Tőzsdeválságok hurrikánjai

A globalizáció ugyan felerősítette a tőzsdei válságok gyakoriságát, ám a XX. század pénzügyi kríziseinek történelméből tanulva leszűrhető: ha a túlzott vállalati és lakossági eladósodottság, a befektetői körök alaptalan kapzsisága és a pénzügyi újításoknak nevezett rafinált megoldások elterjedése egybeesik, az nagy valószínűséggel tőzsdei válsághoz vezet.

A pénzügyi válságok olyanok, mint a hurrikánok: bár mindegyikük egyedi, mégis számos közös vonásuk van – idézi a Financial Times az elmúlt évszázad gazdasági kríziseinek leckéit, miközben mérleget von az augusztus eleje óta tartó tőzsdei és pénzügyi kilengésekről és a nyomukban kialakult befektetői bizonytalanságról. A gazdasági lap elemzése leszögezi: a válságok ismétlődésének szabálya szerint három alapvető fontosságú tényező egybeesése szükségeltetik ahhoz, hogy a részvénypiacokon visszaesés alakuljon ki. Ezek az eladósodottság magas szintje, a befektetők túlzott hozamelvárásai és a pénzügyi újítások, melyeknek mindegyike fellelhető a mostani krízisben is. A cikk hasábjain megszólaló amerikai gazdaságtörténészek egyetértenek abban, hogy a pánik heteiben a pénzügyi befektetők – jobb híján – a korábbi válságokból okulva próbálják megjósolni a jövőt. Kérdés, hogy a jelenlegi problémák két-három hónap alatt vajon lecsengenek-e néhány jelentős, a jelzálogpiacra szakosodott alap és bank bedőlésével, vagy továbbgyűrűznek más szektorok felé, terebélyesítve a krízist. A BBC az utóbbi 150 év összes jelentősebb hullámvölgyének tanulságait elemezve arra az álláspontra jutott, hogy a globalizáció és az információáramlás felgyorsulása ugyan negatívan befolyásoló tényező, a központi bankok idejekorán véghezvitt beavatkozása és a megfelelő mennyiségű tőke piacokra pumpálása mégis azt mutatja, hogy nem voltak feleslegesek a történelemórák. Ugyanakkor az eddigi krachokkal mutat hasonlóságot a fent említett három tényezőn túl még két másik megfontolás is. Egyrészt a válság közepén soha nem látható előre, milyen nagyságú lesz a gazdaságra gyakorolt tényleges hatása, másrészt a piaci felügyeletek soha nem tudnak lépést tartani a válságok előidézésében oroszlánrészt vállaló „pénzügyi újítások” kiagyalóival.
– Az 1929–33-as nagy világgazdasági válság egyik legfontosabb tanulsága, hogy a központi bankok túlságosan is szigorú szabályokat hoztak, ezáltal pénzt vontak ki a gazdaságból, így a ténylegesen hitelképes szereplőket is kedvezőtlen pozícióba sodorták – mutat rá Samu János, a Concorde Értékpapír Rt. vezető elemzője, aki szerint a mostani válság során ennek éppen az ellenkezője történt. Mégis az eddigi hullámvölgyekkel rokon vonást mutat az amerikai szövetségi központi bank éveken át tartó kamatemelése, valamint a magas kockázatú befektetések helytelenül magas beárazása, mely, ha fájdalmasan is, de most kiigazításra szorul.