Jogi következmények nélkül maradnak a rendőri túlkapások Franciaországban, hívta fel a figyelmet az a tegnap megjelent tanulmány, amelyet az Emberi Jogok Ligája (LDH) nevű jogvédő szervezet, illetve a francia ügyvédek és a bírók szakszervezete közösen készített. A három szervezet 2002-ben alakított közös bizottságot, mert meggyőződésük szerint a rendőri és a csendőri munka jogszerűségét nem ellenőrzik kielégítően Franciaországban. A Libération napilap által ismertetett jelentésnek Jean-Pierre Dubois, az LDH elnöke szerint az a célja, hogy egy „veszélyes társadalmi valóságról” tájékoztassa az embereket. „A fiatalok ma félnek a rendőri erőktől. A félelem ma erősebb érzés, mint a bizalom” – jelentette ki a szervezet vezetője.
A jelentés részletesen kitér az első munkavállalási szerződés (CPE) elleni egy évvel ezelőtti megmozdulásokra, a tüntetők elleni megtorló intézkedésekre. Kiemelten foglalkozik egy tavaly márciusi esettel, amikor egy illegális bevándorló őrizetbe vételét egy iskolánál szülők és gyerekek akadályozták meg. A rendőrök könnygázzal oszlatták szét a csoportot.
A jelentés leszögezi: ahelyett, hogy a biztonságot szavatolnák, a hatóságok sokszor pánikot keltenek fellépésükkel. Például a 2005-ös külvárosi zavargások előtt Clichy-sous-Bois-ban a fiatalokat addig üldözték a rendőrök, amíg azok egy trafóházba menekülve áramütéstől meghaltak. A jelentést megfogalmazó ügyvédek és bírók szerint a túlkapások kollektív jellegűek, és főleg a tüntető diákok és a külföldiek szenvedik el őket. A jelentést megelőző vizsgálatokban való részvételtől valamennyi rendőrszakszervezet elzárkózott.

Fidesz-frakció: Gyurcsány lemondásával semmi sem változik