Minőség a kirakatban

Ízlelgeti az ember a szókapcsolatot: országos főépítész. Eddig – idén márciusig – ilyen cím nem létezett. Azóta viszont e tisztség betöltője, Fegyverneky Sándor már az időközben ünnepélyesen megalakult Nemzeti Építészeti Tanácsot is elnököli, miközben változatlanul az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium építésügyi és építészeti főosztályvezetője. Hatalomgyakorló, stratéga vagy közvetítő? – szegeztük a kérdést a pozícióhalmozónak.

Sokáig azt tapasztalhattuk, hogy egy-egy rangosabb településnek, városnak vagy nagyközségnek van főépítésze. Később megbarátkozhattunk a regionális főépítészekkel is. De hogyan lesz valakiből országos főépítész, holott ennek az intézménynek Magyarországon nemigen van előzménye?
– Az országos főépítész nem a legjobb építész az országban. Ha a közvélemény számára szeretném érzékeltetni az államigazgatásban betöltött szerepét, talán leginkább az országos főállatorvoséhoz vagy főgyógyszerészéhez lehetne hasonlítani. Az országos főépítész dolga, hogy koncentrálja az építésüggyel összefüggő állami, kormányzati feladatokat; ő az, akit az adott területen kérdezni lehet; s nem utolsósorban előkészíti a szakminiszter döntéshozatalát.
– Szerteágazó tevékenység…
– Az építészettel és építésüggyel foglalkozó hivatalok száma hazánkban mintegy ötszáz, ezért valóban nagy feladattömegről van szó.
– Felvetődik a kérdés: ha ennyi koordinációs feladat van, országos főépítész híján eddig ezt ki és hogyan oldotta meg?
– Az építésért is felelős miniszter döntése nem a semmiből hozta létre ezt a pozíciót, csupán az eddig is végzett munkát nevesítette. Tehát nem valamiféle új titkárságról van szó.
– Mégis, miért éppen most került sor erre a nevesítésre?
– Az új pénzügyi ciklusban beáramló brüsszeli pénzek nagyságrendileg új feladatot rónak az ágazatra. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében heteken belül megjelennek a friss pályázatok, s a beérkező pályázati összegek nagyjából fele az építésügyet érinti. A turisztikai pályázatok egy része szállodaépítés, de idesorolhatók az iskolafelújítások, az infrastruktúra-fejlesztés, sőt még a kisvállalkozások gépcsarnoképítései is.
– Vagyis egyfajta uniós kényszerről
van szó?
– Inkább lehetőségről. Abban megegyezik a szakma, hogy három nagy építéstörténeti korszakról beszélhetünk. Az első a kiegyezéstől számított millenniumi aranykor, amikor szinte minden nagyobb városunk alapintézményei megépültek, a főváros pedig egy-két szintesből többnyire négyszintes lett. A második az 1945 utáni elkerülhetetlen újjáépítés volt. A harmadik most következik, s léptékét tekintve az első kettőhöz hasonlítható.
– E tekintetben nem mindenki ilyen optimista, de ha mégis így lesz, nem tart attól, hogy a politikai megosztottság akadályozza a szép elképzeléseket?
– Nem, mert ezek a pénzek javarészt a települési önkormányzatokhoz kötődnek, s azok mindenféle politikai színezetűek. Azonkívül együttműködési kényszer is van az önkormányzatok és a regionális fejlesztési tanácsok között.
– Ez utóbbiakat is át- meg átszövi a pártpolitika. Mit tud tenni az országos főépítész, hogy ne csupán a részérdekek érvényesüljenek?
– Számos olyan terület van, ami nemcsak közös ügy, de nemzeti érdek is: a pályázati felkészülés koordinálásától kezdve az építészeti ágazat nívójának emelésén át egészen az európai tervezési jogosultságok kiadásáig vagy a hatósági építési engedélyezési rendszer gördülékenyebbé tételéig.
– Ugyanakkor az építésztársadalom több repedés mentén erősen megosztott…
– Érdekellentétek mindig voltak és lesznek, de örvendetes tény, hogy a Nemzeti Építészeti Tanács megalakulásakor a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Főépítész Kollégium és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szót tudott érteni egymással, az építés minősége ügyében megtalálva a közös érdekszintet.
– Miért nincs vétójoga az építészeti tanácsnak az ágazati kérdésekben?
