Egy kalap alá véve

A lap olvasójaként egyetértek a Korunk hőse Batiz című Csontos János-írással (Magyar Nemzet, június 28.). Mégis szeretném felhívni figyelmüket egy stiláris problémára, amely elkerülte a szerző figyelmét. A kora pártállami időkben kezdték a gyorstalpalón végzett zsurnaliszták az ellenséget efféle fordulatokkal illetni: a kizsákmányoló, népnyúzó, hazaáruló, fasiszta, feketéző X.-ek, Y.-ok, Z.-k, a kulákok, neves családok vagy egyes társadalmi rétegek összes tagjait többes számban, egy kalap alá véve. De bizonyos esetekben végig a kisbetűs formulát használták, noha jól tudták, hogy a többes szám túlzás, valahogy így: a hitlerek, a szálasik, a churchillek, az adenauerek, a titók és társaik.
Emiatt nem tartom szerencsésnek stiláris szempontból az említett glossza alábbi mondatait: „Egyszer majd össze kell számolni, mennyi pénznek hágtak nyakára a Konrádok, Hellerek, Dessewffyk, Debreczenik és társaik.” Később a szerző úgy véli, és ebben is egyetértek vele, hogy az egész Batiz-féle képzés csak egy pénzszivattyúzási trükk, és kifogásolniuk kellene a felsoroltaknak: „…a Hellereknek, Konrádoknak, Dessewffyknek és Debreczeniknek. De nem szólalnak fel”. De miért nekik? Nos, utánanéztem a telefonkönyvben. Csak Budapesten 150 Debreczeni van, 40 Konrád, két tucat Heller és tucatnyi Dessewffy. Ők a Debreczenik, Hellerek, Konrádok, Dessewffyk. Hát még a társaik!
A glosszaíró bizonyára így gondolta: „Egyszer össze kell számolni, mennyi pénznek hágtak nyakára a hellerágnesek, konrádgyörgyök, debreczenijózsefek és dessewffytiborok.” Bár megjegyzem, nem ők a legtipikusabb pénznyelő masinák.
Dessewffy László
nyugdíjas, Budapest

Megértem Dessewffy úr érzékenységét, amivel sérelmezi, hogy e valóban patinás családnév nem kifejezetten hízelgő kontextusban kerül a napisajtóba; de hát az a szomorú helyzet, hogy a napi politikai szövegösszefüggésben mindenki pontosan tudja, hogy a sok közül – a történelmet meg a telefonkönyvet is tekintetbe véve – melyik Dessewffyről van szó. Arról, aki a patinás márkanevet használva Gyurcsány Ferenc fércművét kiadóként gondozta, s ha a haladó erők érdeke úgy kívánja, lejárató áltudományos művet ad közre napjaink egyik ritka sikervárosáról, Debrecenről. Hogy ugyancsak debreceni vonatkozással példálózzak: Csontos János is van az MSZP képviselői padsoraiban, aki annak idején még holmi KISZ-táborok elsíbolása kapcsán került a hírekbe – kénytelen is voltam elhatárolódni tőle akkor a megyei sajtóban. Publicisztikám arról szólt, hogy a balfertályon az úgynevezett kritikai értelmiség kenyérféltésből félretette a kritikát és a bírálatot a gyurcsányi hatalommal szemben. Tamás Gáspár Miklós ennek kapcsán kétségbe vonta, hogy az említett hölgyek-urak pénzért (pláne közpénzért) lennének ilyen elnézők. Ha meggyőződésből azok, annál nagyobb a baj. Az értelmiség árulásáról szólva mindig nyomatékosabbak az érvek, ha konkrét nevek is sorjáznak a fennen hangoztatott elvek kínos meghazudtolásakor.
Csontos János