Szerelem a kohók árnyékában

Bohdan Slama meg nem nevezett cseh iparvárosának panelházában épp csak annyira zöldell az élet, mint a rendező pályaudvarok töltései között. Az „emberarcú szocializmus” arctalanjai nyújtóznak odabent a fény felé, hogy túléljék a kort. Vegytiszta cseh dráma arról, ami a barakkban maradt.

Persze, hogy mindig a kocsma, vizespoharak, piszkos ablak, gitár, búslakodás. Ismerjük, itt nyitott Tarr Béla is a Werckmeisterben, s itt nyílik és zár Bodor Ádám életműve. Itt nyitott a fél cseh filmművészet, bár ez már rég nem a hrabali idill, ez már csak a zacc a kávéspohár alján, feketén, komoran. Az egykor díszes, ma ócska drótból font kapuajtók falun mocskos, rendetlen, vashulladékkal és gumival teleszórt hátsó udvarokra vezetnek. Azok az udvarok mit sem változtak, benőtte már a gaz a rozsdás, szétvert Skodát, Ladát, Trabantot; traktor berreg, csizma csobban a sárban, mocskos zsák repül a vállra, kecske mekeg a félig csempézett fürdőszobában, odabent, a beázó tető alatt esőtől csordul túl a kopott lavór, s ebben az állandó nyirokban teremnek az undor virágai: a mai szerelmek. A csúnya, sápadt, mélabús fiatalok be nem vallott, észre nem vett szerelmei. Bohdan Slama filmje szociográfiaként indul, s olyan finoman csempésződik bele a romantika, hogy az a panelváros fénytelenségében alig észrevehető, arról van ugyanis szó, hogy ezek a csúnya emberek bennünk szépülnek meg, velük vagyunk, átérezzük kelet-európai létük sivárságát. Egész pontosan: arról, hogy ezek az emberek mi magunk vagyunk. (Mert csúnyák vagyunk, hogyne, csúnyák, ez nem Amerika, nincs rajtunk smink, hogy lecsorogjon, amikor sírunk.)
Megint előkerült a kelet-európai tükör. Látjuk benne a szemétdombot, a bénult barakk évtizedeken át tudatosan telepiszkolt, telefüstölt, lezüllesztett és tönkretett vidékét, amely most, a „nyitás” után tizenhét évvel, ideát, az unió egyenlőtlenebbik fertályán szomorúbb, mint valaha.
Bohdan Slama filmje olyan, mint Kocsis Ágnes Friss levegője: nehéz, mélabús és – még ha nem is akarjuk észrevenni – ránk nyitja az ablakot. Ebben a túlságosan is jól ismert, ezerszer látott, ezerszer megírt, lefényképezett, leforgatott, dokumentált közegben árválkodik egy kicsi testvérpár a panelház ikszedik emeletén. Anyjuk férfiak után jár, apjuk nincs. Lány és fiú, Monika és Tonik, a két jó barát karolja fel a gyerekeket, s ebben a kényszerközösségben végre huzatot kap a parázs, aminek a melegénél élni még itt, a kohók, autóroncsok, paneltornyok árnyékában is lehet.
S micsoda boldogság van abban, ahogy az undor virágai végül egymásra hajlanak.
(Valami boldogság – színes, feliratos cseh–német vígjáték, 102 perc. Rendezte Bohdan Slama. Forgalmazza az Odeon.)