Hullámvasúton a BUX

Erősödéssel nyitott, s lendületesen emelkedett a pesti börze részvényindexe tegnap délelőtt, ám 11 óra körül esni kezdett az árfolyam, s a veszteség délután háromig folytatódott. Akkor a BUX hirtelen magára talált, s – szinte szabályos sinusgörbét leírva – végül majdnem félszázalékos pluszban zárt.

Munkatársunktól
2007. 11. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap emelkedéssel kezdtek a nagy nyugat-európai részvénypiacok, a legjobban a pénzügyi szektor. Később lefelé indultak az európai és a régiós mutatók, s a hazai index is. A BUX 125,25 pontos emelkedéssel, 26 894,88 ponton zárt, csütörtöki záróértékéhez képest 0,47 százalékkal erősödött. A részvénypiac forgalma 35,25 milliárd forintot ért el, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Az index a napközbeni csökkenés után végül félszázalékos pluszban zárt. Ezzel felülteljesítette a régiós tőzsdéket, amelyek többsége a negatív tartományban maradt – mondta az MTI-nek Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője. A Mol 505 forinttal, 1,95 százalékkal
26 385 forintra drágult, forgalma 9,2 milliárd forintot tett ki. Ezzel a teljesítménnyel szintén szembe-ment az olajszektor részvényeivel – fejtette ki az elemző. Hozzátette, hogy a hír nem indokolta a papír erősödését, legfeljebb a jövő héten publikálandó gyorsjelentés előtti spekulációs vásárlások emelhették az árfolyamot.
Az Egis tegnap reggel közölt gyorsjelentése Tapaszti Attila szerint nem indokolta a részvény másfél százalékos esését. Úgy vélte, hogy a társaságnak az egyes exportpiacokon elért nem kellő bővülése válthatta ki a befektetők csalódását. Az elemző szerint ugyanakkor a következő évre vonatkozóan biztató jelek látszanak a kivitel további növekedéséhez.
Gyengült a Richter is, amely még nem tette közzé a háromnegyed éves jelentését.
Az euró 252,65–252,75 forinton nyitott tegnap reggel, egy kissé gyengébben az előző napinál, majd a nap folyamán egészen 254 forintig is erősödött. Délután négy órakor a jegyzés ehhez képest valamelyest visszahúzódott, s 253,80– 253,90 forinton állt. A forint árfolyama 10,10 százalékpontnyira tartózkodott a jegybanki beavatkozási sáv közepétől az erős oldalon, az előző napi értékéhez képest 25 bázisponttal gyengült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.