Szertefoszlott miniszteri ígéret

Az agrárminiszter ígérete ellenére nem sikerült itthon tartani az unió által korábban felvásárolt intervenciós kukoricakészleteket. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a napokban meghirdette eladásra a hazánkban még fellelhető mennyiséget.

Dénes Zoltán
2007. 08. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetekben lezajlott pályázatok nyomán kijelenthető, hogy a több mint 1,2 millió tonna kukoricához főként a kereskedők jutnak majd hozzá, akik képesek a magasabb árakat is megfizetni. Emiatt viszont komoly válságba kerülnek az állattartók, több százezerrel csökkenhet a sertésállomány.
Hiábavalónak bizonyultak a szaktárca erőfeszítései, a hazai állattartók és húsipari szervezetek tiltakozása, illetve számtalan megoldási javaslata, úgy látszik, hogy hangjuk nem ért el az Európai Unió döntéshozóihoz. A közösség gabonairányító bizottsága utasításának megfelelően ugyanis a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pénteken meghirdette a teljes, intervenciós raktárakban még fellelhető kukoricamennyiséget, amelynek első tételeire szerdán, azaz holnap 13 óráig lehet pályázni.
*
A korábbi tenderek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy az összesen 1,23 millió tonnás kukoricakészletből az állattartók csak minimális mennyiségeket tudnak majd vásárolni, mivel képtelenek megfizetni a kereskedőcégek által ajánlott tonnánkénti 210-220 eurós árat. Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke szerint a magyar agrárkormányzat gyengének bizonyult, nem tudták elérni, hogy az év elején még Magyarországon lévő mintegy kétmillió tonnás készletből a hazai állattartók is vásárolhassanak. Sákán szerint az utóbbi hónapokban kialakult kukoricaárral az unió mintegy 28 milliárdos haszonra tesz szert. Ennek a „profithajszának” pedig a hazai állattartók az áldozatai. Hozzátette: a mostani takarmányárak miatt jövőre jobb esetben csak ötszázezerrel, de akár egymillióval is csökkenhet a sertésállomány. – A vágóhidak visszajelzése szerint a kis és közepes termelők nagy része már a vemhes kocákat is leadja, a nagytermelők pedig előreláthatóan 20-30 százalékkal kisebb állománnyal kívánják folytatni a jövő évet – mondta Sákán Antal, aki éppen emiatt tartja úgy, hogy a hazai állattartás a rendszerváltás utáni legmélyebb válságába kerülhet.
A szakmai szervezetek egyébként több javaslattal is éltek a kormány felé, leveleikre azonban ez idáig nem kaptak választ. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára, Filipsz László mindazonáltal arról tájékoztatta lapunkat, hogy informális úton az agrártárca jelezte: érti az állattartók által felvetett problémákat, ám nem tud mit tenni, mivel minden egyes támogatási formához uniós jóváhagyásra lenne szükség. A MOSZ titkára is azon véleményének adott hangot, hogy az állattartók katasztrofális helyzetben vannak, s félő, hogy nemigen számíthatnak segítségre.
A kormány segíthetett volna, ha idejében figyelembe veszi a szakmai szervezetek jelzéseit, hiszen a MOSZ már áprilisi közgyűlésén beszámolt az állattartók válságos helyzetéről. Példaként hozható fel, hogy az állami kézben lévő Concordia Zrt. és TIG Kht. raktárak a saját maguk által tárolt, majd felvásárolt készletekből az elmúlt két hétben önköltségi áron – vagyis nyereség nélkül – adtak el 40 ezer tonna kukoricát az állattartóknak. Sákán Antal szerint, amennyiben a kormány kicsit is előrelátó lett volna, már korábban megbízza e két raktárat a készletek felvásárlásával, amivel lehűthették volna az árakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.