Irodalomtörténészeink viszonylag sokat foglalkoztak a hazai bibliafordításokkal, ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a fordításokat lehetővé tevő hazai bibliakutatás. Nemzetközi összehasonlításban milyen a magyar bibliatudomány?
– Kevesen tudják, hogy a hazai bibliakutatás rendkívül színes múltra tekinthet vissza. Ha történelmünk során jobb lett volna vagy legalább ma jobb lenne a kommunikáció a különböző felekezetekhez tartozó kutatók között, e sokszínűségből nagy, nemzetközileg is számottevő előnyt lehetne kovácsolni. A római katolikus egyháznak Észak-Itáliával, valamint Krakkóval volt jó kapcsolata. A reformáció idején ezek a kapcsolatok meggyöngültek, és a hódoltság alatt elsősorban erdélyi kutatók, iskolák tudtak új kapcsolatokat kialakítani. A protestánsok svájci, az evangélikusok német és holland egyetemekre jártak, ezekben a körökben tettek szert ismeretségekre. A XVII–XVIII. században a kint tanuló evangélikus magyar teológusok gyakran hoztak magukkal holland feleséget, tehát egészen szoros, családi kapcsolatokat is ápoltak a tudományos élet holland képviselőivel. Még az első világháború után is rendkívül közvetlen volt a holland és a magyar evangélikusok közti barátság: nehéz sorsú magyar gyerekeknek nagy üdültetési akciókat szerveztek Hollandiába. A hazai evangélikusok így beépültek az ottani tudományos közéletbe, és ez a hazai tudományosság segélyezését is eredményezte: a XVII. században nyomdákat küldtek Magyarországra, 1989 után, a rendszerváltás idején meg komputereket.
– E szoros, családi kötelékekkel is megerősített kapcsolatok, mint azt Aletta van der Maet, Apáczai Csere János felesége példája mutatja, nem csak a tudományos életben való részvételt segítették elő.
– Így van. A nyugati egyetemekre járó és ott családi kapcsolatokra szert tevő protestánsok egy fejlettebb polgári létmóddal találkoztak, amelyet nálunk, a meglehetősen feudális vonásokat mutató Magyarországon nem volt könnyű megvalósítani.
– És milyen külföldi tudományos kapcsolatai voltak a hazai ortodoxoknak és a magyarországi zsidóságnak?
– A magyarországi ortodox egyház Szalonikivel tartott kapcsolatot, a neológ zsidóság pedig Lemberggel és Berlinnel, legalábbis a XIX. századtól Lőw Lipót is lembergi rabbi volt, mielőtt szegedi főrabbi lett volna. Öszszességében tehát a budapesti teológiák a századfordulón igen gazdag kapcsolatrendszert alakítottak ki, igen jelentős tudásanyag halmozódott föl, csak éppen a különféle felekezetek képviselői – néhány ritka kivételtől eltekintve – egymás írásait nem olvasták, egymás kutatásairól nem tudtak. Az egyik ilyen kivétel a XIX. század rendkívül érdekes személyisége, Ballagi Mór, eredeti nevén Bloch Móric. Ő vallásváltása révén teremtett kapcsolatot a zsidó és a protestáns bibliakutatás között. A Zemplén megyei Inócon született szegény zsidó szülőktől, Nagyváradon tanult, majd többek között Pápán is. Végül református lett, és Tübingenben is elvégezte az egyetemet. Ballagi alapította a református Theologia című folyóiratot. Kevesen tudják, hogy a közelmúltban a Raj Tamás által kiadott Tóra és próféták fordításának a Tóra része tőle származik; amikor ezt készítette, még zsidó volt.
– Ballagi tehát még otthonról hozta hebraisztikai ismereteit. De miért volt ez olyan különleges? A teológiai oktatás során nem kellett héberül tanulni?
