Reformszegénység

El a kezekkel a szegényektől! A Fidesznek és főleg Orbánnak nincs joga és alapja a szegényeket említeni, sajnálni, biztatni, segíteni, mert kormányzása idején „elhanyagolta, megtagadta, magára hagyta, kifosztotta őket, felemelkedésükért, sorsuk jobbításáért nem tett semmit”, úgyhogy most ne beszéljen oly fennhangon a középosztály és a szegények történelmi szövetségéről!
Nagyjából így foglalható össze a hatalomgyakorló baloldal hangadóinak „korrekt”, „kulturált”, „visszafogott”, „tárgy- és szakszerű” reakciója Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének a hazai szegénységgel foglalkozó részére. Politikai elemek és elemzők, publicisták és egyéb véleménytulajdonosok csaptak le a beszédre, jobban mondva a szónokra, próbálván minden alkalmasnak látszó (nemtelen) eszközzel, úgymint félremagyarázással, csúsztatással, elhallgatással, hamisítással, hazudozással diszkreditálni őt, a szegényeknek amúgy is minden mindegy alapon.
Az Orbán-kormány valóban elkövetett számos jóvátehetetlen hibát a szociálpolitika területén is. Komolyan vette, s igyekezett a gyakorlatba átültetni azt a sokat hangoztatott alapelvet, hogy a szegényeken nem segéllyel, hanem munkával és tanulással kell segíteni. Ezt az utolsó, híd alatt bűzölgő klosár is szajkózza, bár ő nem gondolja komolyan, miként a nemzetközi proletariátus felkent vezérei és azok jogutódai, a szocialisták és hű szövetségeseik a liberálisok sem. Ők ugyanis megvetik és gyűlölik a munkát, valamint a tudást, ebből következően a munkást és úgy általában az öntudatos polgárokat, mert azoktól még rettegnek is a tetejében. Ezért akarják mindenáron lumpenizálni – nem teljesen sikertelenül – a könnyebben befolyásolható rétegeket a hatalomra kerülő baloldaliak, mert nem az a baj, ha szegények egyesek, hanem az, ha ráébrednek, ki a felelős a nincstelenségükért. A Fidesz nagy naivan azt gondolta, elsősorban a dolgozó, családos embereket és a vállalkozni kész kis egzisztenciákat kell támogatni, hiszen némi segítséggel számos munkahelyet tudnak teremteni, így a munkanélkülinek alkalma s ambíciója is lesz dolgozni. Ez az elv vezérelte az Orbán-kormány szociálpolitikáját, ez a szellem volt felfedezhető a minimálbér-emelésekben, a családi támogatásokban és kedvezményekben, a Széchenyi-tervben. Nem véletlen, hogy a polgári kormány jóléti intézkedéseit a Medgyessy-kormány megszüntette, elvonta, szétverte, visszaállítva a „Minek dolgozzak, a segély is van annyi, mint a minimálbér” attitűdöt.
Azóta szegénységügyben mindenféle igazságos és lendületes dolog történik, amelynek szemmel látható eredményeként rohamosan növekszik és mélyül a nyomor. Ez ma a reform része, de az is lehet, hogy célja és értelme. Gyurcsány miniszterelnök úr szerint a megszorító intézkedések nyomán az ország népességének leggazdagabb egytizede hét-nyolc százalékkal volt kénytelen csökkenteni a fogyasztását, míg a legszegényebb tíz százalék csak egy-két százalékkal fogyaszt kevesebbet. Azt mondja a kormányfő, ez tisztességes baloldali program. Az lehet, hogy baloldali, de nem tisztességes, az biztos. Az ország legszegényebb egytizede havi 30 ezernél kevesebb forintból kénytelen megélni. Abból az egy-két százalék (300–600 forint) egy-két vizitdíj vagy egy-két napi élelemre jutó hányad. A leggazdagabb 10 százaléknál az egy főre eső havi fogyasztás több mint 110 ezer forint. (A Gyurcsány családban egymilliónál is több, így hozzájuk képest a „leggazdagabb” átlag is csak földönfutó nyomorult lehet.) A jómódúakat sújtó 8 százalék jövedelemcsökkenés napi egy pohár sör megvonását jelenti.
Félek, Gyurcsány ez esetben sem bontotta ki a teljes igazságot. Aligha hihető, hogy a gazdagok ekkora áldozatot hoznának a szegények érdekében.