A liberalizáció következményei

A média jóvoltából az ország a villanyárverés lázában égett az október 25-e előtti napokban. A még meg sem termelt jövő évi áramunkat adta-vette a 23 kereskedőcég és hat nagyfogyasztó. A privatizáció óta számottevő erőművi kapacitás nem épült, a fogyasztás is alig növekedett, csak kereskedőcégek jöttek létre, akik mind keresni akarnak a villanyon, azaz rajtunk. Mi történt itt, miért foglalkozik mindenki olyan dolgokkal, amik normális esetben fel sem merülnének?
Az árampiaci liberalizáció következménye ez, amit a nyáron elfogadott liberális villanytörvény tett kötelezővé számunkra. Kiteljesedik a virtuális világ a villanypiacon is. Az energetikai liberalizációnak természetes következménye az árak elszabadulása és emelkedése. A liberális piacon az árakat egyre inkább nem az önköltség, hanem a kereslet-kínálat határozza meg, csakhogy itt egy olyan létszükségleti szolgáltatásról van szó, aminél ez nem lenne megengedhető. Most eljött az igazság pillanata, amikor a lakosságnak, az egész társadalomnak szembe kell néznie az energiapiaci liberalizáció valós következményeivel.
Miből fakad ez? A liberalizált villanypiac virtualizálódik, ez is egy látszólagos piac lesz, az ár elszakad az ellátás valóságos költségfolyamataitól, az önköltségtől. Azt halljuk most lépten-nyomon, hogy a nyugati tőzsdei árak gyűrűznek be. Hogy van ez? A korábbi áremeléseknél általában olyan hivatkozások történtek, amelyek még közérthetők voltak. Ha a keletről érkező energiahordozók, a földgáz ára emelkedett, akkor ennek a költségekben és ezen keresztül az árakban való megjelenése még érthető magyarázatként hatott. Különösen akkor, ha nem tették hozzá, hogy az éppen aktuális árszínvonal már önmagában is hatalmas nyereségeket tartalmazott a külföldi tulajdonú termelő és szolgáltató társaságoknak.
Most azonban nem erről van szó, most a nyugati, virtuális tőzsdei ár gyűrűzik be. Ezzel el is érkeztünk a liberalizált piac másik fontos jellemzőjéhez: a tőke ugyanis nem érdekelt a hosszú távú befektetést igénylő fejlesztésekben, csak a rövid távú haszonszerzésben. Ami úgy jelentkezik a gyakorlatban, hogy nem épülnek meg a szükséges mértékben, mennyiségben az erőművek, egy keresleti piac alakul ki. A liberális tőke a saját önérdekének megfelelően hiányt generál, ami aztán felviszi az árakat.
Amikor a liberalizációt meghirdették Európában, akkor arról volt szó, hogy majd a liberalizáció, a verseny leviszi az árakat. Valóban. Európában, ahol nagy kapacitásfeleslegek voltak, amíg ezeket föl nem emésztette a piac, addig átmeneti árcsökkenés volt, utána azonban az árak megindultak fölfelé, és mára az egész térségben a korábbi kínálati piac keresletivé változott. A múlt év végére, az idei év elejére az úgynevezett versenypiaci ár a környezetükben és nálunk, a részben megnyitott hazai piacon is, már meghaladta a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. hatósági közüzemi árát. A teljes piacnyitás után, ami majd január elsején fog bekövetkezni, az új villamosenergia-törvény szerint, ezek a magasabb tőzsdei árak fognak érvényesülni a hazai piacon is.
Nézzük meg, hogy ez a virtuális ár hogyan hat valóságosan. A tőlünk délre eső régióban, a Balkánon meglehetősen magasak az árak, mert ott még nálunknál is nagyobb hiány van. A kereskedők, ha a villanyt ott tudják eladni magasabb áron, nyilván oda fogják vinni, illetve itthon csak akkor elégítik ki az igényeket, ha ugyanezt a magas árat megadják érte itt is. Tehát érzékelhető, hogy bár itthon a reális, valóságos folyamatokban, az energiatermelésben nem történt változás, mégis magasabb lesz az ár. És ez azért van, mert a kormányzat, az EU által megkövetelt liberalizálás jegyében, a gyeplőt a lovak közé dobja, mindenki annyiért ad, amennyiért megveszik, és a hiányos piacon a még szükséges legdrágább termelő határozza meg az ellenértéket, ezért aztán szükségszerűen fölmennek az árak.
A minapi, hat „termékre” lefolytatott aukció után, amelyen a jövő évi áram mintegy 25 százalékát árverezték, a média így tudósított: „Kisebb áremelkedés az áramaukción.” A nagy kihasználású zsinórtermék nagykereskedelmi ára 56 euró/megawattóráról 65-re, valóban „csak” 16 százalékkal nőtt, a csúcsterméké azonban 102 euró/megawattórán állt meg. A kialakult árak most már a nyugat-európai szinten vannak, de még alacsonyabbak a balkáni térség árainál. Hogy a továbbiakban hogy alakulnak, azt nem nehéz megjósolni. Most azonban még lehet vitatkozni azon, hogy ez a tényleges fogyasztói árat milyen mértékben fogja emelni. A propaganda azt sulykolja, hogy mindez a közületi-ipari fogyasztóknál „csak” 10-15 százalékos, a háztartásoknál 10 százalékos emelkedést generál. Ez viszont csak úgy lenne tartható, ha a végfogyasztói árakban szereplő, hatóságilag szabályozható rendszerhasználati elemeket befagyasztják. Úgy látszik, minden relativizálható, s valakik a szabadpiacot is tudják tervezni. Majd meglátjuk. Csakhogy a liberalizáció szószólói korábban a verseny árcsökkentő hatásáról papoltak. Hogyan van ez?
