Kosztolányi doktor bácsi

K Ö N Y V E S H Á Z

Érettségi elnökként atyámfiainak szólította tanítványaimat, a vizsga után pedig egy zöldvendéglőben borozgatva érzelmes nótákat danolt Balogh István. Nekem is időutazás volt, nemhogy az elképedt tizennyolc éveseknek! Kosztolányi dekadens hangulatú novelláit juttatta eszembe az inkább Mikszáthra hajazó, joviális férfiú, pedig akkor még nem tudtam arról, hogy Zentához, Magyarkanizsához és Szabadkához kötődik. Néhány évvel később kollégák lettünk a tanintézményben, de a mindennapi robotban még annyi időnk sem volt, hogy „megismerkedésünket” felidézzük.
Kíváncsian vettem kezembe legújabb kötetét: a Szilveszter Szilveszter Apostol-parafrázis, gondoltam, s máris örvendtem, mert nem divat Petőfivel előhozakodni. Néhány motívuma – a főhős elnevezése, árva gyermek volta, a mártírszerep vagy a mindig tapintható történelem – valóban tudatosan emlékeztet Petőfi elbeszélő költeményére. Problémásnak érzem a műfaj-meghatározást: a kisregény terjedelmű Szilveszter Szilvesztert – ahogy barokkos alcíme (avagy egy igazi hős születése, élete, halála és dicsőséges föltámadása megtagadásának hiteles története) is árulkodik – nem mondanám kisregénynek, inkább regényvázlatnak. A szerző nem ad teret a több évtizedet átfogó események kifutásának, túlterheli az olvasót. Esetlennek, erőltetettnek hat a mű keletkezését megokoló keret is: egy szabadkai nyugdíjas írástudó hagyatékát tarthatjuk a kezünkben.
Sokkal hitelesebbek Balogh István szájából azok a történetek, amelyeket nem távolít el magától mesterségesen, hiszen szeret személyesen is jelen lenni, imád és tud is mesélni. Örökölte nagyanyja, az adatközlő Lukács Verona mesélőtehetségét, és birtokosa olyan míves nyelvnek, amelyik már kiveszőben van Magyarországon. Könyvében szereplők, hangulatok, helyszínek bukkannak fel újra és újra: a délvidéki művészvilág, a Tisza, a szabadkai szecessziós városháza, hogy Madám Kátóról és a Polikárp utcai Kisszálló hölgyeiről ne is beszéljünk… A Bűnöcskék és napsugarak című novella azt bizonyítja, hogy a palicsi barackpálinka és a szép lányok még a hitközségi elnököt és a franciskánus barátot is összekovácsolják.
Az író múlt századi történelmünk bonyolultságát rajzolja meg: apja Kosztolányi Dezső öccsének, az iskolaorvos Kosztolányi doktor bácsinak fogalmazza meg az ötvenes években: „Voltam Horthy katonája is meg Tito katonája is. Támadtunk is, védekeztünk is, üldöztünk is, menekültünk is.” Hogyan lehet egyszerre igaz a menekült („vándorló”) kis Olga életében az olvasókönyvekben szereplő lecke: A mi hazánk Magyarország, A mi hazánk a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, A mi hazánk Hollandia? Ezt csak mi érthetjük.
Csupán benyomásaim voltak egykori tanártársamról, de írásait elolvasván úgy tűnik, azon a banketten önmagát adta.
És még valami, amit régebben nem kellett szóba hoznia az ítésznek, manapság pedig szégyenlősen kerül: ritka a helyes nyelvezettel, jó helyesírással megírt könyv. Néhány kisebb hibától eltekintve Baloghé ilyen. Talán nem volna haszontalan a kiadóknak újra olvasószerkesztőt és/vagy korrektort alkalmazniuk.
(Balogh István: Szilveszter Szilveszter. Kisregény és más történetek. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2007. Ármegjelölés nélkül)