Porhintés után

Folytatás a 21. oldalról
Megjegyzi, nagyon féltette a férjét ebben az időszakban. Nem tudhatta, mikor kap olyan parancsot, amely ellentmond esküjének és személyes meggyőződésének.
Búcsúzóul még ők biztatnak engem azzal, hogy többen vannak hasonlóan gondolkodó fiatalok a rendőrségnél, és előbb-utóbb nekik is nyílik tér. Ami kettejüket illeti, nem adják fel, a pályán maradnak. Ezt szeretik, ezért tanulnak.

2.

Él Szekszárdon egy negyvenhét éves asszony, kiemelt fővizsgáló, szakszervezeti vezető. Bátorsága, kollégái iránt érzett szolidaritása, szókimondása sokak számára nemkívánatos. Szima Juditnak hívják, alezredes és kitűnő szakember. A közelmúltban számos veszélyes gazdasági bűnügy utáni nyomozásban vett részt, tehát átlátja, milyen állapotban van az a társadalom, amelyben élünk.
A városban ismerik, becsülik. Kollégái úgy tartják, szenvedélyesen szereti a szakmáját, végtelenül kitartó és igazságszerető. Tisztában van azzal, hogy mint vezetőnek joga és kötelessége megvédeni beosztottjait, valamint hogy egy egészségesen működő szervezet nem életképes a ranglétra alsóbb fokán lévők munkája, megbecsülése nélkül. Három éve annak, amikor néhányan úgy döntöttek, új érdekképviseletre van szükség, amelynek a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) elnevezést adták. Főtitkárrá Szima Juditot választották.
Kezdettől fogva hallatták hangjukat az állomány ki nem fizetett béreinek, juttatásainak és főleg alacsonyabb beosztású kollégáik munkajogi sérelmeinek ügyében. Pereket indítottak védelmükért, és nyertek. Magukra vállalták azoknak a védelmét, akiket feletteseik önkényeskedései, jogsértő intézkedései miatt értek hátrányok.
Egyre többen kezdtek melléjük állni, a tagságuk is szépen gyarapodott. Ezek után 2005 nyarán érdekes dolog történt. A Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal munkatársai megjelentek Szima Judit otthonában házkutatást tartani. Ennek „alapjául” egy feljelentés szolgált, miszerint a szakszervezet gazdálkodásában megsértették a számviteli rendet, és az adócsalás gyanúja is felmerült. (Az adózással kapcsolatos iratokat egyébként a törvényes szabályokat mellőzve vitték el az adóhatóságtól.) A lakás feldúlását a nyomozók azután is folytatták, miután Szima Judit minden ott lévő iratot önként a rendelkezésükre bocsátott. A bírósági eljárás során bebizonyosodott, hogy semmiféle szabálytalanság, törvénytelenség nem történt. A nyomozás alapjául szolgáló feljelentés pedig szakmai berkekből indult ki, az akkori Belügyminisztériumhoz tartozó Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatától (RSZVSZ)…
Sejtelmesebb módszerrel igyekeztek figyelmeztetni a „hatóságok” Balogh Lászlót, a szakszervezet főtitkárhelyettesét. Telefonon rendőri minőségben jelentkeztek be ismerőseinél, barátainál, hogy tájékozódjanak magánéletéről, szokásairól. Akiket felhívtak, azokat figyelmeztették, hogy az érdeklődésről, jellege miatt, senkivel sem beszélhetnek. Valaki mégis elszólta magát. Bár Balogh László közölte a dolgot felettesével, feljelentésével nem foglalkoztak.
– A mai helyzetben csak egyet lehet tenni, kiállni az igazunkért és előrenézni – mondja.
A „tettre készek” először harminc–negyvenen voltak, majd kétszázan lettek, ma pedig 1300 tagot számlálnak. Pártoló tagként különböző foglalkozású emberek, köztük tanárok, orvosok is csatlakoztak hozzájuk.
