Mostanság a budapesti utcákon a gyalogosan közlekedők egyre több furcsa figurával találkoznak. Némelyek merev arccal, összefüggéstelenül motyognak maguk elé, mások haragtól eltorzult arccal hadakoznak képzelt ellenségükkel. A pszichiátriai intézmények átszervezéséről, felszámolásáról szóló tények alapján okkal gondolhatjuk, hogy vagy ezekből „tették ki” őket, vagy éppen orvosaikat menesztették, s nincs, aki az állapotukat kontrollálja. Hogy eddig hányan jutottak így a senki földjére, s mennyien lesznek még, nem tudhatjuk. Arról viszont van némi sejtésünk, hogy a népbetegségnek számító depresszió súlyos típusai, különösen ha nincsenek „kézben tartva”, könnyen átbillenhetnek a szélsőséges, másokat is veszélyeztető vagy önveszélyes állapotba. Ismert az is, hogy az ideg- és elmebetegségben szenvedők kétségbeesve és reménykedve ragaszkodnak ahhoz a személyhez, aki évek óta kezeli őket.
Döbbenetes dolog, hogy éppen most kerülhetnek válsághelyzetbe a pszichiátriai betegek, amikor például a depressziónál, a különböző szorongásos tünetek oldására olyan gyógyszerek állnak a rendelkezésre, amelyek sokkal kevésbé okoznak elhúzódó, nehezen tűrhető mellékhatásokat. Nem viselik meg a szervezetet, alkalmazásuk mellett nyugodtan lehet dolgozni, ezért számos esetben nincs szükség sem kórházi ellátásra, sem arra, hogy táppénzes állományba kerüljön valaki. A panaszmentes időszakok szintén meghosszabbodtak – szögezik le a szakorvosok.
A Kőbányai Egészségház pszichiátriai gondozója a Bajcsy-Zsilinszky-kórházhoz tartozik. A jól összeszokott csoportot Vizy Beáta orvos, pszichiáter fogja össze. Gondozott pácienseik száma már három éve is ezer felett volt, s ez a szám azóta csak gyarapodott. Évente közel 13 ezer orvos-beteg találkozás történik. Vannak, akik rendszeresen megfordulnak itt, maguktól jönnek, de az is előfordul, hogy baráti tanács alapján jelentkeznek. A betegek egy rétegét a szakasszisztensek otthonaikban keresik fel, mert elesettek, képtelenek ügyeik intézésére. A szorongásos betegségek köre egyre bővül, de eddig sokakon tudtak segíteni. A pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés együttes alkalmazásával jelentős azok aránya, akik visszanyerték életkedvüket, rendezni tudták helyzetüket családjukkal, képessé váltak a rendszeres munkára.
A főorvos asszony néhány évvel ezelőtt a nagyobb presztízsű kórházi tevékenységet hagyta maga mögött. Ennek oka az a folyamat volt, amely a minisztérium, az egészségpénztár intézkedései miatt alakult ki. Egyre kevesebb idő jutott a betegekkel való személyes foglalkozásra, amelyet hivatása lényegének tart. Tetézték mindezt azok a gazdasági intézkedések, amelyek már akkoriban is arra szorították a pszichiátriai részlegeket, hogy minél nagyobb legyen az ágyak kihasználtsága. Mivel néhány napi „őrzés” nem helyettesítheti a valódi terápiát, gyakran megesett, hogy a betegek kevéssel a kórház elhagyása után már ott voltak az ambuláns rendeléseken, szinte rosszabb állapotban, mint azelőtt – emlékszik vissza.
A rendelőintézetbe kerülve munkatársaival szívós munkával elérték, hogy ma már széles körben tudnak tevékenységükről. Sikerült megbirkózniuk az előítéletekkel, hogy az ilyesfajta rendelésekre csak az „elmések” járnak. Ma már az a tévhit sem tartja magát, hogy a kedélybetegség, levertség úri passzió, ami magától elmúlik. Hozzájárul mindehhez, hogy a létbizonytalanság, a szegénységtől való rettegés egyformán érinti a kétkezi munkást, a diákot, az alkalmazottat, az értelmiségit. A komoly traumát, lelki sérülést előidéző okok között első helyen a szeretett hozzátartozó elvesztése, a váratlanul bekövetkezett emberi tragédiák szerepelnek. Ám ezt követően a betegek a munkanélküliségtől való állandó félelmet említik. Ezek a külső körülmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki elveszítse önbizalmát, kibillenjen lelki egyensúlyából. De mivel ismét teljes értékű embernek szeretnék magukat tudni, sokan mindent megtesznek azért, hogy visszanyerjék régi énjüket.
