(Moszkva)
Az elmúlt évek a stabilizáció, az állam, a gazdaság, s általában Oroszország erősödésének jegyében teltek. Ennek ára azonban a központosítás, a hatalmi struktúrák túlsúlyba kerülése volt. Mindez tökéletesen megfelel az orosz történelmi hagyományoknak, talán a népléleknek is, nyugati szemmel ugyanakkor a demokrácia gyengülését jelenti. Merre halad Oroszország?
– Oroszországban ma olyan állami kapitalizmus épül, amely jelentős mértékben a Gazpromhoz, a Lukoilhoz vagy a Transznyeftyhez hasonló országos és helyi monopóliumokon alapszik. A gazdaságban rohamosan nő az állam szerepe, s ma már meghaladja az ötven százalékot, hatalmas a bürokrácia, és burjánzik a korrupció. Ázsiai, latin-amerikai típusú, versenyképtelen, egyáltalán nem hatékony, korrupt államkapitalizmus ez, amely rendszerben egyre nagyobb nyomás nehezedik a kis- és középvállalkozásokra. Ebben a korrupt, bürokratikus államkapitalista rezsimben mind kevesebb a szabadság, a választás csupán színjáték, a szólás szabadsága csak az olyan kis példányszámú sajtóorgánumok számára adatik meg, mint a Novaja Gazeta, a Vedomosztyi vagy a Kommerszant, miközben a jelentős és befolyásos tömegtájékoztatást teljesen a Kreml ellenőrzi. Egyszóval, Putyin korrupt, bürokratikus, kis hatékonysággal működő, a kapitalizmus legigazságtalanabb, ázsiai, latin-amerikai típusú modelljét építi.
– S tíz évvel ezelőtt, amikor még ön is a kormányban ült, a helyzet rózsásabb volt?
– A helyzet radikálisan más, jobb volt. Oroszország piacgazdaságot épített, a korrupció a mainak a fele volt, a sajtó szabad volt.
– Igen, a médiát sajátos, magáncélokra használó Berezovszkij vagy Guszinszkij számára…
– A sajtó néhány csoport kezében volt, így több hangon szólalt meg, s nyugodtan bírálhatta az elnököt vagy a kormányzókat is.
– Azért ez az oligarchikus berendezkedés egyáltalán nem nevezhető mintaállamnak, arról nem is beszélve, hogy Oroszország a szétesés szélére került…
– Igen, az állam valóban gyenge volt, sok üzletember próbálta meg privatizálni, ám ez nem jelenti, hogy ne lehetett volna az oligarchákat szép nyugodtan, mindenféle csekista beavatkozás nélkül eltávolítani a Kremltől, a politikától. A 90-es évek oligarchiáját ma a cse-kista oligarchia váltotta fel, amely alapvetően azért rosszabb az elődeinél is, mert nem tekinthető igazi tulajdonosnak. Percemberekről van szó, akik csak azzal törődnek, hogy megtömjék a zsebüket. Az oligarchia tehát nem szűnt meg, csak átalakult.
– Kritikus szavai sok tekintetben összecsengenek a nyugati bírálatokkal. Mit gondol, a külföld megfelelően viszonyul Oroszországhoz?
– A Nyugat nagyon is óvatosan közelít Putyinhoz! Nézzük csak meg, mit szólt Politkovszkaja és Litvinyenko meggyilkolásakor, avagy amikor a Shell kezéből a Kreml kicsavarta a szahalini mezőt. A kritika nagyon is megfontolt volt. Más kérdés, hogy a Nyugat nem egységes, s ha például az Európai Uniót nézzük, problémákkal terhes. Úgy látom, hogy a Nyugat számára igazából csak Oroszország kiszámíthatósága a fontos, s bírálata ugyancsak visszafogott.
