Alkotmányosan, jogszerűen

A balatonőszödi ámokfutás nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján hazugságértékelő beszédet tartott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Borítékolható volt, hogy a kormánypárti politikusok és a velük együttműködő sajtó azonnal össztüzet fog zúdítani a közel háromnegyed órás beszédre. Ennek nyomán immár sokadszor szembesülhetett a fáradt és kiábrándult közvélemény azzal a megtévesztő állítással, hogy a Fidesz elnöke demagóg, a Kádár-rendszert visszasíró, program nélküli populista, aki a változatlanságot hirdeti a valódi reformokkal szemben. Holott a szónoklat amellett, hogy egyértelműen elhatárolódott minden demokráciaellenes törekvéstől, a legkevésbé sem a reformellenességről szólt.
Nyilvánvaló, hogy a közelgő népszavazás árnyékában az ellenzék vezető erejének meg kellett határoznia hívei számára politikai stratégiájának fő irányát. A közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint – ha változó mértékű fölénnyel is – a Fidesz vezet a pártok népszerűségi versenyében. Nem csupán az előny nagysága a lényeges, hanem az is, hogy a hatalmon lévő kormánnyal szemben hosszabb távon csupán az Orbán Viktor vezette párt jelenthet valós alternatívát. A legközelebbi választásokra azonban csak két és fél év múlva kerül sor, feltéve, hogy a koalíció addig nem bomlik fel. Az össztársadalmi ellenszenvvel övezett Gyurcsány-kormány felelőtlen politizálása, amely előbb gátlástalanul demagóg osztogatást, majd ennek következményeként brutális megszorító intézkedéseket hajtott végre, súlyos károkat okozott a magyar gazdaságnak, tömegeket taszított a létbizonytalanságba, valamint nehezen gyógyítható sérüléseket okozott Magyarország nemzetközi megítélésén.
Ebben a helyzetben a Fidesz két lehetőség közül választhatott. Vagy az MDF példáját követve tétlenül nézi az ország további gazdasági és erkölcsi romlását, ami a manapság igen gyatra állapotban lévő szélsőséges erőknek kedvezne leginkább, vagy pedig a demokratikus játékszabályok feltétel nélküli betartásával, az erőszakmentesség jegyében aktív fellépést hirdet a kormány ellen, annak mielőbbi eltávolítását megcélozva. Orbán Viktor már a 2006. október 23-i vérvörös hétfőn tartott nagygyűlésen is egyértelműen a békés eszközök alkalmazása mellett foglalt állást, meghirdetve a hét kérdésből álló népszavazást. Nem az ő hibája, hogy a kormányfő OVB-tagokkal és Kálmán László nyelvésszel súlyosbított időhúzó taktikája miatt még mindig nem került sor a referendumra, holott a társadalom elsöprő többsége kész lenne támogatni a Gyurcsány-csomag legdurvább intézkedéseinek eltörlésére irányuló kérdéseket. Egyértelmű, hogy éppen a koalíció nem tiszteli a demokratikus keretek között történő véleménynyilvánítás intézményét, mert a legalantasabb jogi trükkökkel próbálja megakadályozni, hogy a magyar gazdaság valóságos állapotának ismeretében mondhassanak ítéletet az emberek a Gyurcsány-kormány elmúlt három évéről.
A Hajógyári-szigeten elhangzott Orbán-beszéd egyszerre volt kampánynyitás és évértékelés, kiegészítve az Európában felerősödő politikai trendek értelmezésével. A Fidesz elnöke világossá tette pártja nyugatos modelleket követő elkötelezettségét, ugyanakkor kiállt az emberek mindennapi létbiztonságának alapjait jelentő szociális vívmányok mellett. A szó legvalódibb értelmében vett szociáldemokrata beszédnek is lehetne minősíteni az elmondottakat, ha nem egy konzervatív párt elnökétől hangzottak volna el mindezek. A jelenlegi politikai helyzetben azonban egy jobboldali párt kénytelen felvállalni azoknak a szavazóknak a képviseletét, akiket az önmagukat baloldalinak minősítő kormánypártok cserbenhagytak.
