Csak semmi politika!

SZÓLÓ

Leszek Mazan az egyik legműveltebb lengyel újságíró. Erre az is bizonyság, hogy Az osztrák szóbeszéd, avagy galíciai enciklopédia című, 1998-ban megjelent munkája elismeréseként a Jagelló Egyetem bölcsészprofesszorai tiszteletbeli társuknak fogadták. Az osztrák szóbeszédben többek között egy protekciós kérés esetleírása is olvasható. Történt, hogy Skoczów község elöljárósága, megtudván, hogy Ferenc József keresztülutazik településükön, kérvényt akart átadni neki arra vonatkozóan, hogy náluk a péntek lehessen a vásáros nap. A bíró az uralkodó hintójához közeledve megbotlott az ez alkalomra lerakott fajárda egyik kiálló kockalapjában, s megtántorodva még lámpalázasabb lett. Ennek az lett a következménye, hogy a beadványt elfelejtette átadni, s csak szóban kérte őfelségét: „Minden héten lehessen péntek…” Ehhez a császár nyomban kegyesen hozzájárult.
A lengyel újságíró, aki egyébként évtizedeken át a Przekrój című szatirikus-kulturális hetilap munkatársa volt, az idén önálló svejkológiai munkát jelentetett meg Ti még nem ismertek engem címmel. A Szolidaritás feszültségekkel teli első fél éve után kedve támadt kifújni magát, s a lengyel és a magyar újságíró-szövetségek közötti kapcsolatot kihasználva 1981 tavaszán riportútra jelentkezett a MÚOSZ-nál. Hogy kérését még véletlenül se hárítsa el az 1980-tól mindenre, ami lengyel, gyanakvó magyar fél, témául a kulináris célzatú kecskebéka-tenyésztést jelölte meg. Miután Mazan megtudta, hogy a számára mit sem mondó csátaljai áfészen és a hercegszántói Lenin Mgtszen kívül a halászlevéről híres Szegeden vagy közvetlen környékén is foglalkoznak békatenyésztéssel, célállomásként a Tisza-parti várost jelölte meg. Jóllehet békát még nem evett, a halászlét szerette, s a szegediről sok jót hallott.
Felkészülése során kis híján elment a kedve a békariporttól, amikor tudomására jutott, hogy a rómaiak a bőr és a belsőségek eldobása után az egész állatot levesnek, „békalének” készítették el. Ráadásul azt olvasta, hogy a feldolgozás kábítással, vagyis fejre mért ütéssel kezdődik, a két hátsó lábat pedig a lábujjak eltávolítása után úgy kell levágni, hogy egyben maradjanak. A halászlé emlékezete azonban erősebbnek bizonyult átmeneti émelygésénél, s 1981 májusában megérkezett a szegedi kecskebéka-tenyésztő telepre.
Jelentkezése átmeneti riadalmat okozott az igazgatóságon. Miután mind a városi, mind a megyei pártbizottság engedélyezte, hogy szóba lehet állni a lengyel újságíróval, az egyik igazgatóhelyettes baráti pártfogásába vette. Egyet kért tőle csupán sokat sejtető tőmondatban: „Elvtárs!… Csak semmi politika!” Ezt követően udvariasan körbevezette vendégét a szocializmus építéséhez a maga módján hozzájáruló békatenyésztő telepen. Mivel Mazan szakszerűnek tetsző kérdéseket tett fel, s még azt is megemlítette, hogy Plinius a békalevest már ezerkilencszáz évvel azelőtt kifejezetten gyógyító ételként ajánlotta gyomorbetegeknek, mindinkább az igazgatóhelyettes bizalmába férkőzött. A protokollt fölülíró módon az igazgatóhelyettes, megtudva, hogy még soha nem járt Szegeden, városnézésre hívta vendégét. A Hősök kapuját ugyan kihagyta a sétából, de a Dembinszky emlékét megidéző obeliszk előtt illő módon tisztelegtek, majd az ország nagyjainak domborművei, mellszobrai előtt is elvonultak a Dóm tér panteonjában. Az igazgatóhelyettes Petőfi mellszobra előtt megállt, s büszkén rámutatott: „A legnagyobb költőnk” – de máris lemondóan hozzátette. „Az elvtárs biztos, hogy még csak nem is hallott róla.” „Dehogynem!” – húzta ki magát Leszek Mazan –, s vendéglátójának megdöbbenésére hozzátette: „Nemzeti dal”, s lengyelül máris harsányan belekezdett az első szakaszba: „Pora, Wegrzy! Czas, narodzie! Dzis lub nigdy! Powstawajcie!…” Mind önfeledtebb szavalatát az igazgatóhelyettes riadt pisszegése szakította félbe: „Elvtárs! Megbeszéltük… Csak semmi politika!”