Leandro Castán az olasz Corriere Della Sera című újságnak beszélt hosszasan, s most először tárta fel, mi történt vele. Először arról beszélt, hogy egyik napról a másikra hagyta el az ereje. Nem tudott felállni és nagyon rövid idő alatt húsz kilót fogyott le. A végső diagnózist azonban jóval később tudta csak meg. Az AS Roma színeiben 2014. szeptember 13-án az Empoli ellen játszott utoljára. Azon a mérkőzésen a félidőben cserélték le. Azt mondta, hogy már a bemelegítés során komoly fájdalmat érzett. Az edzője látta, hogy nincs jól, ezért hívta le a pályáról. A futballista hazatért, majd másnap reggel nagyon rosszul lett.

(Fotó: AFP/Tiziana Fabi)
Leandro Castán ekkor még nem gyanakodott
Elment egy orvoshoz, aki azonnal MRI-vizsgálatot végzett el rajta. Aztán a doktorok összeültek, az AS Roma csapatorvosa is megjelent a kórházban, de nem mondták meg a hátvédnek, mi a baj. Sőt, a következő napokban sem történt ez meg.
Két héten át folyamatos bizonytalanságban volt a brazil játékos, miközben az AS Roma megpróbálta az egész történetet eltitkolni.
Tizenöt napig Leandro Castán igyekezett kikapcsolni a külvilágot. A közösségi médiumokat sem nyitotta meg. Ám a 15. napon mégis ránézett az egyik ilyen oldalra. Egy cikket talált az X-en (akkor még Twitteren):
Leandro Castánnak agydaganata van, meghalhat.
Ez állt ebben az írásban. A félelem elöntötte. Még mindig nem tudta, mi a baj. Senki sem szólt hozzá. Sem a klub, sem az orvosok. Aztán eszébe jutott, hogy a nagyapja agydaganatban halt meg. Azt hitte, hogy rá is hasonló sors vár.
Ez a pillanat vízválasztó volt az életében. A futballista kétszer szerepelt a brazil labdarúgó-válogatottban és száz meccset játszott a Serie A-ban az AS Roma színeiben. Azon a napon, amikor megtudta a diagnózist, egy pillanat alatt minden megváltozott az életében. Addig az volt számára a fontos, hogy bajnok legyen az AS Romával és minél többször szerepelhessen a brazil válogatottban. Helyette hamarosan egy kórházi ágyon találta magát agydaganattal a fejében. A halállal küzdött, miközben élni akart.
Meghalhat, ha tovább focizik
Nem sokkal később közölték vele az orvosok, hogy mindenképp be kell fejeznie a labdarúgást. Már akkor, ha egyáltalán életben marad. Elmagyarázták neki, hogy meccs közben elég egy ütközés, egy ártalmatlan összefejelés és azonnal meghalhat. Majd elmondták, hogy meg kell műteni az agyát.
Ebbe nem akart belemenni, főleg akkor nem, amikor közölték vele, hogy fel kell nyitniuk a fejét.
Azt kérte, engedjék haza. S amikor megérkezett az otthonába, a felesége közölte vele, hogy gyermeket vár. Apa lesz.
Leandro Castán számára ez volt az isteni jeladás. Egy hét múlva visszament a kórházba, s bejelentette, hogy készen áll a műtétre. Az orvosok egy héttel későbbi időpontot jelöltek ki a beavatkozásra. A műtét előtti nap a brazil játékos edzeni ment. Mindenki azt hitte, hogy megőrült. De neki akkor erre volt szüksége. A műtét jól sikerült és Leandro Castán életben maradt.

(Fotó: AFP/Gabriel Bouys)
Ekkorra már az AS Roma is melléállt. Úgy is folyósította a fizetését, hogy a játékos képtelen volt focizni. A Roma szurkolói egymásnak adták a kilincset a betegágynál. A leghíresebb olasz labdarúgók üzentek neki. Egész Itália azon volt, hogy meggyógyuljon. Igazából csak egy dolog fájt neki. Hogy a daganatos betegség akkor támadta meg, amikor a legjobb formában volt. A hit és a család mentette őt meg a haláltól.
A gyógyulás napjai voltak a legnehezebbek, mert meg kellett tanulnia újra élni.
Sokat sírt. Siratta az elveszett álmait, a nagy meccseket, a soha be nem következő gólokat, szereléseket. Nem sokkal később mégis edzésre jelentkezett. Drámai pillanatokat élt át. Az edzők labdát gurítottak felé, de képtelen volt lekezelni, a lába meg sem mozdult. Zokogásban tört ki. Egyszerűen képtelen volt a testét irányítani. Az egész világra és önmagára is nagyon dühös volt. A csapattársaira is, akik persze semmiről sem tehettek. Amikor az egyik edzésen eltalálták egy labdával, az egész csapat odarohant hozzá. Leandro Castán dühös lett és azt kiabálta, nem beteg, nem kell senkinek aggódnia.
Hazatért Brazíliába
Nem sokkal később a Hellas Verona ellen újra pályára léphetett, de borzalmasan rosszul játszott. Ekkor közölték vele, hogy nincs helye a csapatban. Az egész világ darabokra hullott körülötte. Búcsút kellett vennie Rómától, amelyet a második otthonának tekintett. Úgy döntött, hogy visszatér Brazíliába. 2018-ban a Vasco de Gama játékosa lett. De igazából sosem lett már a régi, nem játszott úgy, ahogyan a betegsége előtt tette.
Egy pszichológus magyarázta el neki, hogy el kell engednie a régi életét. Ekkor nyugodott meg igazán.
Azt mondta, a múltját sosem lesz képes teljesen feldolgozni, de annak örül, hogy él. Brazíliában, ott nőnek fel a gyermekei. Úgy tervezi, hogy hamarosan elviszi őket Rómába. Megmutatni nekik, ki volt az apjuk, elmesélni, hogy min ment keresztül.