– Legföljebb csak nagyon alapfokon és csak bibliai szövegek olvasására használták, azon túl középkori zsidó exegézist nem olvastak, a katolikusoknak tilos is volt. A középkorban és a kora újkorban nálunk leginkább a dominikánusok, például Petrus Nigri és a ferencesek tanultak alaposabban hébert, de ezt a tudásukat elsősorban a zsidók térítésére használták; nem biblikus kutatásra, hanem apológiára. Ez még Péchi Simonra is áll, aki először fordított héberből zsoltárokat, de szombatos lett. A hazai katolicizmus történetében számtalan negatív dolog köthető II. József rendelkezéseihez, de azon törekvése, hogy a magyar katolikus teológiát eltávolítsa Rómától, bizonyos haszonnal is járt. Bécsben a Pázmány Péter által alapított Pazmaneumban lakó és a bécsi egyetemen tanuló katolikus papok alaposabb héber tudást szereztek. Ennek a jelenségnek kései gyümölcse Huber Lipót pápai prelátus, kalocsai kanonok munkája, aki szintén Bécsben tanult a XIX. században. A kalocsai nyomda részére ő vásárolt héber betűket, hogy judaista tanulmányait kinyomtathassa. Ez volt az első nagy áttörés a katolikus teológia részéről a judaisztika felé, sajnos nem talált követőkre.
– A hazai zsidóság társadalmi elzártsága miatt nem tudta közvetíteni a kereszténységnek a judaisztikai ismereteket?
– Talán ez is szerepet játszott, de inkább a vallási szembenállás és az izoláció volt a döntő, ugyanis a neológ zsidóság a XIX. században magas színvonalon ápolta a héber és a magyar nyelv közötti kapcsolatot. Ebben nagy szerepe volt az új oktatási rendnek: a zsidó gimnáziumokban nőket is tanítani kezdtek, és három nyelvet is oktattak, magyart, hébert és németet. Így egy sereg nyelvkönyv és szótár született, ezeket ki is nyomtatták, de érdekes módon a katolikusok és reformátusok nemigen olvasták és használták őket.
– Ezek alapján úgy tűnik, hogy a Szentírással foglalkozó, különböző felekezethez tartozó kutatók hatalmas lehetőséget szalasztottak el.
– Pontosan így van. A reformáció után a bibliafordításon kívül a bibliamagyarázat, exegézis nemcsak a katolikusoknál, hanem a protestáns egyházakban is nagyon konfesszionális színezetű volt, tehát a korábbi vonatkozó munkák mai értelemben vett bibliatudománynak csak erős megszorításokkal tekinthetők. A katolikusok Magyarországon a XVIII. században nem bibliakutatással foglalkoztak, hanem inkább egyházjoggal, dogmatikával és filozófiával. Néhány kivétel persze e téren is akad, mint például Guzmics Izidor pannonhalmi főapát, aki bölcsességi könyveket fordított magyarra. Ám rajta kívül csak egy-két elszórt példa található, s ezek a fordítások és értelmezések szinte kivétel nélkül valamennyien a bölcsességi irodalommal foglalkoztak, mert ennek volt pasztorális értelemben is könynyen felhasználható eredménye.
– De vajon nem azért tűnik ilyen gyengének a hazai helyzet, mert maga az ország kicsi? Hozzánk hasonló méretű népek biblikus irodalma gazdagabb?
– Nagyon hasonló a helyzet a szlovákoknál vagy a horvátoknál. Lengyelország hozzánk képest már nagynak számít, és náluk a bibliafordításokon és az evangéliummagyarázatokon kívül születtek komolyabb bevezetők és exegetikai művek, egy-egy bibliai könyvnek a filológiai földolgozása. A volt szocialista országok katolikus biblikusainak döntő része végzettségét a pápai biblikus intézetben szerezte, nagyjából ismerik is egymást. Jakob Kremer bécsi biblikus tanár König bíboros segítségével létrehozott egy colloquium biblicumot. Ezen rendszeresen összegyűltek a kelet-közép-európai biblikusok, és az egész úgy festett, mint egy germanikus és gregoriana találkozó, mert mindenki ugyanott végzett, legföljebb a különböző generációk nem ismerték egymást. Csak nagyon kevesen jutottak el a jeruzsálemi dominikánus biblikus intézetbe.
