Elefántból tigrist

India kevesebb mint egy hónap múlva ünnepli függetlensége kikiáltásának hatvanadik évfordulóját. Van is oka az ünneplésre: száguld a gazdaság, az ország immár nem fogadja el fatalizmusként a szegénységet, a fiatal nemzedék magasabb életszínvonalon akar élni. Persze ezt a fejlődést látva, amely átalakítja a hagyományos társadalom szövetét, sokan féltik a kontinensnyi országot, és inkább visszafognák a tempót.

Pósa Tibor
2007. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Századunk közepére – a gazdasági előrejelzők sokasága szerint – a világ ipari termelésének élvonala valahogy így néz majd ki: első Kína, második India. Vagy épp fordítva. A harmadik helyet látatlanban odaítélik az Egyesült Államoknak. A két ázsiai ország jelenleg a negyedik, illetve tizenegyedik helyen áll. Ha minden és mindenki rendes, békés úton fejlődik, akkor valószínűleg erre kell felkészülnünk. Most a két feltörekvő ázsiai óriás között nagy a barátság, de alakulhat ez még máshogy is. A két ország jelenlegi lakosainak száma 2,4 milliárd, azaz a Föld népességének majd 40 százaléka. Kína gazdasága évről évre 10 százalék körüli teljesítménynövekedést ér el, míg Indiáé alig lemaradva 8-9 százalékosat.
Vajon meddig tarthat ez az erőltetett menet? Peking előretekintett, és modern infrastruktúrával rendelkezik az iparilag kiemelt övezetekben és az azokat összekötő hálózatokon. Újdelhi nagy szomszédjához képest másfél évtizedes lemaradásban van, és menet közben kénytelen megteremteni a kontinensnyi ország úthálózatát, vasútvonalát, a repülőtereket, a kikötői és közműhálózatot. Hiába van itt a világ leghosszabb vasútvonala, ósdiságával is előkelő helyre számíthat a rekordok könyvében, az állapota olyan, hogy az alkatrészeiket máshol már a roncstelepeken sem vették volna be.
Indiának azonban van egy aduja: ez a demográfia. Egy évtized múlva a kínai öregedő társadalom lesz, azaz megszűnik a ma még kiaknázhatatlan embertartalék, ám India jelenlegi lakosságának negyede 25 évnél fiatalabb. Tehát ez azt jelenti, hogy az egykeprogram következményeként a kínaiak előbb mennek nyugdíjba, mint meggazdagodnának, és a nyugdíjasokat el kell tartani. Ezzel ellentétben az elkövetkező 40-50 évben az indiaiak zöme aktív dolgozó lesz.
Kína a világ műhelye, míg India a világ irodája – tartja a közkeletű mondás, amely nagy vonalakban jelzi a két társadalom eltérő fejlődési irányát. Ma India – Írország után – a számítógépes szolgáltatás terén a világ egyik legnagyobb exportőre. A high-tech szektor évente mintegy egymillió indiait alkalmaz, míg a Himalája másik oldalán 15 millió kétkezi munkahely létesül.
Indiának a jövő szempontjából nem elhanyagolható a politikai berendezkedése, amely a világ legnagyobb demokráciája. Míg Kínában a mai napig egypártrendszer van, amelyről a kommunista párt nem akar lemondani. Semmi jele annak, hogy az engedélyezett kínai kapitalizmus bármiféle ellentétben lenne az elavult társadalmi berendezkedéssel. Sőt a közelmúltban érkezett hír arról, hogy az amerikai tulajdonú kínai Wal-Mart üzletekben létrehozták a kommunista párt alapsejtjeit. Ha az ország társadalmi életében mégis bekövetkezne valamilyen robbanás, akkor az kétségtelenül visszafogná Kína gazdasági fejlődését.
A Forbes amerikai folyóirat által a világ ötszáz leggazdagabb emberéről közölt listán 37 indiai található, ők zömükben nem maharadzsák vagy azok leszármazottai, hanem üzletemberek. A Mittal indiai cég tavaly az európai Arcelor felvásárlásával lett a világ legnagyobb acélgyártója. A Tata cégcsoport számtalan vállalkozását szinte felsorolni sem lehet, nálunk esetleg terepjárójukról ismertek. Részt vesznek az informatikai üzletágban is olyan hazai versenytársakkal, mint az Infosys, Wipro, Satyam, Cognizant. Az idei költségvetési évben 50 milliárd dollár bevételt várnak az ágazat résztvevői. Ez pont tízmilliárd dollárral több a tavalyi év eredményénél. Egyes megfigyelők szerint 2010-re az indiai számítástechnika bevételei 60 milliárd dollárra rúgnak. Az egész ágazat 1,6 millió embert foglalkoztat, és hatmilliónak közvetve teremt munkát, ez adja az indiai össztermék 5,2 százalékát.
