Koalíciós K. O. – nekünk

Tartok attól, hogy miközben sörözgetünk, hűsölgetünk, utazgatunk vagy tapétázunk a szabadságunk alatt, addig kormányunk a végső munkába fogott. A koalíciós szerződés kiegészítése, ha eddig nem tűnt volna fel, az SZDSZ kiütéses győzelmét hozta. Kellett ehhez Gyurcsány Ferenc kripto-szabaddemokrata lelkülete is. Ezzel a szerződéssel nemcsak 1500 milliárd forint adófizetői pénzt eresztett át a magánzsebekbe, de beígérte az ingatlanadót, és kielégítette a szabad demokraták régi vágyát: megszüntetni az egyházak állami támogatását.
Míg a közvélemény szörnyülködött Kármán Irén ügyesen összetákolt hazugságain és Török Zsolt MSZP-s képviselő beteges vonzalmán a humán reprodukció extremitásainak útvesztőiben, addig a kormányfő, kétségbeesetten kapaszkodva székébe, mindent elfogadott, amit az ötszázalékos pártocska az orra alá rakott. Nem minősítem a koalíciós szerződés K. O. jellegét, a szavak megváltó erejében sem igen hiszek, de érdemes felidézni mit is mondott Kóka János az indokolásban: Ki kell irtani a hálapénzt, és ezt csak a verseny fogja megoldani.
Igazából nemigen érthető, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszer miként „irtja” ki a hálapénzt. Utólag könnyű okosnak lenni, egy évvel ezelőtt nem értettük, mi történt a nyilvánossággal, hogy hirtelen az orvosok lettek a társadalom első számú közellenségei. Korruptak, tehetségtelenek, gyilkolják, felcserélik a betegeket, csak a markukat tartják, ágyat, szervet, gyógyszert árulnak, szakmailag nullák, ők a magyar társadalom parazitái, miattuk nem lehet megújítani az egészségügyet.
Ilyet utoljára az árurejtegető kulákokról meg az aljas disszidensekről olvastunk. Mostanra vált világossá, hogy az egyébként valóban roszszul működő orvostársadalomra, mivel megtörhetetlennek tűnt, rá kellett ereszteni a sajtót meg az elégedetlen laikust. Azok a vádak, amelyek hirtelen publikusak lettek, évtizedek óta léteznek a feudális orvosi hierarchiában. A közelmúltig ezek „elhanyagolható anomáliák voltak”. Annak az utódpártnak az elődpártja, és annak mindenkori kormánya és egészségügyi főhatósága gondoskodott arról, hogy az ingyenes egészségügyről egyetlen negatív pisszenés el ne hangozzék. Most pedig a lelkiismeretlen hullamosó megbecsültségének szintjére sikerült lesüllyeszteni az orvosok renoméját.
Mindez nagyon jól jött az úgynevezett vizitdíj, ágydíj és dobozdíj indokolásához. A vizitdíj kiváltja a hálapénzt. Aki ezt a hülyeséget legelőször belemondta az emberek arcába, szégyellje magát. Ötven-, hatvan- és százezer forintos hálapénzeknél 300 forintra hivatkozni cinizmus. Csak megjegyzem, hogy Lendvai Ildikó nagy demagóg, amikor amerikai Róbert bácsik hiányára hivatkozik, akik nem pótolják azt a 30 milliárdot, ami a vizitdíjból bejön. Ez igaz, de mondjuk, annak a fölösleges flancnak az ára, amit kormányzati negyednek hívnak, és ahová Gyurcsány be sem költözik, tökéletesen elegendő lenne a vizitdíj kiváltására. Sőt, még maradna is pénz néhány ingyenes mankóra.
Akkor kellett volna észbe kapni, értelmiségieknek, akárkiknek, megmondóembereknek, médiahavasoknak, amikor kiderült, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszerről gőze sincs az embereknek. Illetve annál sokkal rosszabb a helyzet: gőzük nincs, véleményük van. Márpedig, ha ez igaz, akkor súlyos felelősség terheli az összes tévécsatornát, a rádiót, és azokat a politikusokat, akik szerint a több-biztosítós modell az, hogy televízió és internet van a különszobában. Még az a csúnya gondolat is megkísért, hogy csak nem azért kellett az SZDSZ-nek lezavarni három hónap alatt az egész átállást, mert a) elígérték a rendszert biztosítós haverjaiknak, b) nehogy felocsúdjon a magyar társadalom, és tiltakozni kezdjen, c) így kell megtorolni azt az alig öt százalékot.