A közelmúltban egyes rendőri vezetők – köztük Gergényi Péter, a BRFK volt főkapitánya – tiltással, megfélemlítéssel, nyomásgyakorlással próbálták megakadályozni, hogy beosztottjaik tájékozódjanak a TMRSZ tevékenységéről és találkozzanak tagjaival. Már legfelsőbb bírósági ítélet is született arról, hogy a szervezet diszkriminálása törvénysértő. Vannak olyan rendőrségi alakulatok, kapitányságok, ahol a TMRSZ képviselőit nem engedték be az épületbe. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egészen az utóbbi időkig megnehezítette, hogy a róluk szóló információk hozzáférhetőek legyenek az úgynevezett belső interneten. De minél nagyobb a nyomás fentről, úgy nő az ellenérzés lejjebb. Megkeresik őket telefonon, találkoznak velük szolgálati időn túl, civil környezetben. És a nyitott szellemű rendőri vezetőkkel is sikerült összekötni a szálakat.
Balogh Lászlónak nincs lízingelt gépkocsija, tömegközlekedési eszközzel jár, a fővárosi érdekképviselethez nem kapott egy kis irodát sem, holott a törvény szerint ez járna. Munkájához tekintélyes aktatáskája és a mobiltelefon adja a hátteret. Nem panaszkodós típus. Harmincnyolc éves, a határőrségtől került a rendőrséghez. Különböző beosztásokban dolgozott. Többek között Kőbányán körzeti megbízott volt, a XV. kerületben járőrvezető. Többször tett szóvá belső jogsértéseket, ezért mindig megkapta a magáét. Előző feladataiban azt szerette, hogy kapcsolatban lehetett a lakossággal, konfliktusos helyzetekben gyorsan tudott segíteni, intézkedni.
– Ahogy beléptem a TMRSZ-be, különböző retorziókkal sújtottak. Kedvezőtlenebb területre helyeztek, csak gyalogos szolgálatot láthattam el. Anyagi hátrányok értek, megalázó bánásmóddal is találkoztam. Több figyelmeztetést kaptam, hogy „vigyázzak magamra” – mondja.
Amíg aktív állományban volt, havi nettó százezer forintot keresett. A BRFK vezetője áprilistól rendelkezési állományba tette, így jövedelme 16 ezer forinttal csökkent. Nős, két gyermek apja. Felesége jelenleg munkanélküli, állást keres. Szerényen, békességben élnek a Pest környéki Dabason. Sok helybéli barátja van, hobbija a horgászás – ennyit oszt meg velem civil életéről.
Azt mondja, higgyem el, ez eléggé tipikus helyzet. A kollégái nem álmodnak csodákról, csak anynyit szeretnének, hogy el tudják tartani a családjukat, ki tudják pihenni magukat. Aki pedig tisztességes és tanul, becsüljék meg, és juthasson előre a ranglétrán. Azt szeretnék, hogy a feletteseik utasításai legyenek egyértelműek és törvényesek. Nem utolsósorban pedig, hogy emberként bánjanak velük.
A Balogh Lászlóhoz érkezett panaszokból a következő állapot rajzolódik ki: némely esetben a magasabb beosztású tisztek a humánum legkisebb jelét sem mutatják alárendeltjeik irányában. A puszta kérdés miatt, hogy miért nem kapják meg a túlóráért járó pénzt, megalázó helyzetbe kerülnek. Akit „kiszúrnak” valamiért, annak nincs megállása, a csicskáztatás, lelki gyötrés számos formájában van része. Megtörtént, hogy a „kisrendőr” főbe lőtte magát, mert nem bírta tovább… A felettesét pszichológiai vizsgálatnak vetették alá, amely szerint alkalmatlan volt a vezető beosztásra, de még hét évig a helyén maradt.
Balogh László szerint az öncélú gonoszkodás oka az, hogy a gyenge képességű vezetők ébren akarják tartani a félelem, a kiszolgáltatottság érzését az állományban. Szakmai hiányosságaikat, hibáikat értelmetlen utasításokkal kompenzálják.