A szónoklatban elhangzott, az eltelt hónapok sajtóbeli híradásaiból jól ismert példák az ide-oda küldözgetett súlyos sérültekről, az egyre nehezebben kifizetett közüzemi számlákról vagy az emberszámba nem vett idősekről, diákokról és rászorulókról szóltak. A Horváth Ágnes-i, Kóka János-i pökhendiséggel szemben a Fidesznek nem csupán erkölcsi kötelessége kiállni az átgondolatlanul bevezetett reformok kárvallottjai mellett, de jól felfogott politikai érdeke is. A közhangulat a polgárok látszólagos passzivitása ellenére is az „Elég volt!” érzésének irányába halad. A magyarországi alkotmányos rendszer stabilitását kifejezetten erősítheti, ha egy olyan politikai erő tartja mederben az elégedetlenség hullámait, amelyik a demokrácia, a rend és a józan megoldások talaján áll, és nem megosztani akarja a társadalmat, hanem egységbe kovácsolni, minden más érdek fölé helyezni a valódi népakaratot.
A kormánypárti propaganda megállás nélkül sulykolt állításaival szemben az 1998 és 2002 között ciklus hagyományait ma is őrző Fidesz soha nem állt útjában a gazdasági-társadalmi progressziónak. Ennek igazolására elegendő elolvasni a Jövőnk című vitairatot vagy végigtekinteni a párthoz kötődő szakmai műhelyek elemzéseit. Az ellenzéki párt hivatalban lévő polgármesterei közül jó néhányan voltak kénytelenek népszerűtlen intézkedéseket felvállalni településükön, bátran kimondva, hogy az adott város működőképességének megőrzése áldozatokkal is járhat. Az olyan ismert önkormányzati politikusok, mint Bús Balázs vagy Tarlós István szónokként történő meghívása világosan jelezte, mennyire fontos az ellenzéki pártnak a helyi problémákat megoldani tudó személyiségek felmutatása. A Navracsics Tibor vezette országgyűlési frakció tevékenysége szintén azt bizonyította, hogy a Fidesz az átgondolt kormányzati javaslatok ügyében bármikor kész volt szakmai vitákat folytatni, nem egyszer módosító indítványok benyújtásával próbálva erősíteni ezeket. A Gyurcsány-kormány azonban rendre lesöpört minden ellenérvet és korrekciós javaslatot, nemegyszer még a kabinet politikájával elégedetlen baloldali politikusokba is belefojtva a szót.
A koalíció értelmes országépítés helyett a mai napig a felhalmozott értékek rombolásában jeleskedik, a neoliberalizmus kísérleti nyulának tartva a polgárokat. A leendő népszavazás nagy kérdése, hogy a becsapott tömegek képesek lesznek-e a makrogazdasági realitások teljes körű ismeretében megálljt parancsolni annak kártékony kormányzásnak, amelyik éveken át a dübörgő gazdaság és a nagy jólét illúzióját keltve hitegette az embereket, önpusztító adósságcsapdába hajszolva mindenkit. Felismerik-e majd a választópolgárok azt az esélyt, hogy a Fidesz által javasolt igeneknek egy magas részvételi arány mellett meggyőző többséggel elért népszavazási győzelme akár előre is hozhatja a 2010-es választásokat. Ennek bekövetkezte esetén egy új összetételű Országgyűlés és kormány arra is képessé válhatna, hogy Magyarország vitorláját valóban az új idők új széljárása felé fordítsa, visszatérítve a hazai gazdaságot egészséges növekedési pályára.
Orbán Viktor beszédének legfontosabb mondatai ennek a fordulatnak a mielőbbi megtételére helyezték a hangsúlyt. A szociáldemokrata ihletésű gondolatok nem csupán a polgári oldalhoz tartozókat célozták meg, hanem az MSZP-ből kiábrándult tömegeket is, szövetséget ajánlva nekik. Az együttműködésért cserébe pedig mi mást kínálhatna fel a Fidesz, mint a polgári kormány idején élvezett rend visszaállítását, illetve egy olyan gazdaságpolitikai programnak a megváltozott körülményekhez igazított újraélesztését, amelynek sikere egyszerre garantálná a szociális biztonságot és a gazdasági gyarapodást. Ez a kormányzati filozófia egyszer már bizonyította életképességét. Ráadásul olyan messze van kommunizmustól – aminek visszasírásával a baloldal vádolta meg a szeptember 18-i beszéd után a Fideszt – mint Gyurcsány Ferenc a magyar történelem a nagy reformereitől.