Ha komolyan vesszük azt, hogy az OEP állami monopóliuma megszűnik, és belépnek a magánbiztosítók, a legelső kérdés az lenne: mit kapunk mi ezért? Még sehol nem olvastam, mit nyújtanak a magánbiztosítók az alapellátásban. Mert és amennyiben tüdőszűrést, terhesgondozást, nagyon derék, de sem epe-, sem vesekő, sem sérv, sem szívizomgyulladás, sem szövődményes influenza nem szerepel a választékban. Vagy tévedek? És mi lesz a szabad orvosválasztással? Mihályi Péter brutálisan és sértően közölte, hogy eddig sem volt az, de a családorvos megadja a beutalót az ismerős orvoshoz, mert hálapénzt kap érte. Ennek a fele sem igaz. A betegek nagy többsége ismerős szakorvosához megy. Érdekes helyzet, amikor Kovácsnénak nem engedi a biztosítója, hogy Szabó doktor gondozza a terhességét, akihez gyerekkora óta jár. Majd Tóth doktor, akit életében sosem látott még. Erről még nem értesítették a nagyközönséget.
Arról sem igen szólnak a hírek, miként fog kinézni az, hogy kiválasztom a nekem szimpatikus biztosítómat, és szerződést kötök vele. És, ha a biztosítónak abban a megyében egy kórháza sincs, akkor mi van? És mi van akkor, ha a munkahelyi főnököm közli, hogy a cég a „kék biztosítóval” kötött szerződést, méltóztassam azt igénybe venni. Magyarán: ennél a banknál ajánlott a fizetésemet felvenni, annál a biztosítónál lehetek beteg.
Óriási verseny néz ki, csak nem értünk, egyes biztosítottakért. Végül eljutottunk írásom lényegéhez. Mivel itt mindenki azt hangoztatja, üzletről és versenyről van szó, szeretném megkérdezni: mit nyernek az orvosok a magánbiztosítók megjelenésével? Mert ugyan eljutottunk odáig, hogy szabályosan üldözik őket, de jó lenne észben tartani, hogy ez a nagy hevület pontosan addig tart, amíg valaki ágynak nem esik. Akkor térden állva fog könyörögni a megvetett, lekufározott orvosnak, hogy gyógyítsa meg. A betegség ellen ugyanis sem a pénz, sem a magánbiztosító nem véd meg. Az orvosok ma közalkalmazotti besorolásban vannak, tehát a magánbiztosító is csak a közalkalmazotti bértáblában megállapított fizetést adhatja nekik. Kóka János hálapénz elleni teátrális kirohanásaiban egyetlen szó sincs az orvosok jogállásának megváltoztatásáról. Arról sincs szó, hogy ez a verseny és minőség mennyiben érinti az orvostársadalmat, akkor ugyan mitől várják a dolgok jobbra fordulását?
Felesleges a hálapénz erkölcstelen voltáról karattyolni százhatvanezer forintos hivatalos főorvosi fizetés mellett. A Kóka-féle hadjárat úgy akarja megszüntetni, bocsánat, kiirtani a hálapénzt, hogy ebben a több-biztosítós mennyországban az orvosoknak valamiféle napszámosi szerep jut. Persze, legyünk igazságosak, a beteg is csak nyűg a biztosítók nyakán. Az öregeket majd nagy pénzekért begyűjtik az úgynevezett rehabilitációs otthonokba, a betegek szigorúan „költséghatékony” – azaz a legolcsóbb ellátást kapják, az unatkozó milliomos feleségek meg a lábukat lakkozzák a magánszanatóriumokban, plusz színes tévé és internet. Gonosz perspektíva? Senki nem mondott még jobbat vagy mást az aktuális lózungokon kívül.
Engem ugyan még egyetlen biztosító sem keresett meg, hogy a másik alá ígérjen, egyetlen biztosító sem kecsegtetett különféle kedvezményekkel, ha őket választom. Miért lenne hirtelen másképpen abban a piacgazdaságban, melyben, ha igazak lesznek a hírek, garantált nyereségük lesz a biztosítóknak (mint a villamos energia külföldi privatizátorainak nyolc százalék – ha esik, ha fúj) ráfizetés esetén is. Márpedig az lesz, mert kell székház, iroda, gépkocsi, igazgatótanács, felügyelőbizottság, titkárnő és adatbázis. A magyar állam meg fizet, a mi pénzünkből, mert mi annyira buták vagy közönyösek vagyunk, hogy még most sem akarjuk meglátni, mire megy ki a játék.