Az ilyen körülmények között hivatását gyakorló rendőr kettős szorításba kerül: egyrészt nagy fenyegetés a munkanélküliség réme. Másrészt a rendőrség egyre kedvezőtlenebb megítélésével is leginkább az utcán szolgálatot teljesítők szembesülnek.
– Ma civil környezetben olykor jobb, ha a rendőr nem beszél arról, mi a foglalkozása. Panaszolják nekünk, hogy ha járőröznek vagy utcai szabálysértési ügyben intézkednek, odaszólnak nekik: banki tolvajok, verekedők, erőszaktevők vagytok – próbálja érzékeltetni érzéseiket és zavarodottságukat Balogh László.
Még mielőtt besétálnánk a sajnálat csapdájába, kérdezzük meg, hogy ennek a megújulást sürgető szakszervezetnek a tagjai miként gondolkoznak a társadalmi vízválasztóról: 2006. szeptemberről és október 23-ról?
A kormányzati megszorításokat, az ország valós gazdasági helyzetével való szembesülést a közrendőrök jó ideje a bőrükön érezték. Ezért sokan vegyes érzelmekkel fogadták, hogy azok ellen vezénylik ki őket, akik nyíltan kimondják a véleményüket. „Higgye el, a rendőrség egésze mégsem az a vérengző horda, mint amilyen bizonyítványt akkor kiállított magáról” – szabadkozik Balogh László. Elismétli, amit ezerszer átrágtunk, hogy a televízió védelmére kirendelt Baranya megyeieket nem rendvédelmi feladatokra képezték ki. Utal arra a nyílt levélre, amelyet azokban a napokban fogalmazott meg Szima Judit: együtt éreznek velük, mert vezetőik cserbenhagyták, feláldozták őket.
Kaptak aztán fejenként százezer forint segélyt meg az együttérzést. Többen kiestek a munkából egy időre, egyikük maradandó sérülést szenvedett.
– Tájékozottabb kollégáink már akkor sejtették, hogy mögöttes oka is lehet magukra hagyásuknak. Régi tapasztalat, hogy a kiszolgáltatott áldozat jó alap a későbbi harci kedv felszítására. A rutinszerű, igazából csak formális, de ilyenkor feléleszthető belső szolidaritásra építettek – mondja Balogh László.
A későbbi napok szélsőséges rendőri fellépéseit felülről is bátorították. Hisz ki lehet adni egy parancsot úgy is, hogy például azt mondják: az intézkedést minden eszközzel meg kell kezdeni.
– Ha a megfogalmazásból a törvényes szó kimarad – figyelmeztet az érdekvédő rendőr –, akkor ezt igen tágan lehet értelmezni. Mindenesetre a televízió székházánál történtekre pszichésen rá lehetett építeni az október 23-i megtorlást. Hogy a békés polgárokat is úgy kezeljék, mint a garázdákat.
A szakszervezetük által megfogalmazott feljegyzések, tiltakozások, amelyeket a rendészeti államtitkárhoz is eljuttattak, más, mögöttes körülményekről is árulkodnak. Például arról, hogy a fővárosba vezényelt egységek némelyikének nem volt megfelelő elhelyezése, huzamosan szolgálatban, mozgásban tartották őket. Gond volt a tisztálkodás, hiányoztak az elemi higiéniai feltételeik, az előírt pihenőidő. A valós információktól el voltak zárva, s mindez úgy csapódott le bennük, hogy a garázda csőcselék miatt kell szenvedniük.
És telnek a hónapok…
A TMRSZ 2007. május huszadikán az internetre is feltett közleményében együttérzését fejezte ki, illetve elnézést kért azoktól a magyar állampolgároktól, akiket a prostituálódott rendőri vezetők és bűnös magatartású rendőrkollégáik emberi mivoltukban megsértettek, megaláztak. Szép gesztus, halovány jelzés arról, hogy talán nincs elveszve minden.
