Önsorsrontók vagyunk. Nem a válaszok bujkálnak előlünk, mi bujkálunk a válaszok elől, amelyek végre bevégeznék a magát racionálisnak hirdető huszadik századot minden irracionális borzalmával, kiábrándultságával. Csak bámulunk, ahogy elhúznak mellettünk korábban lefitymált szomszéd államok, politikusaink súlytalanok, mint a kisvárosi bábszakkör műkedvelői, mi meg zavarodottak és elnyűttek vagyunk, mint a túlhajszolt igásállatok. Nemcsak a ki nem beszélt, tabunak hitt, tabuvá tett múlt rozsdás, élettelen törmelékeit hurcoljuk, hanem mindazt, ami ebből a múltból eleven praxisként jól azonosíthatóan ma is él, ma is hat.
Hogy mennyire és hogyan vagyunk távol attól, amilyenek lehetnénk, jól szimbolizálja, hogy a legutóbbi Koestler-évforduló évében esztendős, országos jelentőségű megemlékezést, konferenciákat, kiállításokat tervezett a Terror Háza Múzeum, de az állami kasszában nem akadt rá pénz. Végül a Terror Házában német segítséggel egynapos konferenciát rendeztek.
Pedig a Sötétség délben szerzője épp azt az utat járta be a huszadik század rettenetes haláldzsungelén átvágva, amelyről Hamvas Béla mondja azt, hogy mindnyájunknak ilyen bejárt utak kellenek, és Koestler élete, életműve éppoly átvilágítható, ahogyan azt Hamvas a kor írástudójától megköveteli. Koestler viharos élettörténetében és szellemi-lelki útján akár azt az érdeklődőt is elkalauzolja Körmendy Zsuzsanna monográfiája, aki még egy sort sem olvasott a páratlan jelentőségű szerzőtől, azokat a fontos műveket sem hagyva ki a sorból, amelyek magyarul még meg sem jelentek. Körmendy nem téveszt meg, mint Hamvas: aki tőle olvas Koestlerről, nem hiszi, hogy a műveket nem kell ismernie, mert tudásával már mások fölött áll. Ellenkezőleg: olvasója alig várja, hogy kézbe vehesse a monográfiában fejezetszerűen és spirálisan, különböző szinteken és szempontok alapján is feldolgozott alkotásokat. De azért megkapja Körmendytől Koestler iránytűjét ahhoz, hogyan hajózzon ki örökre az emésztetlen borzalmakkal teli múlt tájairól, megküzdve a totalitárius rendszerek, az emberirtás, a szellem- és lélekölő lojalitás, az istenné lett ember ábrándjainak irracionalitásával, s új, vállalható, ám sok erőfeszítést követelő jövőkép körvonalait pillantsa meg.
Körmendy Zsuzsanna Koestler-monográfiája neohellenisztikus alkotás, amely a múlt század legnagyobb szellemi vívmányainak, újragondolásainak igényével igyekszik helyreállítani a gondolkodás és a befogadás teljességét. Hogy ezt megvalósítsa, be kell bizonyítania, hogy a művészet elfogadott módszerei nem különböznek a természettudomány módszereitől, segítségül kell hívnia a történettudományt, a filozófiát, a pszichológiát, a teológiát és a hermeneutikát.
Elidőzve a huszadik század egy-egy fekélyes sebének diagnosztizálásánál, kezelésénél, Körmendy nem beszél nyíltan arról, hogy bizony hiába számolt le a történelem például a vegytiszta totalitárius rendszerekkel – a kóros dózisban megörökölt módszerek, személetek most is itt élnek velünk. Most is hasznosak vagy haszontalanok vagyunk egy szűk politikai, gazdasági csoport számára, és ez határozza meg életlehetőségeinket, megítélésünket; most is kollektív tudatok személytelen bábujává próbálják tenni különféle erők a kor emberét, hasonló fenyegetéssel és édesgetéssel, mint egy századdal korábban. Körmendy Zsuzsanna ezeket a megállapításokat „fizikai, vegyi úton” fogalmazza meg: láthatatlan, de jól érzékelhető gondolati részecskefelhővel keretezi Koestler súlyos látleleteit.
(Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler. Harcban a diktatúrákkal. XX. Századi Intézet, Budapest, 2007. Ára: 2900 forint)
origo.hu
Kegyetlen bűnözőre csapott le a rendőrség
