Ennek ellenére megtartotta első ülését a Szilvásy György által felállított kormányzati munkacsoport, amelynek vezetője azt ígérte: azon iratokat lehet és kell felszabadítani, amelyek esetében a minősítés fenntartásához nem fűződik bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági érdek. Demeter Ervin tegnap felidézte, hogy a Fortus Rt. – amelynek az Altus Rt.-n keresztül tulajdonosa volt a miniszterelnök – hogyan került az olajüzlet kapcsán a hatóságok látókörébe. Budai Bernadett kormányszóvivő erre úgy reagált: már bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc „jogi és erkölcsi szempontból egyaránt tiszta” az ügyben.
Lapunk is utánajárt annak, miként keveredett bele a kilencvenes évek legnagyobb olajbotrányába a Gyurcsány Ferenc-féle Altus Rt. és a Magyar Villamos Művek által alapított Fortus Rt. A nyomozati akták áttekintésével kiderítettük: a cég nevével két, egyenként egymilliárd forint körüli fűtőolajos bűncselekmény-sorozat vizsgálatakor is találkoztak a rendőrök és a vámtisztek, ám a bírósági eljárások az ETL Rt. és Dávid Péter gyulai vállalkozó ügyében is arra a következtetésre jutottak, hogy valakik visszaéltek a Fortus nevével. Azt egyik ügyben sem tárták fel, hogy ha nem a Fortus, akkor ki volt valójában az olajszőkítő cégek beszállítója.
Továbbiak a 4., vezércikk a 7. oldalon
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!