– Mindenesetre a kelet-európai népek bibliatudománya bizonyára máshogyan alakul, ha a háború után történelmük viszontagságai miatt nem izolálódnak el teljesen.
– Ez biztosan így van. Instrumentálisan, tehát szakkönyvekkel, folyóiratokkal való ellátottság tekintetében és a professzorok végzettségét nézve éppen 1950-re fejlődött föl katolikus részről a bibliakutatás, zsidó részről a hazai judaisztikakutatás. De ekkor Lukács György a pszichológiával és egyebekkel együtt száműzte a tudományok köréből a biblikus kutatásokat. Egyedül Josephus Flavius kapcsán lehetett Bibliáról beszélni, a prófétákról legföljebb úgy, mint akik szociális tanításukkal korai szocialistáknak voltak tekinthetők. A hatvanas évek, a gulyáskommunizmus ideje nagyon érdekes korszaka a magyar biblikumkutatásnak, mert ekkor már Rómába is kimehetett néhány teológus tanulni, majd az ilyen lehetőségek a hetvenes–nyolcvanas évektől rendszeressé váltak. Érdekes és eddig még kevéssé méltatott szerepe volt a Boór János által Münchenben szerkesztett Mérleg című folyóiratnak, amely a bibliakutatás tekintetében is a legkorszerűbb eredményeket közvetítette tömör és népszerű formában a hazai érdeklődőknek.
– Az ön pályájának kezdete is erre az időszakra tehető. Mikor és hogyan határozta el, hogy bibliakutatással fog foglalkozni?
– Szegeden az első biblikus tanárom nagyon szerény ismereteket adott át, később Tarjányi Béla professzornál tanultam, aki akkor jött haza Rómából. Ekkor készült az új katolikus magyar fordítás, amelyben Gál Ferenc oroszlánrészt vállalt. De azt, hogy a biblikum érdekes tudomány, Ijjas József kalocsai érsektől tanultam, aki hányatott életének egy érdekes részében Jeruzsálemben az osztrák–magyar zarándokházat vezette, és igen jó szentföldi helyismerettel rendelkezett. Ma ha valaki a Via Dolorosán jár Jeruzsálemben, a harmadik állomás után nagyot kanyarodik a mai utca, mert egy középkori nyomvonalon közelíthető meg Jézus igazi keresztútja. Pontosan ebben a kanyarban van egy jelentéktelen ajtó, amelynek másik oldalán már az Osztrák–Magyar Monarchiában érezheti magát az ember. Ijjas érsek ennek az intézetnek a korábbi vezetője, kispap korunkban lenyűgöző héber és görög nyelvi ismerettel magyarázta a szent szövegeket, ez tette rám azt a mély hatást, hogy elkezdjek a bibliai nyelvekkel foglalkozni. A másik érdekesség, hogy – igaz, titokban – átlátogattam a rabbiszemináriumba zsidó anyagot kutatni, és ott szerencsémre belebotlottam Scheiber Sándor professzorba. Ő magyarázta nekem el, hogy mi a judaisztika, és mi a zsidó-keresztény vitairodalom. Csak egy fél órát beszéltünk, de egy életre meghatározó találkozás lett.
– Milyen lehetőségei voltak ezzel kapcsolatos tanulmányok végzésére?
– Persze ezek a személyes találkozások csak indítást adtak. Az igazi nagy élmény Rómában ért, a Gregorianán és az Institutum Biblicumban, ahol hallgathattam Alonso-Schöckelt, a kitűnő spanyol bibliai hermeneutikával foglalkozó zseniális biblikust, Alberto Soggint, aki nem is volt katolikus vagy De la Potterie jezsuita atyát, illetve mesteremet, Ugo Vanni professzort. Ekkor kellett felfedeznem, hogy a magyarországi katolikus bibliakutatás, nem a nemzetközi kutatás élvonala. Ekkor határoztam el, hogy megszervezem a külföldi és a magyar biblikusok találkozási lehetőségét tudományos konferencia keretében.
– Amikor tizenkilenc évvel ezelőtt megszervezte az első szegedi bibliakonferenciát, rögtön tisztában volt vele, hogy a hazai történeti háttér miatt felekezetek és országhatárok fölött álló formát célszerű választania?