Annyi máris bebizonyosodott, hogy a piacnyitás egyértelműen felfelé viszi az árakat. Méghozzá akkor, amikor a villany önköltsége nem emelkedett. A jelenlegi villanypiaci szereplők jövedelemviszonyait – az erőművek és szolgáltatók luxusprofitjait – elfedi, mintegy szentesíti ez a rendszer, hiszen az árak erről a szintről indultak felfelé. Ez egy tisztán kereskedelmi jellegű, virtuális árfelhajtás, melynek valós következményeit azonban a fogyasztók viselik, az árfelhajtás nyertesei pedig a kereskedőcégek lesznek. Egyébiránt az árviszonyok mostantól teljesen áttekinthetetlenné válnak, a jövőben már nem kell magyarázatokkal szolgálni, elég a bűvszó: a „tőzsdei ár” az irányadó.
Már az aukció előtt javasoltam, hogy a kormány fagyassza be a villanyárakat, és tartsa fenn a hatósági ármegállapítást, legalább a lakossági körben. Ehelyett igyekszik kiteljesíteni a liberális piaci rendszert, bár a részletes szabályokat még mindig nem fogadták el. Most, az aukció után látszik, hogy a politika is érzi: kiszabadult a szellem a palackból, ezért aztán piacidegen módon igyekszik féken tartani azt. Az aukció előtt a Magyar Energia Hivatal igyekezett hatósági nyomást gyakorolni az aukciót a törvény szerint bonyolítani köteles MVM Zrt.-re. A kormány, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az export korlátozására, rendszerhasználati díjjal terhelte a külföldre kivitt villanyt, továbbá tulajdonosi pozícióból igyekszik mérsékletre inteni az árverezőt. Miközben a hivatásos liberálisok változatlanul az MVM-et szidják. A bűnbakszerepre minden körülmények között szükség van, csak az érvelést kell kissé módosítani. Eddig a hosszú távú megállapodásokért (HTM-ekért) okolták, most az aukcióért lehet. Pedig a bajok gyökere nem az MVM-ben, hanem a liberális piaci rendszerben keresendő.
S az MVM valóban kényes helyzetben van, de csak akkor, ha továbbra is nemzeti társaságként akar/tud (?) viselkedni. A privatizáció óta először kedvező számára a szabályozás. Mint kereskedő élvezheti a kialakított rendszer előnyeit, minden áremelkedés növeli az eredményét, az ár emelkedésében érdekelt. Eddig azonban alapfilozófiája volt a hazai fogyasztók védelme. A sokat és érdemtelenül kárhoztatott HTM-ek révén mindeddig fékezni tudta a liberalizáció káros hatásait. Ha azokat felszámolták volna, s az MVM-portfólióba tartozó erőművek külön-külön egyezkedtek volna a kereskedőkkel, akkor ma már magasabb lenne a nagykereskedelmi ár. Az MVM Zrt. minden tőle telhetőt bevetett az aukción is az ár mérséklése érdekében: a jelentős túlkereslet ellenére alacsony induló ár, kicsi emelési lépések, az árverezett mennyiség menet közbeni növelése stb.
Az MVM már az aukció előtt igyekezett formálisan is EU-konformmá tenni a HTM-szerződéseket; módosította az áramszolgáltatói szerződéseket, amelyekben biztosítottak a lakossági egyetemes szolgáltatáshoz szükséges villanymennyiségek, de nem szerepel bennük a konkrét nagykereskedelmi, piaci ár. Itt van a kormány következő lehetősége: tulajdonosi jogán a piacinál alacsonyabb árú szerződésre kényszerítheti az MVM-et. A GKM szakállamtitkára azt is kilátásba helyezte, hogy az MVM megnövekedett eredményét kompenzációs célra elvonhatják. Ugyebár mindez azt jelenti, hogy az állami tulajdonú cég szerepe e felfogás szerint az, hogy minden körülmények között biztosítsa a piac privát szereplőinek növekvő profitját.
Miért kell ez nekünk? – kérdezhetnénk. Miért nem lehet egy átlátható rendszerben a fogyasztói villanyár minimumára törekedni? Annál is inkább, mert fejlesztések a villamos rendszerben gyakorlatilag nem történtek, az erőművek jelentős része elhasználódott. Ki fog itt erőművet építeni? – tehetném fel a több mint tíz év előtti, privatizációkori kérdést. Mert, amiről mostanában egyfolytában folyik a villanypiaci közbeszéd, az a habosított torta újrafelosztása, a meglévő rendszer végső kihasználása, a kereskedők jövedelmének növelése. Ettől nem lesz új kínálat, vagyis új erőmű, tovább romlik az ellátásbiztonság.

A szerző az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke