Fegyencügyek

Most, hogy szóba került a tényleges életfogytiglanos fegyencek ügye (az új javaslat szerint – húsz évvel az ítélet után – újra kellene értékelni a haramiák sorsát, akár szabadlábra is lehetne helyezni őket), több beszélgetést folytattam az ügy kapcsán különféle fórumokon. Ebbe beleértendő a közeli ABC, a helyi kocsma, a fodrász, a gumiszerelő, illetve mindhárom kertszomszédom. Akadt, aki azt mondta, már az marha volt, aki annak idején eltörölte a halálbüntetést, mert nehogy már itt mi, adófizető állampolgárok fizessük a visszaeső baltás gyilkos fegyházban eltöltött költségeit, holott az illető annak idején nemes egyszerűséggel lemészárolt egy családot.
Álljon meg a menet, mondja a másik oldal, mi van akkor, ha – évekkel az ítélet után – rádöbben a tekintetes bíróság, hogy tévedés volt az egész eljárás. Egy harmadik álláspont szerint nem szabad a társadalomra visszaszabadítani az egyszer már tetten ért koloncait.
Egy újabb nézőpont azt hirdeti, olyan büntetőbírókat kellene a pulpitusra állítani, illetve ültetni, akik tévedhetetlenek, ítéletük egyértelmű, szent, azt bírálat nem érheti. Aki például munkája közben politizál – tehát nem steril, mint például Cserni János bíró –, azt meg el kell küldeni kecskepásztornak vagy fejőnőnek. Ott úgyis szakaszos a felhozatal.