Horthy Miklós szobra Szegeden?

A napokban megszületett az a makett, amelyet Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, a leendő szegedi Horthy Miklós-szobor alkotója készített, s amelyet a Tisza-parti városban és országjáró körúton szeretnének majd a lakosságnak bemutatni. Lassan gyűlik a pénz is, hogy közadakozásból előbb-utóbb megvalósulhasson a szobor.

Antall József egykori miniszterelnök 1993. augusztus 22–23-án interjút adott a Magyar Televízióban Horthy Miklós történelmi szerepéről a szeptember 4-i kenderesi újratemetés előtt. Ennek elején leszögezte: „Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom, aki teljes joggal és erkölcsi alappal rendelkezett úgy, hogy hazai földben kíván nyugodni. Történelmi és politikai szerepének megítélése nem csak a történészek feladata, a nemzeti történelem folytonosságában, a nemzet tudatában is tisztességgel kell elhelyezni. Ha nem lett volna annyi igazságtalan megítélés Horthy Miklós személyiségével kapcsolatban, akkor most nem lenne az a helyzet, hogy sokan politikai felhanggal vizsgálják a temetést, és így az politikai aktussá válhatott. Ahol egyszer hazudnak, ott a hazugság kiegyenlítése mindig emocionális és gyakran téves következtetéseket eredményez.”
Ugyanez a helyzet most, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Szeged polgárai erős akarattal sorakoznak fel a Horthy-szobor megvalósítása mellett. Gyűlik a pénz is, és egyre több szó esik arról a műről, amely korszakalkotó lehet a városban.
A Magyar Nemzetben megjelent információ után a város szocialista polgármestere a Délmagyarország hasábjain, az olvasói levelekben tudatta: amíg ő lesz a polgármester Szegeden, addig nem lesz szobra sem Kádár Jánosnak, sem Horthy Miklósnak. Íme, az Antall-féle emóció megnyilatkozása az egyik oldalon, a másikon pedig például Bíró Zoltán irodalomtörténész véleménye 2006-ból: „Nem lehet az idők végezetéig fenntartani azt a szembenállást mindennel, ami magyar, ami a magyar múlthoz, hagyományhoz kapcsolódik. Gondoljunk csak a Teleki Pál-szobor körüli botrányra, ami elképesztő, s ami a bornírtságnak és az aljasságnak valami olyan keveréke, ami nem maradhat fenn sokáig. Horthy Miklós a maga tevékenységével annyit mindenképpen megérdemelne, hogy Magyarország tisztességgel megemlékezzen róla. Úgy gondolom, hogy lesz szobra.”
A hatvanas évek elején Tóth Sándor szobrászművész a helyi újságban megírta, hogy ki kellene bontani Aba Novák Vilmos freskóját a szegedi Hősök Kapujában, amely az első világháború hőseinek állít emléket. A freskón Horthy is látható a szimbólummá nemesedett fehér lovon.
– Megyek az iskolából hazafelé – emlékezik a művész. – A Virág cukrászda előtt Komócsin Mihály megyei első titkár magához int, aki három társával, köztük a tanácselnökkel komázik. „Tóth elvtárs, ezt komolyan gondolja?” – kérdezi. – Igen – felelem –, ez egy nagyon jó festmény, és Aba Novák nagyon jó festő. „Vegye tudomásul, hogy ebből nem lesz semmi…” Az ötvenes években Rákosiék bevakoltatták a művet, de amikor elérkezett az idő, Aba Novák lánya, Judit, a város támogatásával és egy alapítvány segítségével visszaállíttatta az eredetit.
A freskó valóban a város egyik dísze. És előbb nyerte vissza régi fényét, mint ahogy a szocialista polgármester elfoglalta volna a székét.
Kérdezem a szobrászt, örül-e a megbízatásnak, amit a civil szervezettől kapott. Elmondja, hogy kedvére van, mert Horthy Miklóst kiváló államférfinak tartja, aki az ország hajóját a különféle zátonyok között is meg akarta menteni, és el akarta vezetni egy jobb irányba. (Ezt sugallja a makett is.) Élesen él benne az 1944. október 15-én felolvasott kiáltványa, a Szovjetuniótól kért fegyverszünet. A numizmatikában is jártas szobrász – a százas, az ezüst kétszázas és ötszázas, az ötezres és a tízezres arany emlékpénzek alkotója – büszkén mondja, hogy Horthy volt az, aki a trianoni „békeszerződést” követően, Körmöcbánya elvesztése után, Budapesten is pénzverdét alapított. 1926. december 27-én vezették be a pengőt, amely a legstabilabb pénznem lett az európai kontinensen.
