A lengyel fiatalok a jövőre szavaztak

A lengyelek, ezen belül is elsősorban a fiatal generációk a múlttal szemben inkább a jövőt, a történelmi igazságtétel ellenében az építkezést választották, értékeli az elmúlt hetek történéseit Krzysztof Varga lengyel–magyar családban született, Varsóban élő író, újságíró, a liberális Gazeta Wyborcza főmunkatársa.

Az októberi parlamenti választásokat értékelve sokan leszögezik, hogy ez alapvetően nem ideológiák, s még csak nem is programok harca volt. A két nagy jobbközép párt között sokkal inkább a stílusbeli, esztétikai különbségek döntöttek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyfajta finomhangolás történt…
– A legfontosabbnak azt érzem, hogy az elmúlt két év belpolitikai „hidegháborújába” belefáradt a társadalom.
– Ez az érzés ismerős Magyarországon is…
– Azért a helyzet kicsit más. Míg Magyarországon két nagy párton, a Fideszen és az MSZP-n kívül egy ideje lényegében már senki nem számít, addig Lengyelországban szinte évről évre új és új erők jelentek meg a politikai porondon. Folyamatos volt tehát a mozgás, míg az elmúlt két évben a Jog és Igazságosság és a Polgári Platform szinte kizárólagosan uralta a palettát. Két konzervatív jobbközép pártról van szó, amelyek között a legnagyobb különbség nem is Tuskék gazdasági értelemben vett liberalizmusában, hanem a Kaczynskiékkal szembeni egyértelmű modernségében fogható meg.
– Ez volt a döntő?
– A többség a felzaklatott politikai élet csitulását, nyugalmat akart, ami jelen esetben egyet jelentett Jaroslaw Kaczynski és pártja bukásával. Személy szerint számomra is az volt a legfontosabb, hogy az ikrek eltűnjenek a színről.
– No, de miért? Talán nem igaz Kaczynskiék politikájának kiindulópontja, miszerint a rendszerváltás utáni politikai elit elfáradt, a korrupció, az összefonódások egészségtelen méreteket öltöttek, s morális megújulásra van szükség?
– Ezt nem mondanám, hiszen ez még igaz is. Nem ez volt a baj, hanem amilyen stílusban keresték a megoldást. A folyamatos konfrontáció, a megosztó politizálás. Kaczynskiék számára a politikai háború mindennél fontosabb volt, ez felülírta a modernizációt, de sok tekintetben még a külpolitikát is. Az Egyesült Államok kivételével szinte minden jelentős állammal megromlott Lengyelország viszonya. Ebből a többségnek elege lett, s mivel az egyetlen reális alternatíva a Polgári Platform volt, nem kevesen például a kisebbik rosszként szavaztak rájuk.
– Azért az alapjaiban konzervatív lengyel társadalomnak nem esett nagyon nehezére ez a korrekció, hiszen csupán egy másik jobbközép pártra kellett szavazniuk, s nem a posztkommunistákra…
– A helyzet nem volt ilyen egyszerű, hiszen ez a két nagy párt az elmúlt két évben már olyan élesen szembekerült egymással, mint Magyarországon a Fidesz és az MSZP.
– Politikai értelemben, világnézetükben Jaroslaw Kaczynski és Donald Tusk korántsem állnak olyan távol egymástól, mint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc!?
– Ez igaz, ettől azonban még lehetett közöttük ugyanolyan kőkemény szembenállás. A politika ugyanis ma már egyfajta popkultúra, szinte kizárólagosan a médiában zajlik. Így már alapvetően nem a tartalmi elemek dominálnak. Adott esetben fontosabb volt, hogy Kaczynski unalmas, folyamatosan ütköző ember benyomását keltette, míg Tusk modern, nyugodt, humorérzékét is felvillantó, egyszóval szimpatikus hatású volt.
– S ha ehhez hozzávesszük, hogy ezt a választást állítólag a politika iránt nem igazán érdeklődő fiatalok döntötték el, igazán érthető a tízszázalékos különbség. E réteg a popkultúra jó ismerőjeként hogy látja, mi hajtotta el ezeket a lányokat, fiúkat az átlagosnál nagyobb arányban a szavazóurnákhoz?