Hogy milyen visszhangot váltott ki köreikben a főrendőrök leváltása? Erről azt mondják, hogy akik a valódi megtisztulásban érdekeltek, tudják, ez csak porhintés. Ha nem történik meg a szervezet anyagi, morális és szakmai állapotának teljes átvilágítása, üres kormányzati propagandafogás marad. Félő, hogy a közeljövőben a felső vezetés fölösleges intézkedések sorával igyekszik a rendcsinálás látszatát kelteni. És ezt mindig az „utolsó sorokban” lévők szenvedik meg.

3.

A XXI. század magyar rendőrségén belül egyaránt jelen van a politikai prostituálódás és a bűnelkövetés. A züllés évekkel ezelőtt elkezdődött. Szima Judit az alábbiakban foglalja össze röviden azok véleményét, akik mindezt a saját bőrükön tapasztalják, de eddig nem merték vagy továbbra sem merik kimondani.
– Van olyan parancsnok, aki utasításba adja, hogy szolgálatonként hány állampolgárt kell igazoltatni és intézkedni. Ha nincs meg a szám, az illetményelvonással jár. Akadt olyan kapitányságvezető, aki nyíltan hangoztatta, a beosztottai el lesznek taposva, mint a csótányok, mert panaszt tettek ellene. Az úgynevezett teljesítményminősítések gyakorta szubjektív szempontok alapján történnek. Az a beosztott, akinek ez hátrányt jelent, nem mer jogorvoslatot kérni, mert fél a retorziótól. A rendőri vezetők kiválasztása egyre nagyobb arányban függ a politikai támogatástól vagy attól, ki melyik felső vezetőnek a rokona, bizalmi embere. A felsőbb szintű vezetők következmény nélkül maradt jogsértései azt sugallhatják a beosztottaknak, hogy ők is áthághatják a törvényt. Az ORFK leváltott vezetője saját hatáskörében, jogalap nélkül döntött hatmilliárd forint úgynevezett pofapénz elosztásáról. Ezt csak a szakszervezetek közös fellépésével sikerült meghiúsítani. Az ORFK és a területi szervek legfelső vezetői jogalap nélküli fizetésemeléshez jutottak. (A TMRSZ ez ügyben hűtlen kezelés bűntette miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.) A BRFK az utóbbi öt évben 150 millió forintot fizetett ki olyan szálláshelyek bérléséért, amelyeket nem használtak. Az alsóbb szinteken rendszeres az ellentételezés nélküli túlmunka, évek óta nem fizetik ki a jogos járandóságokat. A legtöbb kerületi kapitányságon a vezetők adományokat kapnak bizonyos autókereskedőktől. Kiválasztják a nekik tetsző, extrákkal felszerelt gépkocsit, elkészül az adományról szóló dokumentum, ami később saját használatú gépkocsiként szerepel. A vezető csak a cégautó után járó adót fizeti, az évi több százezer forintos üzemeltetési költség a rendőrségi keretet terheli. Mivel nincs kilométer-korlátozás, az ilyen kocsit külföldi útra is használhatják. Eközben más rendőrségi munkaterületeken csökkentették a megtehető kilométerek számát, és számos területen szigorú takarékoskodást írtak elő. Míg a tehetséges fiatalok protekció nélkül nem tudnak előrejutni, az utóbbi három évben ismét állományba vettek 144 nyugdíjas rendőrt közalkalmazottként vagy köztisztviselőként. Ők az ORFK-t, a Rebiszt és a Nemzeti Nyomozóhivatalt segítik tapasztalataikkal. Átlagos illetményük havi 250 ezer forint, étkezési hozzájárulással, ruhapénzzel, közlekedési bérlettel. Mindez havonta 48 milliót tesz ki.
Egy utcai szolgálatot teljesítő rendőr havi fizetése hatvan–hetvenezer forint. A rendőrségtől egyébként 2006-ban 1886-an távoztak, közülük 1400-an a huszonöt év szolgálati idő után kérhető korkedvezménnyel. A két szám közötti különbség csöppet sem elhanyagolható. A távozási okok között szerepel a megromlott egészség, de jelentős azok köre, akiket előzőleg bűncselekmény, szolgálati vétség vagy szabálysértés miatt távolítottak el a testülettől.

