Növekvő feszültség

(Újvidék)
Belgrád diplomáciai győzelmet ünnepelhetne, hiszen a nemzetközi közösség eleget tett követeléseinek, folytatódnak a tárgyalások, s közben minden opció az asztalra kerül. Nincsenek megkötések, még határidők sem, hiszen a 120 nap csak a közvetítő trojka mandátumának végét jelenti. Gyakorlatilag majdnem a kiindulóponthoz érkezett vissza a rendezési folyamat. Pristina pozícióvesztését álláspontjainak bekeményítésével kompenzálta: a függetlenség számára annyira egyértelmű, hogy még tárgyalni sem hajlandó róla. Jelezte, nem fogja a végtelenségig gyakorolni a Nyugat által kért visszafogottságot és türelmet. Azzal ugyanis, hogy minden rendezési opció megnyílt, reálisabbá vált annak a veszélye is, hogy a felek radikálisabb módon, a válságkezelés folyamatán kívül, egyoldalúan, már kevésbé ellenőrzött utakon igyekeznek a számukra egyedüli helyes és igazságos megoldáshoz jutni. Pristinában erősödtek a félelmek, hogy veszélybe kerül a függetlenség. Belgrád pedig vérszemet kapott, s ha nem is bízik az egész Koszovó visszaszerzésébe, egy részét – lehetőleg minél nagyobbat – megtarthatónak látja. Ugyanakkor nem mondhatja ki, hogy támogatja a tartomány felosztását, mert azzal felborítaná az utóbbi hónapokban felépített „elvszerű és jogszerű” pozícióját, amelyhez megvan a moszkvai támogatás is. (A felosztás mellesleg az újabb veszélyek egész sorát hordozza magában.)
Abban továbbra sem hisz senki sem, hogy 120 nap múlva megváltozik a belgrádi és a pristinai politikusok álláspontja, s létrejöhet a kompromisszum. Ám abban sem, hogy a rendezés még sokáig elhúzható a radikalizálódás veszélye nélkül. Ebben a pillanatban csak annyi biztos, hogy az újabb diplomáciai erőfeszítés – induláskor – még több bizonytalanságot és feszültséget hozott.