– Elegük lett a történelemből! Őket nem a múlt, hanem a jövő érdekli, s ilyen értelemben az is zavarta őket, hogy az ország imázsa érezhetően romlott Nyugaton, elsősorban Németországban. Ez számukra fontosabb volt a rendszerváltás hibáinál, a második világháború sérelmeinél még akkor is, ha Kaczynskiéknak sok esetben akár igazuk is volt. Őket nem érdekelték a politikai belháborúk, sokkal inkább a karrierlehetőségeiket növelő, esélyeiket javító nyugalomra vágytak. Hiába hát a folyamatos gazdasági növekedés, Kaczynskiék ennek ellenére nem tudtak vonzó jövőképet felfesteni e generáció elé.
– Beszéljünk kicsit a győztesekről. A Polgári Platform sikerét a magyar sajtó jelentős része egyértelműen a liberalizmus diadalaként mutatta be. Hova sorolná ezt a pártot?
– A PO félig liberális, félig pedig konzervatív erő. Liberális a gazdasági kérdésekben, míg konzervatív a vallásról, a nemzetről, a hagyományokról, a kommunizmusról vallott nézeteiben. Leginkább talán Margaret Thatcher pártja volt ilyen. Velük szemben a Jog és Igazságosság kizárólag konzervatív jegyeket tud felmutatni. Ha úgy tetszik, Tusk új típusú, modern konzervatív pártot épített, míg ilyen értelemben Kaczynski elképzelései fölött eljárt az idő.
– Válasza csak megerősít abban, hogy mást ért a magyar sajtó liberalizmuson vagy a posztkommunizmushoz való viszonyon, s másképp néz ki a helyzet Lengyelországban. Jól értem, hogy a magyarországi liberálisok elnöke hiába üdvözölte szinte a saját győzelmeként Tuskék sikerét, erőltetett a Polgári Platform és az SZDSZ között párhuzamot vonni?
– A két párt között a különbség óriási. Az SZDSZ Lengyelországban ma leginkább a Baloldaliak és Demokraták néven alakult tömbben a posztkommunistákkal együtt indult kis liberális csoporthoz áll közel. A Polgári Platformot a magyar erők közül az MDF-hez hasonlítanám, azzal a különbséggel, hogy súlya összehasonlíthatatlanul nagyobb a lengyel politikai palettán.
– Az elmondottakból az is kihallható, hogy rengeteg azonos vonásuk ellenére sem vonható közvetlen párhuzam a magyar és a lengyel társadalom közé. A két országot egyaránt jól ismerőként melyek a legfontosabb különbségek?
– Mindenképpen az első helyen kell említenem a magyar társadalom megosztottságát. Az emberek többsége – nem tudok rá jobb hasonlatot – futballdrukkerként viszonyul egyik vagy másik nagy erőhöz. Vannak az Orbán-szurkolók és a Gyurcsány-szurkolók. Lengyelország az érezhetően erősödő szembenállás ellenére messze nem tart itt. Nem zárom ki, hogy idejutunk, de ma még meglepő, amit Magyarországon tapasztalok. Egyértelműen eltérő a szerepe az egyháznak, de Lengyelországban szembetűnőbbek a regionális különbségek is. Míg például az északi, keleti rész erősen konzervatív gondolkodású, katolikus, addig nyugaton, hogy úgy mondjam, liberálisabb. Jól mutatta ezt a választások térképe. Mint említettem, a fiatalok jobban figyelnek Európára. Érzékelteti ezt az elmúlt évek milliós gazdasági emigrációja. Lengyelországban gondolkoznak, de mindenképpen egy európai Lengyelországban. A popkultúra ismerőjeként adalék e generáció gondolkodásához, hogy az úgynevezett katolikus rock túl a csúcson is félmilliós tömegeket mozgat, vagy a hip-hop szövegeiben egyre nagyobb teret nyer a család és az igaz, mély szerelem mint téma.