Szeged sokat köszönhet a kormányzónak. A kulturális létesítmények egész sora az ő hozzájárulásával épült, nemkülönben Klebelsberg Kunó kultuszminiszter távlatos szolgálatával. (Klebelsberg 1926-tól Szeged országgyűlési képviselője volt.) Horthy 1919-ben került Szegedre, és innen indult el később Budapestre. Egyetlen város sincs az országban, amely annyi joggal követelhetné magának a szobrát, mint Szeged.
Az életnagyságú szobrot a Széchenyi téren képzelik el, Deák Ferenc, Tisza Lajos árvízi biztos, Vásárhelyi Pál, Klebelsberg Kunó és a névadó Széchenyi István szobra mellett. A Deák-szoborral szemben egy üres hely arra vár, hogy oda állítsák fel Horthyét.
– A barátaim figyelmeztettek – mondja Tóth Sándor –, hogy kár volt a felkérést elfogadnom. Én azonban örülök. Horthyt becsülöm, aki Koszorús Ferenc ezredes Budapestre vezénylésével mentette meg a deportálástól a budapesti zsidóságot, s akinek az oltalma nélkül nem lett volna Magyarországon menekültügy. Az élet úgy hozta, hogy a diplomamunkám során készítettem utoljára életnagyságú szobrot. Az elmúlt ötven évben nem tartottak méltónak arra, hogy életnagyságú köztéri feladattal megbízzanak.
A város polgárai 2007 elején a következő szándéknyilatkozatot tették: „Mi, szegedi polgárok és a helyben működő civil szervezetek képviselői Horthy Miklós (1868–1957) halálának 50. évfordulóján kezdeményezzük, hogy Magyarország egykori kormányzójának Szeged városában méltó helyen szobrot állítsanak. Ennek érdekében közadakozást indítunk, és várjuk minden jó szándékú ember, szervezet vagy vállalkozás segítségét…” Az eredeti terv az volt, hogy a szobrot 2008. június 18-án, a kormányzó születésének 140. évfordulóján avatnák fel, de Rózsavölgyi József vállalkozó, a mozgalom főszervezője elmondta, hogy a rendelkezésre álló idő most kevésnek tűnik. Tervezik viszont, hogy az év végén újabb nagy hatású rendezvény bevételével növelhetik a szobor megalkotásához szükséges pénzt. Később pedig a Horthy-szobor makettjével országjáró körútra indulnak, hogy sokakkal megismertessék annak az embernek a szobrát, aki 1920. március elseje és 1944 októbere között – hibáival és erényeivel együtt – egy ország sorsát tartotta a kezében.
A kormányzó egy időben sokat járt le Szegedre. Mondják, alsóvárosi barátjával hosszú órákat töltött, sokat politizáltak, és mint rendes magyar emberek, olykor a kocsmában is iszogattak. Ennek a barátságnak az emlékére, a harmincas években egy magánház falán bronztáblát emeltek. Az oroszok bejövetelekor azonban valaki eltüntette a táblát. Érthető volt az ügybuzgalom, mert az ismeretlen művész Horthy Miklós arcképét örökítette meg rajta. Nemrégiben viszont – szerencsés véletlen! – egy alsóvárosi ház lebontásakor, a mennyezet tetejéről a tábla előkerült. Ide építették be, majd vakolták le, hogy elrejtsék az emberek tekintete elől. Vajon ki lehetett a megmentője? Most a szegedi múzeumban kapott őrizetet. Polgári kezdeményezés az is, hogy a tábla másolatát visszahelyezzék egy alsóvárosi ház falára.
Antall József fent említett tévéinterjúja végén kijelentette: „…tisztességtelen az, aki akár az egyik oldalon, akár a másik oldalon ebből politikai tőkét akar kovácsolni, vagy sanda módon – akár külföldről, akár itthonról – más beállítást akar ennek adni.” A néhai miniszterelnök úgy vélte, a kenderesi újratemetés alkalmas lesz arra, hogy „Horthy Miklósról tisztességes képet alkossunk.”
A Horthy-szobor is ennek lehet a kísérlete. És Szeged méltó arra, hogy egy ország nevében cselekedjék.