4.

Gombos Józsefet markáns arca, hajviselete, kék szeme miatt Sean Connerynak nevezik kollégái. A több mint hétezer tagot számláló Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) általános ügyvivője. Büszke arra, hogy édesapja a kormányőrségtől ment nyugdíjba, ő pedig most közalkalmazottként a Rebisznél szolgálók érdekeit képviseli.
Először egy emberjogi konferencián láttam az ősszel. Rezzenéstelen arccal hallgatta végig, hogyan gondolkodunk róluk mi, civilek a „sajnálatos események” után. Ezúttal Dobogókőn beszélgettünk egy szakmai továbbképzésen. Arról, hogy milyen a hangulat a köreikben. Hogyan érintik őket a napvilágra került botrányok s a rájuk vonatkozó, ismételten beharangozott átszervezések, anyagi elvonások? Mivel, mint meséli, ő annak idején tíz évig „brusztolt”, hogy bekerülhessen a rendőrségre, megkérdezem, ma ugyanilyen eltökélt lenne-e. Ingatja a fejét.
– Akkor még hivatásról beszélhettünk, amelyet megbecsültek. Ma csak egy szakma a sok közül. Sokan kényszerből választják, a megélhetés miatt. Ezért van az, hogy a Rebisz állományának 70–80 százaléka Szabolcs, Borsod, Hajdú-Bihar megyéből kerül ki. Egészségesebb lenne, ha az egész országból lehetne válogatni. De hát az említett helyeken a legnagyobb a munkanélküliség.
Mit gondol, kérdezem tőle, vajon ezek a huszonéves fiatalok ismerik-e az országot, a társadalmat, amelyben élnek. Fel tudják-e fogni, hol a határ a jogos fellépés, az önkényeskedés, a brutalitás között? Gombos József ismeretei szerint nagyon alapos a felkészítésük. A toborzásnál még környezettanulmányt is készítenek a családjukról. A tényleges utcai szolgálat előtt pedig mentorok segítik őket.
Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem, vajon a mentorok mit szóltak azokhoz a filmfelvételekhez, amelyeken öten-hatan rugdostak egyetlen földön fekvő, védtelen embert.
– Senki sem gondolt arra, hogy Magyarországon ilyesmi megtörténhet. Ami a televíziónál történt, elborzasztott. Volt ott egy parancsnokunk. Másnap reggel sérülésekkel önként jelentkezett szolgálatra. Nem panaszkodott, nem szaladgált a sajtóhoz. Hogy mi és miért történt azokban a napokban, szakmai kérdés. Rám ebből csak a munkavédelem tartozik – kerüli meg az egyenes választ.
Egy kritikus megjegyzést azért megkockáztat. Tény, hogy október huszonharmadikán némelyek átestek a ló túlsó oldalára. Azt is elmondja, hogy noha számos belső vizsgálatot indítottak az intézkedések miatt, a szakszervezetüknél e körökből senki nem kért védelmet. Ám az E. Zsanettel szembeni erőszakkal gyanúsított kollégáiknál más a helyzet. Ők kértek és kaptak is tőlük jogi védelmet. Véleménye szerint, amíg nincs vádemelés ellenük, ártatlanok. „Ugyanolyan bajtársaknak kell tekinteni őket, mint a többieket” – szögezi le. Hozzáteszi, hogy ő még nem találkozott olyan rendőrrel, aki azzal a szándékkel megy ki az utcára, hogy erőszakoskodni, lopni, rabolni fog. Az életük szabályos, mondhatni, hétköznapi. Reggel korán beérkeznek a laktanyába, megkapják az eligazítást, és indul ki-ki a maga dolgára. Aztán, ha vége a szolgálatnak, rohannak a buszhoz, a vonathoz, hogy minél előbb hazaérjenek a családjukhoz…
Nem állítja, hogy nem rendítették meg őket az elmúlt hónapok eseményei. De ezt másképp élik meg, mint a civilek, utal a jelenlegi törésvonalra. Két megjegyzéssel még megtoldja az előbbieket. Jó lenne, ha azt is tudnánk, figyelmeztet, hogy ezt a helyzetet nem a rendőrség „kaparta ki magának”. Arra is rámutat: 2006 őszétől a polgárbarát rendőrség kifejezés csak bizonyos területeken használható. Hiszen abszurdum, hogy az egyik percben barátkoznak, a másikban pedig felvonulnak a demonstrálók ellen.

