A Reizner (2.)

Majd akkor vetkezek, ha feküdhetnék – ahogy régen mondta volt a gazda, ha jussolásra sürgették az örökösök –, vagyis majd akkor hagyományozok, ha végemet érzem közel. Úgy látszik, Pozsonyi Ignácz így volt vele. S mivel a városra is hagyott (ispotályra, a rókusi parókiára, a szegényekre és koldusokra) nem is keveset, Reizner közreadta az egész végrendeletét. Méghozzá a négy közül a második kötetben, amelynek illata, ruhája, teste, zamata és lelke mind az enyém, és miközben olvasom, és jegyzetelek belőle, érzeni vélem: Isten örömét leli ebben. Egy szegedi életre kelt egy régi szegedit. A végrendelet, Pozsonyi Ignácz végakarata 1810-ben kelt, és az egész kor, a város benne van. Ha ezt akkor a kezembe kapom, bizonnyal a Porban köt ki. Sebaj. Én nem írom át a regényeimet, hanem ismét felhasználom azokat a motívumaikat, melyek az újban jobb helyen vannak, oda valók. Olvassátok el most, betűhíveim, ezt a testamentumot.

Én alább megírt ns. Pozsonyi Ignácz, minekutánna Isten ő szent fölsége e mostani súlyos betegséggel meglátogatván, bizonytalan volnék abban, ha belőle felépülhetek-e avagy sem? annyival inkább, mivel számos esztendeimre nézve is már közelebb volnék az halálhoz, hogysem életemnek hosszabb időkre folytatásához – arra való nézve kivántam minden esetre kevés vagyonkáimról, melyekkel Isten ő szent fölsége engemet sok fáradságim s iparkodásom után megáldott, utolsó intézetemet és örökké megtartandó rendelésemet e következendő módon meghatározni és az alábbírt, általam a ns. magistratustól kikért deputatus urak előtt papirosra feltétetni, úgymint:
l. Hogyha Isten ő szent fölsége előtt e mostani betegségemből való halomásom el volna végezve légyen, mindenkor, de kiváltképen utolsó szempillantásomban lelkemnek irgalmas és kegyelmes úti kalauza, hogy amelyet ő szent vérével a sátány torkábúl megváltott, ne jusson az örök kárhozatra, hanem vegye kegyelmesen a maga színe eleiben s az dicsőségben, amelyek szent országában, ahol is az igazakkal és az elválasztott mennyei szentekkel őtet mindörökkön Örökké áldhassam, dicsőíthessem és magasztalhassam, melyeknek megnyerésére ajánlom a boldogságos szűz Máriának irgalmas és kegyelmes pártfogásába és minden szenteknek hathatós esedezésében.
2. Kívánom és akarom, hogy megholt testem tisztességesen s becsületesen, keresztényi módon, a föld gyomrába, ahonnan vette eredetét, eltakaríttasson, eltemettessen; mely takarításomra hagyok 1000, idest ezer forintokat ily feltétel alatt: hogy mind a négy templomokban egy napon és egy órában, ha lehetséges lehet, azaz palánki szent Demeter, szent Rókus, felső és alsóvárosi templomokban, mindenikben requiem és két misék szolgáltassanak lelkemnek enyhüléseért és örökké való boldogságomnak megnyeréseért; ami pedig a fennírt ezer forintokbúl megmaradna, mind az négy templomokra egyenlőképen felosztasson és a fentemlített szándékomra szent misék szolgáltassanak érette; – ez meglevén
3. Mindennemű házi szegényekre, kik házról-házra való alamizsna koldulást megtenni szégyenlenek, úgy más ügyefogyott s elnyomorodott felebarátimnak számukra, kiket az alább írt testamentumomnak executora t. plebanus és administrator urak egyetértésével azoknak és olyanoknak fognak megismerni, hagyok 1000, idest ezer rhénes forintokat, melyeket kinek-kinek szükségéhez képest felosztani s őket részesíteni köteleztetik.
