A besúgóink köztünk vannak

Istennek hála, a Magyar Írószövetség folyóirata, a tizenkilenc évvel ezelőtt alapított Magyar Napló költő főszerkesztője, Oláh János szakított a hazai folyóiratokban sajnos ma is létező hagyománnyal, mely szerint a nyári uborkaszezonban kötelező unalmas számokat szerkeszteni. Az Európai Figyelő rovat ezúttal a mai norvég irodalomról nyújt izgalmas áttekintést, elsősorban a szépirodalomra koncentrálva. Marita Fossum Ketten anyámmal című regényrészlete, Karell Askildsen Sakkparti című novellája bizonyítja, hogy a skandináv országban nem kötelező a kortárs írónak vagy csak népies, vagy csak urbánus uniformist öltenie. Az üdítő és változatos összkép Sulyok Vince és A. Dobos Éva válogatói, fordítói munkáját dicséri.
A lap karakterét elsősorban a primer irodalmi művek adják meg ezúttal is. Nincsenek túlsúlyban az egyéb lapoknál olykor kifejezetten idegesítő „visszaemlékezések”. Folytatódik Dobozi Eszter költő megindító Túl a rákbarakkon – Angelika naplójából című regénye, amely a súlyos betegség démonát sikeresen legyőző, gondolkodó ember heroikus küzdelmét örökíti meg. És egy költeményt, amely különös, eredeti képeivel és tragikusan fölemelő tónusával okoz örömöt az olvasónak. „Olyanná lettem, Uram, mint lenge vízi lények Hogy átvilágít a nap. Oly áttetsző vagyok” – írja Dobozi Eszter a Lacrimoso című költeményben. Összetett, intellektualitásában is izzó Szőcs Géza A hasonmás című verse, lendületes, életörömtől teli Kiss Judit Ágnes Három magyar népdalra című költeménye is. Az 1973-ban született írónő-költőnő nyerte meg egyébként az Írott Szó Alapítvány és a Magyar Napló regénypályázatát A keresztanya című regényével. A többi nyertes, Kondor László, Nagy Gábor, Bacsik Lüszien, Berta Zsolt, Burns Katalin, Gáspár Ferenc, Horváth (EÖ) Tamás, Pósa Zoltán, Szappanos Gábor, Tompa Z. Mihály fényképét, kis életrajzát és a díjnyertes művek rövid összegzését is tartalmazza a folyóirat. Változatossá teszik a lapszámot a Nagymarosról szóló ismertetések. Petrovics László a polgármester, Végh Attila a Nagymaroson élő költő optikájával mutatja be a varázsos tájat és környékét.
Bár írásom bevezetésében a visszaemlékezések és a dokumentumok túlburjánzásától óvtam az irodalmi folyóiratot szerkesztőket, most nyomban hozzáteszem: ha az adott múltba, félmúltba tekintés valóban érdekes, ám legyen. Jelenjen csak meg! Mint a Folytatják az ellenőrzést – Adatok Cseres Tibor életrajzához című dokumentum, amelyet Gergely Ferenc tett közzé. Ebben az írásban részletek találhatók többek között azokból a besúgói jelentésekből, amelyek Cseres Tibor 1963–1956 közötti tevékenységéről, majd a forradalom és szabadságharcot követő évekről szólnak. Akinek még illúziói voltak, s abban a tévhitben ringatta magát, hogy a „valaki figyel” típusú, permanens ellenőrzés a nyolcvanas években már lazult, olvassa el a dokumentumot, amely a József Attila Kör 1983-ban tervezett 1956-os konferenciájáról ad közre egy jelentést. Bizony, irigyeljük a németeket, akik kutathatják az ottani III/III, a Stasi históriáját, és minden további nélkül megtudhatják, kik tették tönkre az életüket 1990 előtt. Nálunk a besúgók neve szigorúan titkos, olykor megismerünk közülük egyet-egyet, de nyilvánvalóan nem a legfontosabbakat. Csak annyit sejthetünk, hogy a spiclik azokban az években is a belső köreinkbe férkőzve éltek, ahogy most is: a besúgóink ismeretlenül, leleplezetlenül bár, de köztünk vannak.
(Magyar Napló, a Magyar Írószövetség lapja. XIX. évfolyam 07. szám – 2007. július.)