Csecsemő kontra baba

Próbálom emlékezetbe idézni, hogy mediálisan kinek is van gyermeke most. Vár babára, vagy szült épp. A legnépszerűbb sztármagazin dupla mutációs számban, számonként nyolc oldal erejéig emlékezett meg Bochkor Gábor apaságáról és Várkonyi Andrea rendkívüli anyaságáról, merthogy Várkonyi Andrea teherbe esése szinte csoda, elvileg ugyanis az orvosok kimondták a verdiktet: meddő.
A Bibliában ilyenkor ujjonganak. A legnépszerűbb sztármagazin is ujjongott, amiképp az esethez illő és üdvös. Ugyanaz a sztármagazin egy másik számban Szulák Andrea friss anyaságára is kitért. Szulák Andrea szerint „babázni olyan, mintha nyaralna az ember”. Aki Szulák Andreát a kereskedelmi televízió beszélgetőshow-jában váltotta, szintúgy újsütetű anya. Liptai Claudia is nemrég szült. Bálint Antónia is – amiként Katona Klári énekelte – immár gömbölyű, és sok fórumon elmondta, milyen megrázóan gyönyörű lelki förgeteg is számára a terhesség. Amely vallási szövegekben amúgy áldott állapot. Ugyanaz az állapot, amelyet – igaz, a Szentlélek jóvoltából – Szűz Mária is megélt.
A rap agyontetovált fenegyereke, Ganxsta Zolee apai örömök elé néz. Folyamatosan nyilatkozza, hogy kell neki a lóvé, mert jön a gyerek. Fekete Pákó civil arája is megérett öllel megy majd oltár elé, a didikirály pedig úton-útfélen hangoztatja, hogy immár felnőtt az apaszerephez, vége a csajozásnak. A bulvársajtó még most is Németh Kristóf esküvőjétől hangos, és az ismert színész ugyancsak civil arája szintúgy terhesen mondta ki a boldogító igent. Két szerelmes, fiatal ember alig várja, hogy szülők lehessenek. A Klubon folytatólagosan naponta bekövetkező család színész házaspárja, Deutsch Anita és Kinizsi Ottó már boldog szülők. A Hooligans frontembere is lelkes apa. Szandinak, Lajcsinak és Kiszel Tündének is van kiről gondoskodniuk.
Görög Zita nemrég topmodell volt. Most családanya. Már nem érdeklik a jupiterlámpák, a vakuk, a fényképezőgépek és a kamerák. Introvertált, gyermekközpontú szerénység jellemzi most. És mindörökké? Erdei Zsolt bokszoló volt. És most is az. No meg – családapa. Újabb indíték a győzelemhez – megmutatni a kölyöknek, hogy apa csak győztes lehet. Palik László is belépett a sztárapák VIP-klubjába s a celeb Krizsó Szilviát is, amikor az esti televíziós kérdések elhalnak, egy apródad csöppség várja haza.
Olykor titokként tálalják mindezt, a bulvársajtó nem mondja el senkinek, elmondja hát mindenkinek.
Ha sztárjainkon múlna, nem biztos, hogy fogyatkozó nemzet volna a magyar. Mondjuk ki: a bulvársajtóban a szinglikultusszal egyenértékű alternatívaként jelenül meg a gyermekvállalás és a család. A bulvár számára mindig jó hír az esküvő, és örömhír a megfogant, a születendő és a megszületett gyerek. Sztárbabáktól hemzseg a színes való világ, miközben a nemzetileg felkent jobboldalnak csak a csecsemő számít. A mediális babyboom és a „nemzet, haza, család” – két párhuzamos életrajz. A bulvárbébi a kimondatlan nemzeti retorika szerint a romlás virága, míg a családmodellszerű csecsemő ugyanazon nemzeti retorika szerint erkölcsi non plus ultra. Mintha demográfiai és lelki szempontból csak a keresztény nemzeti alapon fogant gyermek számítana. Ha nem politikai fogalom a család, akkor érvénytelen. Egyetlen jobboldali politikusnak sem jutott eszébe, hogy a keresztény-nemzeti alapú család- és gyermekkultuszt összekapcsolja a bulvársajtó család- és gyermekkultuszával. Ha egy kisgazda vezér magyar anyákat akar, az lelkesítő. De ha van egy magyar anyánk, és Kiszel Tündének hívják, az botrány. Miért? A jobboldal számára politikai eszköz a család és a gyermek vagy cél? Szent cél? Mert ha szent cél a család és a gyermek, akkor – amiként a vallási és faji diszkrimináció is tilos – nem szabad különbséget tenni a babák és a csecsemők között. Az, hogy a bulvársajtóban a sztárbaba és a sztárcsalád pozitív érték, nagy kihasználatlan lehetőség a jobboldal számára, hisz amúgy a jobboldal folyamatosan követendő, követhető mintákról beszél.
A növekvő nemzet álomképének jegyében a keresztény nemzeti retorikának kezdenie kellene valamit az ideológiailag megalapozatlan gyermekekkel, családokkal, s ad absurdum, valamit mondania kellene arra is, hogy a liberális Mécs Imre és a szoci-kapi Gyurcsány Ferenc amúgy kiváló családapa.
A humanizmus és a hit közötti mély ellentmondás dolgozik itt. Vajon számít-e, hogy a jót milyen alapon tesszük? Hogy minek a jegyében, miféle jelben, minő címszó alatt vagyunk emberségesek, alapítunk családot, gondoskodunk utódról, és segítjük át a világtalant a zebrán a „túlpartra”? Mind az igen, mind a nem válasz: kétélű fegyver, s paradox mód mindkettő egyképp ideologizált.
Ha igent mondunk, akkor a csecsemő tüstént magasabb rendűvé lesz, mint a baba. Ha igent mondunk, akkor a keresztényalapú ételosztás magasabb rendű lesz egy puszta szociális érzékenység által működtetett ingyenkonyhánál. Ha nemet mond valaki, ha kijelenti, hogy mindegy, milyen alapon, csak légy jó mindhalálig, akkor máris rúgtak a marxisták egy nagy gólt Isten hálójába. Nem véletlenül volt épp a szocialista humanizmus a kereszténység elleni egyik legfontosabb érv. Ahogy Laplace a Naprendszer kapcsán mondta: „Isten? Erre a hipotézisre nincs szükségem”, úgy a szocialista humanizmus azt mondja: „Erkölcs? Ehhez az Isten nevezetű hipotézisre nincs szükségem.”
Az emberi jó behaviorista, tehát viselkedéselvű megközelítése mintegy likvidálja és ignorálja emberi lényegünk és méltóságunk egyik legfontosabb rejtélyét, a motivációt. A motívumot.
A bölcsőhalál nem biztos, hogy bekövetkezik. A sír mindenkit vár. Bölcsőd az, s majdan sírod is? Talán mire mi megöregszünk, szót ért egymással majd a magyar csecsemő és a magyar baba.