– Az akkori körülmények miatt csak katolikus előadókat hívunk meg, a számba vehető professzorok alacsony száma miatt azonban kezdett nagyon belterjessé válni a konferencia. Kézenfekvő volt, hogy nyitni kell más felekezetek felé is, és a külföldi kutatások eredményeit be kell mutatnunk Magyarországon. Ez határozottan a minőség javulását eredményezte, hiszen a különböző felekezetek előadói nem akartak „megszégyenülni” egymás előtt, ezért igen alaposan felkészültek. Ráadásul létrejött az a felekezetközi párbeszéd is, amely a keresztény egyházakban legkönnyebben a bibliakutatók között volt kialakítható és sok évszázados hiányt pótolt a hazai bibliakutatásban. Talán első magyar katolikus oktatóként ezért hívtak meg az Újszövetség-kutatók nemzetközi csoportjába, az úgynevezett SNTS kutatói közé 2005-ben.
– Nem is voltak az eltérő hitvallásokból eredeztethető súrlódások?
– Inkább az egyes kutatási módszerek miatt alakult ki élénk vita. Ortodox teológusok gyakran érezték úgy, hogy a történetkritika és formakritika módszerével lemeztelenítik, deszakralizálják Isten igéjét. Korábban katolikus részről is megfogalmaztak ilyen vádakat, a sugalmazás és a történeti műfajok problémája mindig is a legkényesebb kérdések közé tartoztak, mert katolikus részről úgy érezték, hogy ezek segítségével a protestáns tudósok lebontják a Biblia szakralitását. Szerencsére Jakubinyi György gyulafehérvári érsek ezeket az ellentéteket mint a konferencia patrónusa elsimította.
– Még több súrlódás lehetett volna az idei konferencián, mégsem így történt. Hogy jutott egyáltalán az eszébe, hogy miközben az egész világ a kultúrák összecsapásával kapcsolatos teóriáktól hangos, egy asztalhoz ültesse a három nagy világvallás képviselőit?
– A két szent könyv kapcsolatával Joachim Gnilka a Biblia és Korán: ami összeköt és ami szétválaszt című művén keresztül ismerkedtem meg. Majd következett XVI. Benedek pápa regensburgi beszéde és az azt követő felháborodás, amely csak növelte az érdeklődésemet a téma iránt. Tavaly találkoztam Mato Zovkic professzorral Szarajevóból, és sokat beszélgettünk a két vallás viszonyáról, amely a Balkánon igen erős feszültséggel terhes. Ez indított arra, hogy a 19 éve hagyományosan megrendezett biblikus konferencia keretében magam is szervezzek eszmecserét a két szent könyv kapcsolatáról.
– A sok évszázados szembenállás nem teszi eleve lehetetlenné a párbeszédet?
– Úgy gondolom, hogy Ábrahámot, Jézust és Mohamedet könnyen lehetne egy asztalhoz ültetni. Viszont a monoteista vallások három meghatározó személyisége a követők emlékezetében különböző módon él, és a szent könyvekben és a hozzájuk kapcsolódó vallási közösségekben élő emlékezési struktúráikban a hozzájuk kapcsolódó vallási képzetek és tanok eltérő módon fejlődtek a történelem folyamán. Gyakran megtörténik, hogy az eltérő teológiai nyelvezet miatt leértékeljük párbeszédpartnerünket és annak hitét is.
– Ezúttal azonban sikerült felülemelkedni ezen.
– A szegedi biblikus konferencia előadóinak legnagyobb értéke az volt, hogy mindegyik előadó a jóindulatát és a párbeszédkészségét hozta a konferenciára. Enélkül nem valósulhatott volna meg az a hármas kézfogás, amely zsidó részről Markovics Zsolt szegedi főrabbi, keresztény részről Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és jómagam, mozlim részről pedig Eldin Asceric belgrádi imám, valamint a vele Szegeden találkozó Abdul-Fattah Munif magyar mozlim vezető között létrejött.
ponthatárváró
Szerdán este derül ki, kit vettek fel egyetemre
