(ki békülékeny…)

Én nem tudom, hogy egy hozzám hasonló gondolkodású személynek érdemes-e vitába bocsátkoznia a meggyőzés reményében egy szocialista törzsszavazóval, aki ráadásul a „gondolkodó emberek hetilapját”, a 168 Órát olvassa, és mélységes hatást gyakorolnak rá a balliberális írástudók és a televíziós prédikátorok alapvetései. Nem érdemes. Ugyanis a törzsszavazóknak általában az a szent meggyőződésük – miként nekem is –, hogy politikai érzeményeiknek az igazsághoz van közük, s emberi méltóságuk sérülne, ha netán be kellene látniuk tévedésüket. A mostani időkben, amikor, úgymond, a baloldali szavazók elbizonytalanodása tapasztalható, a vélt igazság csorbulásának tagadhatatlan ténye a kétséggel együtt sértődést és dacot szül. Félő, hogy egy elkötelezett ember politikai értelemben képtelen csalódni; csak azok szavaznak négyévenként ide, oda meg vissza, akiket az ország jövője az eszmék szintjén legkevésbé sem érdekel, csupán a saját boldogságuk vagy keservük hozza izgalomba őket. Ezért lételeme a politikának a fifika, az áthárítás, a bűnbakképzés és főként a hazugság.
Mostanában az úgynevezett ingadozókat nem nagy kunszt meggyőzni. Anélkül, hogy bárkit vagy bármit szeretnének, a kormány reformőrülete félelmet kelt bennük. Anyagi helyzetük romlása pedig óhatatlanul a változás igényét ébreszti. Természetesen jelenlegi magatartásuk és érzéseik egyáltalán nem tekinthetők állandónak, az elkövetkező egy-két évben, s különösen a harmadikban hathatós agymosás és öblítés vár rájuk az MSZP részéről.
Az elbizonytalanodott baloldali törzsszavazó jelenleg hajlamos sündisznóállásba vonulni. Mozdulatlan, szinte tetszhalott, de a kettősség, hogy hatalmon van, ugyanakkor kisebbségben, állandó készenlétben tartja. Ha érzékeny pontját érinted, rögvest összegömbölyödik, és tüskéit mereszti. Ezek a tüskék azonban jelenleg békés szándékúak. Mondhatni védekezők.
A tények ellen való védekezés egyik legeredményesebb formája az áthárítás. Ennek derék miniszterelnökünk a nagymestere, miközben bársonyszékében szinte összegömbölyödik, s felveszi jellegzetes, sértődött testtartását, minden hiba, baj, bűn forrásaként az ellenzéket jelöli meg. Követői és jelenleg kissé ingatag tisztelői örömmel veszik át ezt a magatartásformát, s mivel – egyszerű törzsszavazók lévén – az ő kezükben nincsen hatalom, becsvágyukat hangoztatják. Érvelésük így hangzik: „az ellenzék legalább akkor támogathatná a miniszterelnököt, amikor annak igaza van. Ha az ellenzék nem akadályozná a kormányt, az ki tudná vezetni az országot ebből a helyzetből.”
Ha azt kérdezed, mi az az igazság, amelyet miniszterelnökünk képvisel, s mi az az akadály, amit az ellenzék támaszt, legtöbbször azt a választ kapod, hogy „például amikor a kormányfő szól, Orbánék kivonulnak az ülésteremből”. Erre én azt mondom, hogy nekem Gyurcsány minden megszólalása gyötrelmet okoz, ezért már évek óta csak egy-egy kósza pillantást vetek rá, s csupán a folytonos szajkózás és ismétlés miatt van fogalmam arról időnként, hogy mit és miként beszél. Nem lehetséges, hogy az ellenzéki képviselők, ugyanúgy, ahogy én, személyesen iszonyodnak és undorodnak? Ha így van, elvitatható-e az a joguk, hogy elmeneküljenek egy-egy gyurcsányiáda elől? De nem mondom, inkább hallgatok. Hiszen a baloldal szerint a jobboldal izgága, agresszív és veszedelmes. Hogy kik csinálták a véres forradalmakat? Én nem tudom…