Iránykeresés zajlott a mai kereskedés során az európai börzéken, mely a régiós piacokon is éreztette hatását. A meghatározó részvényindexek kis elmozdulásokat produkáltak, a lengyel WIG 20 0,3, az orosz RTS 0,3, a cseh PX 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a BUX 0,7 százalékot esett. A hazai piac forgalma átlagos, 25 milliárd forintos volt. Az európai tőzsdeindexek nem mutattak jelentős elmozdulást a gyorsjelentések és a felvásárlási hírekre. A múlt heti esést követően az amerikai piacokon sem mutatkozott eddig nagyobb elmozdulás – tette közzé a portfolio.hu.
A vezető rézvények közül az OTP stagnált, a bankpapírok forgalma 7 milliárd forintos volt. A társaság részvényei a nap elején még felfele vették az irányt, azonban zárásra nem sikerült megtartani a felhalmozott pluszt. A Magyar Telekom volt a nap egyik vesztese 1,4 százalékos eséssel. Az osztalékpapírok számára kedvezőtlen az elmúlt napokban tapasztalt 10 éves állampapír-piaci hozam emelkedés, azonban a korábbi időszakban a 920 forintos szint erős támaszt jelentett. A legmagasabb, 13 milliárd forintos forgalom a MOL piacát jellemezte. Az olajpapírok 1,3 százalékot estek, miközben pénteken a társaság további 300 ezer darab saját részvényt vásárolt. Az olaj árfolyama 0,8 százalékkal csökkent, azonban továbbra is rekord-közeli szinten tartózkodik. Jelenleg azonban az árfolyamot a saját részvény vásárlások támasztják.
A gyógyszergyártók közül az Egis 0,6 százalékkal emelkedett, melyben része lehetett annak, hogy a JP Morgan semlegesről felülteljesítőre minősítette fel a részvényeket korábbi 19,753 forintos célárát 26,649 forintra emelve. A befektetők azonban kivárhatnak a negyedéves gyorsjelentés előtt, melyben a hazai bevételi számok alakulása és a devizahatások lehetnek fókuszban. A Richter is a napokban jelent, az elemzők 43 százalékos profitvisszaesést várnak. A kisebb papírok közül a negyedéves gyorsjelentést és a pénteki bejelentéseket követően a Pannonplast 3,8 százalékkal erősödött.
Szétverte a jegyautomatát és a várótermet, de ez nem volt elég, leköpte az ellenőrnőt, majd ütötte, ahol érte
