Camp David-i gesztusnyelv

Sok szó esett a napokban a gesztusnyelvről, amely akarva-akaratlanul mozdulatokkal, arckifejezéssel, testtartással mutatja ki azt, amit az ember nem szeretne vagy nem tud szavakkal kifejezni. A brit média George Bush amerikai elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök találkozóját elemezte, és arra a megállapításra jutott, hogy bármit mondott is a két politikus Camp Davidben, a híres brit–amerikai „különleges kapcsolat” új fázisba lépett. Feltűnt, hogy valahányszor Bush közelebb lépett Brownhoz, az mindig kissé félrehúzódott tőle. Sok szó esett arról is, hogy míg Tony Blair és Bush ilyen alkalmakkor rendszerint nyakkendő nélkül, ingujjban jelent meg, Gordon Brown sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt. Árulkodók a fotók. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter rezignáltan, kollégája, David Milliband pedig szinte vicsorogva néz a kamerába.
Ám a gesztusoknál mégis érthetőbb a szó. Nem kerülte el a figyelmet, hogy Brown „alapos, őszinte” eszmecseréről beszélt, ami a diplomácia nyelvén vitát jelent. Blair éveken át hadakozott otthon az ellen, hogy a brit miniszterelnök alárendelt szerepet játszik Bush mellett. Ahogy fogalmaztak, Blair az elnök „ölebe”. Ezen a csúcstalálkozón nem volt „George” vagy „Gordon” – a felek elnök úrnak, miniszterelnök úrnak titulálták egymást. Kétségtelen, hogy Brown sokkal tartózkodóbb egyéniség, mint Blair, de a megfigyelőknek az is feltűnt, hogy Bush joviális szavai ellenére kissé feszeng, mintha nem érezné jól magát vendége társaságában. Mintha hiányozna neki Blair.
Brown például a közös terrorellenes hadjáratról szólva Afganisztánt, nem pedig Irakot helyezte előtérbe. Senkit se tévesszen meg, hogy Irakban mindössze 5500 angol katona jelenlétéről van szó. Washington számára ugyanis nem a hadsereg, hanem a politikai támogatás a fontos. Ez pedig Nagy-Britanniában már régóta népszerűtlen, akárcsak Bush személye. Ennek teljes vagy részleges visszavonása pedig rendkívüli sikert aratna azokban az amerikai körökben – elsősorban a Demokrata Pártban – amelyek már jó ideje ellenzik az Egyesült Államok iraki szerepvállalását, s mellesleg hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak a brit Munkáspárttal.
A brit közvélemény egyébként is változást vár Browntól e tekintetben, amit mutat a Munkáspárt népszerűségének hirtelen növekedése. A kormánypárt nemrég még öt-hat ponttal kullogott a konzervatív ellenzék mögött, a hét végi közvélemény-kutatások szerint ma a választók 39 százalékának szavazatára számíthat, míg a konzervatívok 33-ra. Munkáspárti képviselők már az őszi választás lehetőségéről beszélnek, mások szerint Brown tavaszig vár. Az biztos, hogy a párt Brownnal az élen most győzelmet szimatol, amíg David Cameron konzervatív pártelnöknek belső elégedetlenséggel kell megküzdenie. Brown Washingtonban láthatóan kötéltáncot járt, hogy a Fehér Házzal fenntartott „különleges kapcsolat” mellett a brit választók kegyeit is megtartsa.