Bár a kormány azt ígérte, hogy a felszámolt vasúti szárnyvonalak mentén élőket ezentúl a Volán szállítja majd, több településen azzal kell szembenézniük a lakóknak, hogy már ezekre sem számíthatnak. A Tolna megyei Gemenc Volán szerdán huszonegy olyan járatpárt szüntetett meg, amelyek áprilistól Dombóvár és Lepsény, illetve Tamási és Pincehely között vonatpótlóként közlekedtek. A cégnek négy hónap alatt közel tizennyolcmilliós veszteséget termelt a járatok fenntartása. A buszok ugyanis mindöszsze hatvanhat forint körüli bevételt produkáltak kilométerenként, míg fenntartásuk ennél lényegesen többe, kétszázötven forintba került.
A tolnai közlekedési vállalatnál már áprilisban tisztában voltak azzal, hogy jelentős veszteségre számíthatnak, akkor azonban kötelesek voltak átvenni a feladatot. Miszler Miklós, a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketing üzletág-igazgatója közölte, az említett vasútvonalakon már régóta nem volt személyforgalom, a vonatok buszos pótlását pedig korábban egy magáncég végezte. A vállalkozónak áprilisig megérte, hiszen a MÁV-tól – a szerződés szerint – mindig meghatározott, a tevékenységet még nyereségessé tévő összeget kapott. Az igazgató hozzátette, a mostani kényszerű intézkedés miatt sem marad ellátatlan település a térségben, mert a jelenleg is üzemelő menetrend szerinti járatok és a vonatpótlók menetrendje között sokszor csak öt-tíz perces eltérés volt. A vezető szerint bár más útvonalakon is keletkeznek veszteségek, újabbak leállítását nem tervezik.
A Pannon Volán Zrt. Sellye és Villány között vette át tavasszal a megszűnő vasúti szárnyvonal mentén a közlekedés ellátását. A cég, a Tolna megyei Volánhoz hasonlóan, szintén csökkenti – háromnegyedével – a vonatpótló járatok számát az ormánsági szakaszon, a meglehetősen alacsony utasforgalom miatt. Az Ormánságban futó vasútvonal száz évvel ezelőtt épült, azóta azonban komolyabb fejlesztést nem hajtottak rajta végre, így a forgalom megszüntetése előtt sokszor csak húsz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett itt a vonat. A helyiek szerint a felújítások elmaradásával, a pályatestek elhanyagolásával már hosszú ideje a tavaszi bezárást készítették elő.
Az országban összesen tizennégy szárnyvonalon állt le az év első harmadában a személyszállítás. A gazdasági minisztérium az intézkedéstől tízmilliárd forintos megtakarítást várt, de csak annyit ért el, hogy a veszteséget az egyik cégtől – a MÁV-tól – egy másikhoz – a Volánhoz – tolta át.
Eladó Kelenföld. A Volánbusz Zrt. kelenföldi telephelyének eladása iránti korábbi érdeklődésünkre érdemben nem, a távirati iroda megkeresésére azonban reagált a cég vezérigazgatója. Pekli Ferenc tegnap az MTI-nek elmondta: a Volánbusz nyilvános, egyfordulós pályázatot írt ki a telephely értékesítésére és várhatóan szeptemberig megszületik a döntés. Az értékesítésből származó bevétel várható nagyságáról a vezérigazgató a folyamatban lévő döntésre hivatkozva nem nyilatkozott, annyit azonban elárult: a beérkezett ajánlatok kedvezőek a cég számára. Mint azt tegnapi számunkban megírtuk, értesüléseink szerint az ingatlanért mindössze hárommilliárd forintot kérnek. (B. P.)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
