó jogi és tudományos vélemény. Azzal, hogy elutasították két beadványát, a jogtudós attól tart, hogy ennek hatása, következménye lehet. Ezentúl nemcsak ’56-osokat lehet majd bírói felmentő ítélettel ellenkező módon, ellenkező beállítással ábrázolni, hanem esetleg háborús bűnösöket is tisztára moshatnak a művészi szabadság nevében. Például mit szólnának ugyanezek a színházi rendezők, ha olyan darabot mutatnának be, amelyben Szálasi Ferenc nemzeti hősként szerepel, pedig jogerősen ítélte a népbíróság a háborús bűnöst halálra. Ennek jogosságát senki nem vitatta sem akkor, sem most. Elképzelhető tehát, hogy ilyen alapon milyen darabokat mutathatnának be művészi szabadság címén. Jobbágyi ezért tartja veszélyesnek azt, ahogy a magyar közélet egyes szereplői a Tóth Ilona-ügyet kezelik.
origo.hu
Kiderült, melyik börtönbe vonult be Gyárfás Tamás
