Vége a mézesheteknek

Angela Merkel politikai mézeshetei Nicolas Sarkozyvel véget értek a héten, amikor a német kancellár figyelmeztette Párizst, hagyjon fel az euró hitelének aláásásával és az Európai Központi Bank függetlenségének támadásával.
A francia és német elnök között kirobbant éles vita hosszú ideje várható volt. Józanabb szakértők már az euró bevezetése előtt figyelmeztettek a közös valuta problémáira, többek között Milton Friedman, aki az euró bevezetését hibának tartotta. Friedman szerint az euró legfeljebb tíz-tizenöt évig fog létezni, utána, a tagországok között meglévő kulturális és gazdasági különbségek miatt, felbomlik. „A valószínű eredmény az lesz, hogy az euró az egyes országok közötti politikai feszültségeket felerősíti, mert azokat a gazdasági problémákat, amelyeket a valutaátváltási arányok megváltoztatásával meg lehetett volna oldani, a tagországokat súlyosan megosztó politikai kérdésekké változtatja át. A politikai egység létrehozhatja egy pénzügyi unió előfeltételeit, de olyan közös monetáris politika erőltetése, amelyhez nincsenek meg a szükséges feltételek, akadályokat fog gördíteni a politikai egység megteremtése elé” – mondta még 1997-ben.
Az elmúlt héten történtek tökéletesen alátámasztják a nemrég elhunyt Nobel-díjas közgazdász meglátását. Sarkozy már a választási kampányában hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Banknak nemcsak a pénzstabilitással, hanem, ugyanolyan súllyal, a gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatottsággal is kell törődnie. „Nem szabad, hogy a világ egyetlen olyan térsége legyünk, ahol a valuta nem a gazdasági növekedést szolgálja” – ismételte meg már elnökként. „Mindenütt máshol a világban, a kínaiak, a japánok, az amerikaiak valutájukat a gazdasági növekedés szolgálatába állítják” – érvelt a francia elnök. Sarkozy azt akarja elérni, hogy miként az Egyesült Államokban, Japánban vagy akár az eurózónán kívüli Egyesült Királyságban is a pénzügyminiszterek beleszólhassanak a központi bank monetáris politikájába.
Sarkozyt most az Európai Központi Bank vezetői, a pénzügyminiszterek egy része, de különösen Angela Merkel azzal vádolja, hogy megkérdőjelezi a központi bank függetlenségét. „Az Európai Központi Bank függetlensége mindennek az alfája és az ómegája. És ez az, amiért Németország nem fog változtatni álláspontján” – mondta a német kancellár. A német álláspont érthető. A második világháború után Németországban fordult elő a világ legnagyobb hiperinflációja és a szilárd német márka megteremtése óta a német pénzpolitika alapja a fizetőeszköz értékállóságának megtartása volt. A szilárd márka a háború utáni német gazdasági sikerek szimbólumává vált. A németek sohasem egyeztek volna bele a márka feladásába és az euró bevezetésébe, ha megkérdezik őket, de persze erre számítva a Kohl-kormány nem is tartott népszavazást az euró bevezetéséről.
A vita arról folyik, hogy az Európai Központi Bank az infláció leszorítása érdekében magasan tartja az euró kamatlábát, emiatt az árfolyama magas a dollárhoz és a jenhez viszonyítva. Jelenleg egy euró 1,35 dollárt ér, míg 2002-ben az arány egy az egyhez volt. Ez annyit jelent, hogy ma az exportőrök egy dollár árbevétel után csak 74 eurócentet kapnak, míg öt évvel ezelőtt 100 centhez jutottak. A különbség igen nagy és különösen sújtja a francia exportőröket, de a volt olasz kormányfő, Berlusconi is támadta a közös valutát, mondván, tönkreteszi az olasz gazdaságot. Sarkozy makacs ember és Merkel is az. Ha így folytatják, beigazolódhat Friedman jóslata az euró jövőjéről.