Időzített bomba

Tom Cruise, a szcientológus szekta mellett elkötelezett hollywoodi sztár Berlinben filmet forgat, amelyben a Hitler ellen merényletet megkísérlő Von Stauffenberg grófot alakítja. A németek lelkesedése nem nevezhető osztatlannak.

Stefan Lázár
2007. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Köln)

Bryan Singernek, az amerikai mozivilág híres rendezőjének az irányítása mellett a produkció rajtja egy nappal előzte meg az 1944. július 20-án lezajlott merénylet évfordulóját.
Máris vita robbant ki a Valkyrie munkacímet viselő alkotás körül. Annak hallatán ugyanis, hogy Tom Cruise alakítja Stauffenberget, többen is nemtetszésüket fejezték ki. Igaz, viszonylag apró termetű színész tesz kísérletet arra, hogy felidézze a vásznon a 183 centiméter magas daliát, aki az akkori idők szépségideáljának egyik képviselője volt. A kétkedők között találjuk Jo Baier rendezőt, aki 2004-ben forgatott hasonló témájú filmet. Ő így vélekedett: „Cruise a jelen egyik szépségideálja. Én jól megtermett színészt választottam volna. Hollywood azonban másként működik, a szupersztárnak jár a főszerep, már csak üzleti meggondolásból is, tekintettel a drága produkciós költségekre.”
A két évtized óta filmsikereket garantáló Cruise számára ugyanakkor nem ismeretlen az egyenruhás szerep. Huszonegy éves fejjel a Top Gun elitkatonájaként, sugárhajtású vadászgép pilótájaként robbant be az élvonalba. Karrierjének további egyenruhás állomásai: Vietnamból lábak nélkül hazatérő, tolószékbe kényszerült hadirokkant (Született július 4-én); a guantánamói fogolytáborba átvezényelt, két brutális kínzással vádolt katona kirendelt védőügyvédje (Egy becsületbeli ügy); 1876-ban Japánba érkező és ott szamurájjá váló amerikai kiképzőtiszt (Az utolsó szamuráj). Német filmkritikusok meggyőzően állítják, Tom Cruise tolmácsolásában a Stauffenberg név világmárka lesz, éppen úgy, mint Oskar Schindler neve, akit a Spielberg rendezte film (Schindler listája) előtt legfeljebb néhány történész ismert. A német filmtámogatási alap 4,8 millió euróval járul hozzá a Valkyrie-produkcióhoz. És mégis. Cruise nem szívesen látott vendég Berlinben. Ennek oka a sztár szoros kapcsolata a szcientológus szektával, amely Németországban folyamatosan a bűnügyi hivatal megfigyelése alatt áll.
„Minden, amit tesz, a szcientológia népszerűsítését szolgálja. A szervezet náci jellegű. Lehetetlen, hogy Cruise alakítsa a német ellenállás nemzeti hősét!” – szögezte le Thomas Gandow, Berlin–Brandenburg evangélikus egyházának szektaügyekben illetékes megbízottja. Kijelentését a Tom Cruise és a produkció elleni megnyilatkozások és rendelkezések lánca követte. Stauffenberg legidősebb fia, a hetvenkét esztendős Berthold felszólította a színészt: „Engedje ki karmai közül az apámat! Kimondottan visszatetsző, hogy meggyőződéses, hithű szcientológus alakítsa őt!”
Franz Josef Jung, szövetségi védelmi miniszter, valamint az állami ingatlanok ügyeiben illetékes pénzügyi tárca nem adott engedélyt arra, hogy a forgatócsoport abban az épületben (Bendlerblock) dolgozzon, ahol Stauffenberg irodája volt, illetve azon az udvaron, ahol kivégezték. „Örülök annak, hogy a szcientológusok magas rangú képviselője nem kapott lehetőséget arra, hogy az állam tulajdonát képező épületben forgasson” – reagált minderre Antje Blumenthal, a kereszténydemokraták szektaspecialistája. Klaus Uwe Benneter, a szociáldemokraták táborából, minden becsületes demokrata arculcsapásának nevezte, hogy Cruise kapta a főszerepet. A liberális FDP képviselője, Hans-Joachim Otto „teher nélküli” színész szerepeltetésére szólította fel a rendezőt.
Bryan Singer nem számított arra, hogy Németországban ilyen ellenállásba ütközhet – mindenekelőtt főszereplője szcientológus kapcsolatai miatt. „Én zsidó vagyok, a forgatókönyv szerzője katolikus, a producer protestáns. De a vallási hovatartozásunknak semmi köze sincs a filmhez” – állította.
A produkció előkészületeit a berlini Studio Babelsberggel együttműködési szerződést kötött United Artists igyekezett eltitkolni. A fővárostól délkeletre fekvő vidéken, a nyugalmat árasztó erdők, tavak, a brandenburgi bozótosok között zajló forgatásról egy idő óta csak az útlezárások, a kíváncsi pillantásokat feltartóztató deszkapalánkok és a szigorú arcú biztonsági őrök árulkodnak. A találgatások szerint ezen a helyszínen annak a létesítménynek az élethű kialakításán fáradoznak, amely Wolfsschanze (Farkassánc) néven került be a II. világháborúról szóló történelemkönyvek lapjaira: ez volt Adolf Hitler kelet-poroszországi főhadiszállása, a Szovjetunió elleni hadműveleteket irányító vezérkar központja. Ebben az erődítményben tett kísérletet Stauffenberg arra, hogy a levegőbe röpítse a zsarnokot.
De vajon sikerül-e az amerikai stábnak eljuttatni a nézőkhöz a Walküre-tragédiában szintén tragikus szerepet kapott Henning von Tresckow vezérőrnagy üzenetét: „Szükség van a merényletre! De nem annak gyakorlati szándéka a lényeges, hanem az, hogy a német ellenállás mind a világ, mind a történelem előtt bebizonyítsa: volt mersze a döntő lépéshez!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.