4. Minthogy a mostani új ispotálynak én voltam előmozdítója és eszközlője, illendő is, hogy ezen szegedi ispotályra halomásom után is gondoskodjak: arra való nézve azon 10,000, idest tízezer frtokat, melyek a ns. város tárában 6 procentum interesre a fölséges magyar k. helytartó tanácsnak helybenhagyásával elocálva vagynak, azon ispotályra hagyom és ajánlom, ily formán:
5. Hogy míg én élek, magam, holtom után pedig kedves feleségem Tóth Anna, mind utolsó óránkig, szempillantásunkig azon 10, idest tízezer forinttól esztendőnként esendő interesét huzzuk és ezen tízezer forintoknak intereséből kedves feleségem Tóth Anna halálom után is böcsületesen s tisztességesen élhet, mindennemű szükségeit s ruházatjait pótolhatja; következendőképen ezzel elégedjen meg és semmi úton s módon ezen rendelésemet megzavarni, rontani ne bátorkodjon, annyival is inkább, mivel valamint az én atyámtul, úgy az ő szüleitől is, soha legkisebb fillért sem nyertem jus fejében; de azonkívül is az ispotályra, elnyomorodott szegényekre való adakozásom (pium legatum) mindkettőnknek lelkéért kellemetes fog Istennek szent színe előtt lenni és így
6. Ha kedves feleségem Tóth Anna is ezen árnyékvilágból kiszóllíttatnék, a fentemlített tizezer id est 10,000 rh. forint tőkepénzem örökös fundatioúl maradjon a szegedi ispotályra, úgy: hogy ennek intereséből a szegények tápláltassanak és esztendőnként való élelmekre s asztalok beszerzésére fordíttasson; de mivel közönséges tapasztalásomból tudom, hogy az ispotályban levő koldúsokra, mint eddig, a fundatio fogyatkozása miatt igen kevés gondviselés vagy rendtartás szokott lenni, hogy ebben levő fogyatkozásaik is némiképen kipótoltassanak, helyre hozattassanak, szükségesnek ítélem, hogy olyan egy ember, kinek lelkiismerete mindenkor szeme előtt legyen és legnagyobb kötelességének tartsa felebarátjának, vagyis szegény elnyomorodott ügyefogyott embertársának sorsát, azoknak mindennapi élelmüket tisztán s becsületesen, a tőkepénz jövedelméhez képest feladja, reájuk tisztogasson és az egész ispotályt tisztán s csinosan tartassa, illendő rendeléseket tegyen, az imádsághoz kiszabott órákat velek megtartassa és mindennapi imádságukban rólam is, mint első fundátorjukról emlékezetet velük tétessen, a ns. magistratus által – kire a fővigyázat bizattatik – rendeltessen, annak esztendőbeli illendő fizetése kiszabattasson, hogy fogyatkozásának pótolása végett az ispotály gondviselésétől semmiképen ne hátráltasson, hanem minden tehetségét és fáradságát a szegény koldúsok ápolgatására, segedelemért s hasznuk feltalálására fordítsa. Mivel pedig az ilyen férfiúnak fizetése a fentemlített tizezer frt fundatióbúl ki nem telne, – azért
7. Kívánom és akarom, hogy holttestem, vagyis tetemem eltakarítása után azonnal, az alább megírt testamentumomnak executora, mindennemű ingó és ingatlan vagyonimat, interesen levő tőkepénzeimet, melyeket nagyjából az ide rekesztett specificatióban is még éltemben feljegyeztetni és magam nevem subscriptiójával megerősíteni kívántam, újra conscribálja, inventálja és első alkalmatossággal azokat dobszó alatt eladja és béveendő minden pénzeket egy massába tévén, a mondott ispotálybéli szegények tartására bizonyos és csalhatatlan helyre, nevezetesen, ha e ns. városnak reája szüksége volna, egyenesen annak és nem másnak intene kiadja,