– Azért az utóbbi időben ugyancsak megkeményedett ez a bírálat, s nincs olyan nap, hogy valaki ne kritizálná az emberi jogok oroszországi helyzetét. Nem gondolja, hogy ez a kérdés mindig akkor merül fel, ha valamilyen oknál fogva nyomást kell gyakorolni Oroszországra. Így valójában nem is az emberi jogok helyzete a fontos…
– Nem hiszem, hogy e kérdés tisztán ilyen formában merülne fel. Vegyük például Németországot, amely ugyancsak jó gazdasági kapcsolatokat ápol Putyin Oroszországával, Angela Merkel kancellár az unió soros elnökeként mégis határozottan felvetette a szamarai EU– Oroszország csúcson e problémákat. Merkel természetesen nem olyan kemény, mint a lengyelek vagy a litvánok, ám ő sem hagyhatja figyelmen kívül a nyugati közvélemény véleményét, amely nagyon határozott e kérdésben.
– Oroszország választásokra készül. Milyen eséllyel vág neki a Jobboldali Erők Szövetsége a kampánynak? Visszatér a dumába?
– Oroszországban a választás csak színház. Ennek ellenére a párt meglehetősen jól szerepelt a márciusi regionális választásokon. Így ötven-ötven százalék esélyt látok a parlamentbe jutásra.
– Sokan azt mondják nem kis éllel még a párton belül is, hogy ennek bizony az ára a „jó magaviselet”. Netán ezzel magyarázható, hogy mind a Jabloko, mind pedig a Jobboldali Erők Szövetsége meglehetősen visszafogott Garri Kaszparov Másik Oroszországával szemben?
– Személyesen semmi bajom sem Kaszparovval, sem Kaszjanovval, annál több Limonov nemzeti bolsevikjaival. De mit is mondjak azokra, akik éltetik Sztálint, s azt mondják a Gulagra, hogy nagyon is rendben lévő dolog volt. A Másik Oroszországhoz miattuk nincs közünk, Kaszparovot azonban továbbra is becsüljük.
– S mi viszi Kaszparovot arra, hogy ezzel a szkinhed, szélsőséges csoporttal szövetkezzen?
– Ezt tőle kell megkérdezni.
– Az elmondottakból vagy az önökhöz hasonló elveket valló Jabloko tanácskozásán hallottakból logikusan következik, hogy az ellenzék nem lesz képes közös jelöltet állítani a márciusi elnökválasztásra…
– Pedig ez lenne a dolgok normális menete, az egyetlen mód arra, hogy tisztességesen jelenjünk meg a nyilvánosság előtt. Jelenleg az ellenzéki oldalon politikai bohózat folyik. Egymás után tűnnek fel a különböző jelöltek Javlinszkijtől, Bukovszkijon, Gerascsenkón át Kaszjanovig. Ez szó szerint az ellenzéki érzelmű választók kicsúfolása. A színfalak mögött meg kell egyezni, és a legelfogadottabb személy mögé fel kell sorakozni.
– S ki lehet az?
– Az eddig felmerültek közül senki. Ők ugyanis nem népszerűek, s aligha kapnának egy százaléknál többet.
– S ki lehet, melyik Kreml közeli körből kerülhet ki Putyin utódja?
– Az új elnök mindenképpen Putyin lojális, szentpétervári barátainak egyike lesz.
– Dmitrij Medvegyev, Szergej Ivanov, avagy egy harmadik?
– Nem tudom. A kérdést rossz helyre címezte.
– S az említett két választás után milyen irányt vesz Oroszország? Változhat bármiben is a jelenlegi irányvonal?
– Minden az olajárak függvénye. Ha azok magas szinten maradnak, akkor Oroszország sem változik. Marad a totalitárius, bürokratikus modell korlátozott szabadságjogokkal. E körülmény megváltozása a demokratizálódás, a reformok élénkítése felé lökné az országot.
– S marad a Nyugattal is a feszült viszony?
– Igen, folytatódik a konfrontálódás. Ez ugyanis fenntartja az uralkodó politikai népszerűségét, s egyúttal eltereli a társadalom figyelmét arról, ki és mennyit lop. A hatalmi elitben sokan gondolják úgy, jobb, ha az emberek nem a belső problémákkal foglalkoznak.
origo.hu
Kettészakadt az ország: óriási hőmérséklet-különbség északon és délen
