Hasztalan győzelmek?

Se szeri, se száma a fősodrú nemzetközi médiában azoknak a „színes-szagos” helyszíni beszámolóknak, amelyek a megszálló erők azon üzenetét közvetítik, miszerint sikeresnek tűnik az év eleje óta folytatott taktika Irakban. Bár nem mentesek a kritikus hangoktól, az általuk elmondott történet tagadhatatlanul egybecseng David Petraeus parancsnok minapi jelentéstételével, amellyel az amerikai törvényhozást próbálta meggyőzni arról, hogy meg kell hosszabbítani a csapaterősítés időtartamát, mert eredmény mutatkozik.
A legjelentősebb változtatás az amerikaiak taktikájában az, hogy immár nem átfogó módon állnak a biztonság megteremtéséhez, a majdan helyükbe lépő iraki erők szervezéséhez, hanem helyi szinten igyekeznek építkezni. Ennek részeként amnesztiát hirdettek, sőt a közügyekbe való visszatérést ígértek a volt rendszer kiszolgálóinak, törvényszerűen javítva az egykor mindenható kisebbségi szunnita hátországgal – az ellenállás elsődleges forrásával – fennálló kapcsolataikat. A síita többség dominálta központi szervek hatalmaskodásaitól, tisztogatásaitól rettegő szunnita hadurak védernyőt remélve sorra álltak át az amerikaiak oldalára, feladva a soraikban küzdő szélsőségeseket, beszivárgó elemeket új szövetségeseiknek. Ha – mint azt állítják – értek is el eredményeket, azt ennek az erőfeszítésnek köszönhetik. Nem véletlen, hogy Petraeus kísérlete mögött az amerikai hadtörténelem egyik leginkább kiművelt csapata áll, amelyben a brit és ausztrál gerillaharc-szakértőktől kezdve második világháborús történészekig a legkülönbözőbb szakemberek kaptak helyet.
Mindazonáltal – figyelmeztetnek kritikus megfigyelők – a helyi szintű előrelépésekkel egyáltalán nem biztos, hogy sikerült a kitűzött távoli cél, Irak stabilizációja, pacifikálása felé is elmozdulni. A hadurakkal, frakciókkal az amerikaiak paktáltak le, akiknek viszont nincs ötletük arra, hogy kis „sikertörténeteiket” miként fűzzék össze, ahogy ők mondják, „nemzetépítéssé”. Ráadásul a szunniták irányába történt nyitás enyhén szólva nem javított a többségi síiták frakciókra szakadt, részben Irán befolyásolta táborának bevonására tett kísérlet esélyein sem – a legdinamikusabb Muktada asz-Szadr vezette csoportjuk jól érezhetően erőt gyűjt. A megnyert csaták hasztalanságát vetíti előre, hogy Bagdadban egy helyben toporog a politika, Núri al-Máliki kormánya elvesztette többségét a parlamentben.