Csak szlogen marad a fürdővárosi cím?

Téglanagyságú darabok hullottak a minap a Rudas fürdő homlokzatáról, ezért azonnal védőhálót kellett kifeszíteni az épületre. Úgy tűnik, a főváros vezetése, amely tulajdonosa a műemlék épületegyüttesnek, csak a hangzatos „Budapest fürdőváros” szlogent zengedezi, a felújításra nemigen szán pénzt.

Budapest csodás hévízkincseiről már a középkortól kezdve találhatunk feljegyzéseket. A fürdőkultúrájukról (is) ismert törökök ugyanúgy élvezték a vizek gyógyító erejét, mint később a reformkor kikapcsolódásra vágyó embere. A századfordulóra már városszerte álltak a jó hírű fürdők, mind más-más specialitással. Budán és Pesten is sorra épültek vagy újultak meg a termálvizet hasznosító szakintézmények – ahol volt, megtartva középkori értékeiket is.
Manapság egyre többet halljuk a szlogent: Budapest fürdőváros. Ha csupán a föld mélyén megbúvó hévízkincset nézzük, azt mondhatjuk, ez igaz is, a főváros különlegesen kiváltságos helyzetben van a hasonló méretű városokat tekintve, hiszen rendkívül gazdag hőforrásokban, ásványvizekben. Ha azonban az intézmények számát nézzük, már kevésbé vidám a kép, ha pedig az épületek állagát és a szolgáltatások árait vesszük górcső alá, egy szó jut eszünkbe: szívfacsaró.
A Komjádi tetejéről nemrégiben hatalmas fémdarabok szakadtak le. Azonnali felújításra vár az igencsak elhasznált, szocreál, korszerűtlen és lelakott uszoda. A tervek megvannak, kérdés, mikor lesz rá pénz.
A műemlék – sokszor török kori építészeti emlékeket őrző – fürdők állaga is lehangoló. A Rudas török kupolás termét 2006-ban ugyan felújították, de csak belülről. A nyolcszög alakú, medence fölé húzott épület azonban kívülről kis túlzással olyan elhanyagolt, mintha a törökök kiűzése óta nem renoválták volna. Az épület többi része siralmas, omló vakolatú, graffitivel rondított, ráadásul legalább négyféle színű vakolatot számlálhat meg rajta a figyelmes szemlélő. Karvasz Károly üzemvezető-helyettes szerint a felújításra a tervek megvannak, de hogy azok meg is valósulnak-e valaha, az legalábbis kétséges.
A szintén a Gellért-hegy tövében álló Rác fürdő sorsa sem volt sokkal jobb 2005-ig. Akkor ugyanis bezárt az épület, hogy vízcsobogás helyett a munkáskalapácsok zaja szűrődjön ki falai közül. Grandiózus tervek láttak napvilágot a teljesen fölújított török kori és az Ybl Miklós tervezte épületről, a mellé tervezett luxusszállóról, és a fürdőtől a Citadelláig kúszó siklóról. Egyelőre hiába várjuk a nagyra törő tervek megvalósulását, az idén augusztusban biztosan nem adják át a gyógyfürdőt a közönségnek. Újabb egy évet kapott ugyanis a beruházó Rác Nosztalgia Kft. a megvalósításra. Elmondásuk szerint azért, mert az épület restaurálása során nem várt régészeti feltárások lassították a munkát.
Cudar sors jutott a Hungáriának is a VII. kerültben. Az évtizedek óta omladozó szecessziós stílusú fürdő tetején gaz és akácfa virít, bejárata, ablakai befalazva várnak egy szebb jövőre. Mellőle az egykori Continental Szállót már régen lebontották, mert a hajléktalanok annyira lelakták, hogy menthetetlenné vált. A Fő utcában található Király ugyan nem zárt be, de a fejlesztési tervből kimaradt a szintén török kori építészeti emlékekkel büszkélkedő fürdő. Miközben Budapest fürdőváros mivoltát, műemléki fürdőit felújítani kívánó projekteket emleget a főváros, a nagy múltú Király, ki tudja miért, a feledés homályába merült.
Igaz, ez a szelektív emlékezet a szocialistáktól nem idegen. A jelenlegi kormányfő még sportminiszter volt, amikor a szocialista vezetés ígéretével a zsebében garanciát vállalt a Lágymányoson fölépítendő uszodakomplexum megvalósítására. Az ígéret Európa-bajnokságot ért – Eindhovennel szemben. Ám nemhogy nem épült föl Újbudán a várva várt, a profi és tömegsportot egyaránt kiszolgáló épületegyüttes, még a póthelyszínként kijelölt Margit-szigeten is csak az utolsó pillanatban lett kész a minimálisan szükséges két medence.