5.

A „tudathasadásos állapot” persze már jóval 2006 ősze előtt jelen volt a „rendvédelmi körökben”. Épp tavaly nyáron készültek ők is nagyobb akciókra, megmozdulásokra. Az FRSZ főtitkára akkoriban mondta, tagjaik közül sokan a létminimum határán élnek. A családok addig csak-csak elviselték ezt a helyzetet, míg „vigaszként” ott voltak a gyönyörű belügyminisztériumi üdülők, és sok más juttatás is könnyített a helyzetükön. Aztán az átszervezések során üdülőik a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerültek. Ma piaci alapon működnek, a „mezítlábasok” már nem tudják megfizetni áraikat. Szociális juttatásaikat is folyamatosan nyirbálták. Veszélybe került különleges nyugdíjkedvezményük, amely sokak számára ellensúlyozta a hajszás évek alatti fizikai, idegi elhasználódást. Eltörölték az úgynevezett rekreációs szabadságot, amelyet a főnökök adhattak túlterhelt, idegileg kimerült beosztottaiknak.
„A végsőkig elmegyünk”, hajtogatták a szakszervezeti képviselők a múlt nyáron. Ám következett a „mozgósítás”, és mint kesernyésen mondják, még a vízi rendőr is gumibotot kapott. Azt hitték, majd csak eltekint a kormány az őket is érintő megszorító intézkedésektől. Elmarad a reform címén történő piacosítás, a leépítés, s tán a korkedvezményes nyugdíjhoz sem nyúlnak. Szeptember és március között, amíg a kormány készenlétben tartott számos egységet, kifizették nekik a túlórákat, a pótlékokat. Az ekkoriban különleges szolgálatban lévőknek megugrott a fizetésük, volt, aki rendes havi százezer forintjának többszörösét vihette haza. Az érdekvédelmi szervezetek reménykedtek, a „helytállás” után figyelembe veszik javaslataikat.
Nem így történt. A civil lakosság elleni hadviselést tetézték az utóbbi hetekben nyilvánosságra került morális és korrupciós botrányok. És újra napirendre került a rendőrség átalakítása. Az épületek őrzésének és egyes rendőrségi szolgáltatásoknak a magánkézbe adása. Noha jelenleg „húzd meg, ereszd meg” játszma folyik, érzékelhető, hogy sokan nem hisznek már sem a kormány, sem az újonnan kinevezett vezetők ígéreteiben. Több százan készítették elő nyugdíjkérelmüket, mások még csak fontolgatják ugyanezt.
Az FRSZ főtitkára, Pongó Géza úgy látja, szakmai szempontból már az előző generációk tömeges távozása is megtépázta a sorokat. Úgy tudja, hogy a most nyugállományba készülők a 45–50 évesek korosztályát jelentik, az ő tapasztalataikat nem lehet pótolni a pályakezdőkével. Ráadásul a megmaradókra több munka hárul, hamarabb elhasználódnak – ez is egyik motívuma a rossz hangulatnak. Számításaik szerint ötezer embert kellene pótolni, de az újaknak nem lesz kitől tanulniuk. Ez a vákuumhelyzet kihat a közbiztonságra, erősítheti a bűnözést – mondja.
Amikor megkérdezem, hol helyezkedhet el ötezer, még munkaképes ember (talán a magánhadseregekben?), a főtitkár széttárja a karját, ne őt faggassam erről. Nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy vajon a tömeges eltávozásnak csupán egzisztenciális okai vannak, vagy a morális válság is közrejátszik.