– mivel ezen vagyonimnak árát is örökös fundatioúl a szegény ispotálybeli felebarátim számára a f. k. magyar helytartótanács helybenhagyása mellett adom, ajánlom, cedálom, örökösen és megmásolhatatlanúl; nem is kívánok mindezen könyörületes szándékomért egyebet, hanem hogy az ispotálybéli felebarátim (amint fentebb is említettem) mindennapi fentszóval mondandó ájtatos imádságokban, mind az én, mind Tóth Anna kedves feleségem lelkéről megemlékezzenek; remélem is, hogy az ő imádságuk által Isten ő szent felsége irgalmas és kegyelmes leszen szegény bűnös lelkünknek és eltűrvén mindennemű bűnünket, az ő mennyei boldogságában mindkettőnket részesíteni méltóztatik. Ugyanazért
8. Tudom, hogy Tóth Anna kedves feleségem a fent ajánlott hatszáz forint jövedelmével meg fog elégedni és ámbátor hazánk törvénye szerint holta napjáig a residentionalis házamban özvegyi jussal bent maradhatna: mindazáltal mivel ezen ház nekie felesleg és annak reparatiójára is elégtelen lenne, tehát rendelem, hogy az esztendei 600 frt jövedelméből ezen testamentumomnak 5. punctuma szerint tisztességesen magát táplálja, azonfelül az alább megírt testamentomomnak executora javaim árából csendes lakására, ott ahol mostand a kis színecském, kamarám és s. v. a lóistálóm vagyon, egy szobát, konyhát mentül előbb építtessen, azt a nagyházamtúl kerítéssel elrekeszsze, ahol többször említett Tóth Anna feleségem magát békességesen meghúzván, öreg napjaiban a fölséges Istent áldja és magasztalja. Ez meglévén, a mostani residentionalis házam azonnal eladattasson, az ára mind ennek, mind pediglen, ha nevezett feleségemnek halála történnék, a számára elkészítendő háznak ára is a 7. punctumbéli szegények táplálására és egyéb szükségeikre fordíttasson, úgy mindazonáltal, hogy
9. Említett kedves feleségem házieszközök nélkül ne szűkölködjön: 1 a maga ágyi eszközeit nyoszolyástúl együtt önön végzésünk szerint vegye magához, 2 o a kamrában levő egy nagy kerek tölgyfa asztal adassék néki, 3 négy legjobb karszéket magának válaszszon tetszése szerint, 4 egy nagy kékfestésű almáriumot, melyben ruhái vagynak; egy kisded, ugyan a kamrában lévő almáriumocskával együtt, 5 mindennémű konyhabéli eszközöket is nekie kiadattatni kívánom; ezeken felűl
10. Az dobszó alatt eladandó vagyonimnak árábúl akarom, hogy legelsőbben is azon Tóth Anna feleségemnek négyszáz, idest 400 Rfrtok a végre tudniillik készpénzben kiadattassanak s kifizettessenek, hogy míglen a fentemlített tízezer frtoktól esendő interesnek terminusa bekövetkezne, adósságba ne verje és élelmében ne szűkölködjön.
11. Vrabel Jánosnak elsőszülött gyermekét, Ignáczot adoptálván, megnemesítettem és csaknem kisdedségétől fogva én neveltem, tápláltam, iskolákban is költségesen jártattam, ruháztam, – amidőn pedig iskoláit végezte és tettes Csanád vármegyében bátorságbéli comissariusnak tétetett, 500 id est ötszáz forintokat contractus szerint nékie adtam; mely summát nékie elengedem, a contractust megsemmisítem, cassalom, amnistiálom. Noha tehát ezen jóvoltommal elegendőképen megelégedhetne, hogy mégis holtom után rólam megemlékezzen, hagyok ismét nékie ötszáz, id est 500 frtokat; nemkülönben,
12. Ladányi Imre leányához, mint keresztleányomhoz emlékeztető jóindulatomat kívánván megbizonyítani, vagyonomból rendelek nekie 500, id est ötszáz forintokat.
13. Ezen egész utolsó testamentomom mindennemű teljesítésére s véghezvitelére, teszem, nevezem és rendelem executornak főbíró Szilber János kedves komám uramat, benne helyheztetett teljes bizodalomból, kérvén ő uraságát, hogy ebben hív felebaráti szorgalmatosságát bizonyítani ne terheltessen, – melynek valóságos jutalmát a jó Istentül minden bizonynyal veendeni fogja.
Ugyanezek erejére és állandóságára teszem ezen végső rendelésemet saját nevemnek aláírásával, szokott pecsétemmel megerősítve.
Szegeden, június hónak 9. napján 1810. eszt. Ns. Pozsonyi Ignácz mp. (P. H.)
(Eredetije Szeged v. közigazgatási levéltárában, a kórházalapításra vonatkozó iratcsomagban.)
Folytatjuk