Most bontogatja szárnyait az autóipar. Tamil Nadu állam fővárosa, a déli Madras lesz a gépkocsi-összeszerelő szalagok városa: a Ford, a BMW, a Hyundai és a közelmúlt bejelentése szerint a Renault– Nissan is ezt a várost választotta telephelyéül. A Renault a Logan típusát akarja itt gyártani, mégpedig 3000 euró (750 ezer forint) forgalmazási ár alatt. Várhatóan 2010-re kétmillióra emelkedik az Indiában jelenleg eladott járművek egymilliós mennyisége. A kérdés az, hogy ezek alá lesz-e út, vagy tovább növelik a jelenlegi közlekedési káoszt: egy teherautó más országban egy nap alatt 900 kilométert tesz meg, Indiában az utak katasztrofális állapota miatt csak 300 kilométert tud teljesíteni. Napjainktól 2012-ig az indiai kormány 320 milliárd dollárt szán infrastrukturális beruházásokra. Tudják ők is, hogy elsősorban az öszszeköttetés – az úthálózat, a repülőtér, a vasútvonalak, a kikötők – helyzete tragikus, ez a legfőbb gátja a további fejlődésnek.
Úgy 150 milliósra taksálják az indiai középosztály létszámát. Az ő életszínvonaluk már igazodik a nyugati elvárásokhoz. Közülük kerül ki évente az a 10 millió turista, aki külföldi országokba látogat el. Azoknak a fiataloknak, akik valamely külföldi cégnél kapnak állást, szinte már ki van kövezve az útjuk, hogy akár harmincéves koruk előtt lakást vegyenek. Túlfizetve azért nincsenek: egy amerikai fiatal hasonló munkáért a nyolc-tízszeresét kapja. Az indiaiak elfogadják ezt, jól tudják, ez a globalizáció ára. Egy diplomás számítástechnikus kezdő fizetése úgy 250-400 euró (62-100 ezer forint, de egy euróból egy napig meg lehet élni Indiában). Ők a jippik, az amerikai juppik indiai változatai, akik keményen dolgoznak, de munkaidő után a hagyományokat felrúgva az élet örömeit akarják élvezni.
Az általános és ingyenes oktatási rendszer rossz Indiában, szinte mindenki, akinek van némi megtakarított pénze, magániskolába akarja adni gyermekét. Három éve a nagy hatalmú országos „szülői munkaközösség” elérte, hogy törvény garantálja: a magániskoláknak 25 százaléknyi helyet fenn kell tartaniuk a szegényebb rétegekből származó diákok számára. A gyermekük oktatása vált első számú gondjukká még azoknak az analfabéta szülőknek is, akik nagyon nehezen tudják összekuporgatni a tandíj minimális öszszegét. Az angol nyelv tökéletes ismerete a belépő mindenhova. Aki hibátlanul beszéli az angolt, az előtt megnyílik a meggazdagodás lehetősége. Bár India angol gyarmat volt, mégis igen nehéz angolul helyesen beszélőt találni: a magániskolákban tökéletesen megtanítják a volt gyarmatosító nyelvét. Az angol az a nyelv, amely áthidalja az ezerhatszáz nyelvjárás közötti szakadékot.
Vannak olyan szülők is, akik nem tudják megfizetni a számukra előírt minimális kéteurós tandíjat, ezért a magániskolából egy év után kiveszik gyermeküket, aki egy évet az állami iskolába jár, majd az egyébként tehetséges nebulót újra beíratják a fizetősbe. A helyzet egyre tarthatatlanabbá válik, sürgősen meg kell reformálni az oktatási rendszert, amely a fejlődés kulcsa – mondják társadalomkutatók. Könnyű ezt kijelenteni! Ne feledjük, hogy India lakossága meghaladja az egymilliárdot. Ez az Európai Unió lakosságának két és félszerese. India szövetségi állam, és 29 állama közül van olyan, ahol 2500 magániskola engedély nélkül üzemel. Na itt próbáljon meg valaki olyan törvényt hozni, amely mindenkit kielégít.
Indiát gyakran hasonlítják egy nagy öreg elefánthoz, amely hosszú szunyókálás után felállt, és elkezdett egy adott irányba menni. Az indiaiak, ha már rákaptak a haladás ízére, korántsem akarnak cammogni, hanem tigrisként akarják meghódítani a világot. Csak óvatosan! Indiában jól tudják, hogy a tigris egy veszélyeztetett faj.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.