Pongó Géza asszisztenséből – egy fekete hajú férfi, aki eddig hallgatott a háttérben – bukik ki a válasz:
– Ebben a tömeges pályaelhagyásban az is benne van, hogy az embereink lábbal szavaznak valamire. Többek között arra, hogy az őszi események idején elmaradt a beosztottak iránti kötelező parancsnoki gondoskodás. Csak a közrendőröket vonják felelősségre, a közép- és felső szinteket nem bolygatják.
A főtitkár búcsúzóul ennyit mond:
– Ami most körülöttük zajlik, megmutatja, mit jelent, ha egyes rendőri vezetők politikafüggőkké válnak. Jobb lenne, ha hagynának bennünket a törvények szerint dolgozni.

6.

Finszter Géza, az állam- és jogtudományok kandidátusa, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa több olyan területen dolgozott, ahol beleláthatott a rendőrségen belüli bonyolult viszonyokba. Többek között a Belügyi Szemle főszerkesztője volt, majd a Bűnügyi Szakértői Intézet igazgatója. A rendszerváltozás után, Horváth Balázs belügyminisztersége alatt részt vett az akkori rendőrségi törvény kidolgozásában.
– Ha a valós belső viszonyok feltárásáról, a működési zavarokról, jogsértésekről van szó, igen erős ellenállásra számíthat egy kutató – bocsátja előre.
Hét évvel ezelőtt mégis sikerült befejezniük egy átfogó munkát két munkatársával, Tilki Katalinnal és Nagy Lászlóval a belső korrupciós ügyekről. A nyolcvan rendőrrel készített mélyinterjú nemcsak szakmailag érdekes olvasmány, sokat elárul a rendőrök mentalitásáról, társadalmi közérzetéről. A vizsgálati anyagból kötet készült, s tartalmára a külföldi szakirodalomban is hivatkoznak. Érdekes módon az akkor még különálló belügyi tárcánál nem hasznosították az elemzést, bár ők voltak a megrendelők. Talán nem ártott volna, hiszen azóta, amint látjuk, a helyzet csak „fokozódott”.
Több helyütt megfogalmazódott rendőrségi berkekben is: a bajok egyik forrása, hogy a politika, jelesül a jelenlegi kormány vezetője kézi vezérléssel irányította a rendőrséget a közelmúltban. Ám Finszter Géza nem a kormányzati kontroll tényében látja az okot.
– Enyhén szólva ostobaság az a megközelítés, hogy a kormány ne irányítsa a rendőrséget. Nem mindegy viszont, hogy ezt a jog által megszabottan, az idevágó törvények tiszteletben tartásával vagy azokat átlépve teszi. Egyetlen kormányfő sem tekintheti a rendőrséget a saját pártja különítményének.
Finszter Géza nem hisz abban az „összeesküvés-elméletben” sem, miszerint a legfelső politikai irányítás és a rendőri vezetés 2006. szeptember 18-án tudatosan dobta oda felszerelés és szakértelem nélküli egységeit egy csoportnyi garázda dühének. A bajokat a szervezet belső működési hibáira vezeti vissza, a szellemi és fizikai felkészítés hiányosságaira.
– Tisztázta-e valaki a magyar rendőrséggel, milyen vastörvényei vannak a tömegoszlatásnak? Ennek mozzanatait úgy kell begyakorolni, hogy a csapaterő-manőverben részt vevők mechanikusan tudják alkalmazni. Az „emberi tényező” is igen fontos. Ha egy ilyen egység tagjai előtt nem világos, hogy mi a szerepük a társadalomban, ha nem tudják, hogy az adott helyzetben pontosan mi a feladatuk, a fegyelmezettséget és a tudást nem helyettesíti semmiféle csodapajzs vagy védőfelszerelés. Érthetetlen, ahogyan az utcán a védtelen embereket hajszolták, bekerítették, az meg végképp nem rendőri, hanem katonai módszer, hogy tömegesen ejtettek foglyokat – fűzi hozzá.