– Mert a kormányzati felelősséget a kormányzatnak kell viselnie. S a tanács nem is azért jött létre, hanem hogy intézményesen részt tudjon venni a jogszabály-előkészítésben. Ebben a szisztémában minden javaslatát megtárgyalják majd, míg eddig a részérdekek befolyásolták az egyes szervezeteket a véleményezésben. Hangsúlyoznám az építési minőség kérdését: ha ugyanis egy épület rossz, unokáinknak nyolcvan-száz évig kell azt nézni, használni.
– Ha a tanácsnak nincs is vétójoga, önnek van?
– Nem hatalomgyakorló eszköznek, hanem aktívabb kezdeményező lehetőségnek fogom fel a pozíciómat. Közvetítőnek a középtávú építészeti stratégia megalkotásában. Egy országos főépítész fel tudja hívni a figyelmet számos dologra. Levelet írhat például a MÁV vezérigazgatójának – amint ezt meg is teszem –, hogy tegyen valamit a Déli pályaudvar épületén a burkolási hiányok pótlása érdekében. De említhetném a tervtanácsi rendszer működtetését is az országos tervtanács vezetőjeként.
– A tanácsnak lesz beleszólása az építészeti alkotótevékenységi díjak odaítélésébe?
– A miniszteri díjak ügyében évek óta jól működik a pályázati rendszer mind az építészeti pályaívet több mint ötven éve elismerő Ybl-díjak, mind az év legjobb házait jutalmazó Pro Architectura-díjak tekintetében. A pályázatokat szakmai grémium bírálja el, a miniszter nem kér fel pályázni senkit, a tervezők, építészek maguk nyújtják be pályázataikat. 2003 óta veszek részt e bizottságok munkájában, a miniszter mindig elfogadta a kitüntetésre ajánlott neveket. A Kossuth-díjak ügyében pedig erős szakmai lobbitevékenységre van szükség, hogy az adott évben építőművész is legyen a díjazottak között.
– Az országos főépítész tevékenysége mennyire szakmai s mennyire politikai természetű?
– A főépítész akár állami, önkormányzati vagy országos szakmai előkészítője az önkormányzati vagy állami döntéseknek. Mindnyájan köztisztviselők vagyunk, nem politikusok.
– S ön honnan érkezett? A tanács megalakulásakor úgy fogalmazott: „Mi, építészek fél szavakból is megértjük egymást…”
– Az apám, a feleségem, a lányom is az építész pályához kötődik, jómagam pedig harminc éve vagyok közszolgálatban. Mióta az országos főépítészi címet viselem, képviseltem a honi szakmát a sanghaji fenntartható építészeti konferencián, s tartottam előadást a Bauhaus bölcsőjében, Dessauban is a magyar építészetről. Belgium, Hollandia és Litvánia után mi vagyunk a negyedik ország, ahol országos főépítész dolgozik. A listából az is látható, hogy mekkora országméret az, ahol még személyesen át lehet fogni ezt az ágazatot, ahol még elég kicsi az ország a közvetlen szakmai kapcsolatokhoz. Németországban például személytelenebb alapítvány vállalta az építészeti minőség ügyét.
– A minőség emlegetése óhatatlanul valamiféle elitizmust feltételez…
– Az építésügyben a többség nem az elithez tartozik, Zaha Hadidot kevés cég tudja megfizetni. Azt szokták mondani: e hivatás egy százaléka az építőművészet, 99 százaléka pedig a műszaki, társtervezői, hatósági és egyéb tevékenységek összehangolása.
– Vagyis nem elsősorban a kirakattal kell foglalkozni?
– Ha a kirakat a városkép, akkor ez az állítás nem igaz. Fontos, hogy az épített környezet színvonalas legyen: ezért szeret itt lakni a helybéli, ezért jön ide a turista. De a kirakat mögött ott vannak a működés költségei, a komfort, az energiahatékonyság, az épületek felmelegedése elleni védelem is.
– Ez utóbbira már konkrét példák is vannak?
– Igen, például a kormányzati negyed építészeti pályázati kiírásában a környezetvédelmi szempontok, mint az energiatakarékosság vagy a megújuló energiák alkalmazása, már feltételként szerepelt. Csak olyan pályázó nyerhet, aki a tervezés során teljesíti e kritériumokat. Lényegesnek tartom, hogy a hivatalosság példát mutasson a fenntartható építésben.