Árnyalatok egy független erdélyi lap arcképén

Címe: Háromszék. Mások is leírták már, ismételhetem csak, a legszínvonalasabb magyar nyelvű megyei újság. A történelmi Háromszéknek, amelyet Romániában ma Kovászna megyének hívnak, Sepsiszentgyörgy a székhelye. Ott jelenik meg a lap. Jól emlékszem az elődjére, a Megyei Tükörre. Amikor 1968-ban átrajzolták Románia közigazgatási térképét, és újra megye lett a területi egység, frissen végzett magyar szakosok, fiatal költők és írók raja jutott itt kenyérhez és lehetőséghez újságot írni, föltérképezni a székely világnak ezt a régióját. A megyei újság és a színház tette már akkor is a magyar kultúra egyik fontos központjává a várost. Még arra is telt, hogy a Ceausescu-korszak lélek- és testnyomorító esztendeiben is továbbadjanak magyar szellemi értékeket az olvasóknak. A romániai forradalmi változások után került a címlapra a történelmi név és a fontos iránymutató, hogy független újság. Pártoktól független, ám a magyarság érdekeitől nem. Az egykori fiatalok közül került ki az új főszerkesztő, költészetünk egyik kiválósága, Farkas Árpád. Nem hiszem, hogy volna még egy magyar megyei napilap, amelyik ilyen főmunkatársi gárdával dicsekedhet. Bogdán László, Magyari Lajos és Sylvester Lajos szellemi életünk, irodalmunk elismert képviselői, ha Magyarországon nem kap is tevékenységük olyan visszhangot, amilyent megérdemelnének.
A július 31-i Háromszék beszámol a legfontosabb erdélyi, romániai, magyarországi és nemzetközi politikai eseményekről. Kiemelt ügy természetesen Markó Béla és Tőkés László találkozója. Józan, tárgyilagos hangnemben számolnak be az eseményekről, és – nem egy hazai lap tanulhatna tőlük – igényes magyar nyelven. Megtudjuk, hogy a sepsiszentgyörgyi Lábasház elkészül a tervezett határidő előtt. Utcára nyíló kávézó lesz az alsó szintjén, a pincerészben multimédiás várostörténeti kiállítás készül, lesz benne konferenciaterem is. Az épületben a város civil szervezetei kapnak helyet. A megnyitót jövő év március 15-re tervezik. Riport mutat be egy kicsi erdővidéki falut, Miklósvárt. A Szent Anna-napi búcsún járt ott az újságíró. Mindössze 512-en laknak itt, a szegénységgel küzdve. Eltűntek innen is a bányák, alig van munkalehetőség. A falu fehér aranya a tej, sokaknak jelenti a megélhetést. Az ünnepre megszépült a katolikus templom, és új művelődési házat építenek. Akarnak tehát valamit, szebbet és jobbat. Nem süllyednek bele a reménytelenségbe. Kapaszkodnak, ahogy a riport címében olvashatjuk.