Kína tárgyalna Irán atomprogramjáról

Hírösszefoglaló
2007. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kína felszólította Iránt, hogy fogadja el a nukleáris tevékenységét korlátozó ENSZ-határozatot, egyben pedig jelezte, hogy a tárgyalásokra is lehetőséget lát. Peking támogatta az ENSZ két korábbi, Teherán elleni szankcióját, a távol-keleti ország mindamellett szeretné megőrizni jó kapcsolatait a fő kőolajforrásának számító Iránnal, írta az MTI. Miután Kína nem vett részt, elhalasztották azt a hétfőre tervezett találkozót, amelyet az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország magas rangú külügyi képviselői szerveztek, hogy elemezzék a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ), illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének Teherán atomprogramjáról készült jelentéseit.
A NAÜ-jelentésre reagálva az iszlám köztársaság budapesti nagykövetsége kijelentette, Irán teljes mértékben együttműködött és a továbbiakban is együttműködik az ügynökséggel, így bizonyítást nyert az atomprogram békés jellege. Ali Reza Irvas nagykövet nyilatkozatában leszögezte, a „bizonyos országok által felvetett aggodalmak egyértelműen alaptalanok”. Egyúttal népe „elidegeníthetetlen jogának” nevezte a békés célú atomprogram végrehajtását. Lapunk kérdésére közölte, üdvözlik a szaúdi javaslatot egy regionális urándúsító konzorcium létrehozásáról, ám a részvételről Irán még nem döntött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.