Körhinta áfacsalás. Így nevezik azt az adócsalási formát, amely évente 50-60 milliárd eurós kárt okoz az uniónak, Magyarországnak pedig a legóvatosabb becslések szerint is 250 milliárd forintot, de ezen túlmenően a legálisan működő gazdálkodókat is jelentős versenyhátrányba hozza. A körhinta-áfacsalás népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy viszonylag könnyen fel lehet építeni azt a több országon átívelő, legálisan működő vállalkozásokból és néhány adótartozást halmozó, majd megszűnő cégből álló kereskedelmi láncot, amelynek segítségével olyan áfát lehet visszaigényelni, amit valójában be sem fizettek. A körhinták az adócsalás kifinomultabb válfajai közé tartoznak, ezért csak kellő szakértelemmel és anyagi háttérrel rendelkező személyek tudják kiépíteni a busás jövedelmet termelő láncokat. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) századosától, Timmer Gábortól megtudtuk, hogy volt APEH-revizorok és vámosok segítségével működtetett cégek is a hatóságok látókörébe kerültek.
Az egyik viszonylag bonyolult módszer a következőképpen működik. Egy magyar cég elad egy másik uniós országban székhellyel rendelkező, például szlovákiai partnerének egy kamionnyi számítógép-alkatrészt. A szlovák vállalkozás az árut papíron továbbadja egy sor adóparadicsomban működő cégnek, de a számítógép-alkatrészek közben végig a raktárában állnak. Az eladások során az áru értékét fokozatosan csökkentik. Ezután egy magyar vállalkozás potom áron importálja az alkatrészeket, majd több apró vállalkozás között szórja szét. Ezek egy része hajléktalanok tulajdonában van. A kis cégek azután megemelt áron adják tovább az árut, ám az így keletkező hatalmas áfát egy részük nem fizeti meg. A tőlük vásárló magyar társaság persze visszaigényli azt, jelentős károkat okozva ezzel a költségvetésnek. Végül az áru néhány legális eladáson keresztül visszajut a folyamatot elindító eredeti tulajdonosához. A kör bezárul, s a kamion újra útnak indulhat, akár ugyanazon az útvonalon.
Persze a fenti példa leegyszerűsítve mutatja be a csalást, az ügyletekben nem ritkán több száz, sőt néha több ezer cég is részt vesz, és számosan maradnak adósak az áfával, ezért szinte lehetetlen a lánc minden szemét ellenőrizni. Még az is előfordulhat, hogy bizonyos vállalkozások nem is tudják, hogy körhintacsalásban vesznek részt. A felderítést megnehezíti, hogy az ügyletek jó része valós. A számlák alapján pénzmozgás történik, az esetek egy részében az áru valóban megfordul az adott országokban, a cégek nagy része legálisan működik, és egy ideig fizeti a közterheket. Az áfacsalók arra is odafigyelnek, hogy cégeik lehetőleg minél több hatósági körzetben szóródjanak szét, megnehezítve az információk öszszegyűjtését. Ha pedig a láncba egy-két ukrán, moldáv vagy grúz céget is beépítenek, a folyamat adatainak beszerzése megoldhatatlan feladatok elé állítja a hatóságokat.
Lebukni csak akkor lehet, ha a vállalkozás valamilyen okból gyanússá válik, például feltűnően nagy forgalom után igényli vissza az áfát. Mint azt lapunknak a VPOP századosa elmondta, előfordult, hogy egy frissen alapított, csupa huszonéves tulajdonosokból álló cég havonta majd 200 millió forintnyi áfát igényelt vissza. Az ilyen mohó ügyletek persze felkeltik a hatóságok érdeklődését, de még így is több milliárd forinttal rövidíthetik meg az államháztartást, mire sikerül fellépni ellenük.
Ráadásul a tartozást halmozó cégek ügyvezetői, akik általában hajléktalanok, nem követnek el bűncselekményt, csupán adótartozásuk van. A kifejezetten áfacsalás céljára megalakított cég – egyes felmérések szerint minden huszadik EU-ban alakuló társaság ezek közé tartozik – eleinte legálisan működik, bevallást készít, adózik. Majd hirtelen nagy értékű forgalmat bonyolít le, bevallja az áfát, és eltűnik. Ha a hatóságoknak sikerül megtalálniuk a cég nincstelen ügyvezetőjét, akkor ő csak széttárja a karját, és beismeri az adótartozását, a hatóság pedig körülbelül öt év után behajthatatlanság jogcímen törli a követelést.