A szakember – bár azokat az ügyeket nem ismeri alaposabban, amelyekben vizsgálat folyik a rendőri intézkedések miatt – megnézett minden olyan filmfelvételt, dokumentumot, amelyhez hozzáfért. Tanulmányozta a rendőrség számára készített Ignácz-jelentést, a Gönczöl-bizottság és a Civil Jogászbizottság jelentéseit. Mindezek alapján úgy látja, hogy a rendőrség nem volt képes aszerint eljárni, amit számára az úgynevezett legitim szakmai erőszak megenged.
– Szeptember 18-i „kudarca” éppoly példa erre, mint az utána következő napok szinte hisztérikusnak tekinthető megtorló akciói.
Nem túl kellemes tapasztalatai ellenére Finszter Géza makacsul állítja, a Rendőrtiszti Főiskolára nem azért jelentkezik valaki, hogy jellemgyenge, korrupt pályakezdőként kerüljön ki onnan. A pszichológiai szűrő igen szigorú, s a fiatalok felkészítésével sincs baj. Mivel ő is tanít ott, ismeri a hallgatókat, tudja, hogy amikor felesküsznek a tisztességre, az állampolgárok védelmére, abban valóban hisznek.
– A kérdés csak az – mondja –, hogy milyen viszonyok közé kerülnek.
Meglátása szerint ezen a pályán akkor lesz valakinek morális tartása, ha a felkészítés során tudatosítják benne, hogy speciális szakmai tudással rendelkezik. Az önérzet ugyanis jelentős visszatartó erő lehet a megvesztegetési kísérlettel szemben.
Kétkedve ingatom a fejemet, de a szakember kitart véleménye mellett. Abban viszont egyetértünk, hogy a dolgok mostani állását nézve több évtized szükséges ennek a szakmai méltóságnak a kialakulásához.
Hozhat-e tehát tényleges változást, megújulást a rendőrség működésében az olyan típusú vezetőcsere, mint amilyen nemrég történt? A jogász-kriminológus szerint önmagában kevés ez a jócskán elkésett hatalmi lépés. Pusztán csak azt sugallja a szakmai köröknek és a külvilágnak, hogy a szervezet úgy jó, ahogy van, csak a vezetők nem voltak alkalmasak a feladatukra.
– Tehát marad minden a régiben?
– Igen – nyugtat meg némi iróniával. – Marad ez a katonai elvek alapján működő államrendőrség. Igaz, hogy nagyon költséges, igaz, hogy nem felel meg a mai viszonyoknak, és bele vannak kódolva a belső bűnügyek. És maradnak az állampolgárokkal szembeni erőszak hol rejtett, hol látványos megnyilvánulásai.
Finszter Géza szerint ami történik, nem tekinthető csupán a rendőrség belügyének.
– Sokkal több forog kockán. A rendőrség működőképessége került veszélybe.
Úgy látja, ha komolyan gondolják a rendőrség szervezeti átalakítását, azt precíz előkészítéssel és nagyon átgondolt lépésekben lehet megtenni.
– Franciaországban egy ilyen átalakulás tíz évet vett igénybe – figyelmeztet, hozzátéve, hogy az átalakítás során a kormányzatnak és az ellenzéknek együtt kell működnie. Törvényt kellene hozniuk arról, hogy a célokat, az elveket, az átalakítás menetét minden kormány tiszteletben tartja, nem változtatja érdekei szerint. Mivel Finszter Géza szerint egy ilyen konszenzuson alapuló döntésre jelenleg nincs sok esély, sokatmondó gesztus lenne a kormányzat részéről, ha kimondaná, az ellenzékkel való minimális megállapodás nélkül nem kezd hosszú távú tervek megvalósításába. És csak arra összpontosítana, ami most a legégetőbb kérdés az ország egésze számára: a rendőrség működőképességének biztosítására.

Lapunk alábbi számaiban közöltünk hosszabb tényfeltáró írást az őszi rendőri atrocitásokról: 2006. október 5., november 25., december 16., 2007. január 13., február 17., március 31., május 12.