Egy átlagos rendelési napon harminc és ötven között van azoknak a száma, akiket fogadnak. És mindehhez hozzá kell venni a telefonon segítséget kérőket – villantja fel Vizy Beáta a munkájuk során megismert szociális hátteret. Nem véletlenül hangsúlyozza, hogy a betegek állapotának javításában, a tünetmentességhez vezető úton mennyire alapvető az együttműködés, a bizalom kialakítása.
– Még a skizofréniás beteggel is igyekszem megértetni, hogy neki is kell valamit tenni a saját sorsáért. Más betegségeknél is együtt gondolkozunk, hogy milyen módon könnyíthetnénk a fennálló helyzeten. A pszichoterápia mellett kulcskérdés, hogy megtaláljuk-e azt az antidepresszánst, amely a legkedvezőbb hatású. Nekem a legjobb tudásom szerint arra kell törekednem, hogy ez olyan minőségű legyen, amelynek nincsenek durva mellékhatásai, hiszen ezek ugyancsak megviselik a szervezetet – hangsúlyozza a főorvos asszony. Nem véletlenül. Hisz 2007 januárjától, az egészségügyi reform bevezetése óta ennek a természetes gondolkodásnak a megvalósítása jó néhány akadályba ütközik. De számos más „furcsaságot” is említ, amit azóta tapasztaltak.
– A reform első két hónapjában a rendeléseinken a megszokottnál jóval kevesebben voltak. Később kiderült, hogy az emberek „megijedtek” a médiumokban keringő hírektől. Azt hitték, hogy ezután csak beutalóval jöhetnek. Szerencsére ez nem bizonyult igaznak. Tévedtek abban is, hogy a pszichiátriai betegek mindegyikének vizitdíjat kell fizetnie. A betegeink jelentős része olyan anyagi helyzetben van, hogy eleve mentességet élvez e kötelezettség alól. Elképesztőnek tartom viszont, hogy vizitdíjat kell kérni a Down-kóros betegektől, a szellemi fogyatékosoktól vagy az időskori elbutulásban szenvedőktől. Az utóbbiak esetenként olyan állapotban vannak, hogy sokszor azt sem tudják, milyen évet írunk.
A reform előtt az elmebetegek állapotára kedvezően ható gyógyszerek százszázalékos támogatást élveztek. Ez annyiban változott, hogy ma – a dobozdíj miatt – egy havi adagra 1300–1500 forintot kellene szánni. Már akinek ez elérhető, hiszen e rétegben a többség munkaképtelen. Van, akit a családja tart el, vagy a rokkantsági nyugdíjból tengődnek. Régebben még megtörtént, hogy „végszükségben” a munkatársak „segítettek” kiváltani a receptet, de erre a mai viszonyok között egyre kevesebb a lehetőség.
A nyáron kisebb pánikot okozott a betegek körében, amikor minden előzetes értesítés nélkül, az addig kedvezményezett gyógyszerek köréből egy tollvonással kihúzták azokat, amelyek előzőleg számos esetben beváltak. Mai „árfolyamon” az árváltozás öt-tízszeres nagyságrendű. Egy példát említve, azelőtt hatszáz forintért juthattak hozzá az egy hónapra szükséges gyógyszeradaghoz, most pedig hatezer forintot kell fizetni érte.
A kőbányai pszichiátriai gondozó betegeinek több mint kétharmadánál állapítottak meg különböző szintű depreszsziós állapotot. Többségüknél létfontosságú, hogy mielőbb dolgozzanak, családi teendőiket el tudják végezni, de legalább képesek legyenek ellátni magukat.
Az orvosok eddig felkészültségük és ismereteik alapján igyekeztek olyan gyógyszereket találni a számukra, amelyeknek mellékhatásai elenyészők voltak. Nem okoztak fizikai rosszullétet, nem tompították tudatukat. A jelenlegi helyzetet és a terapeuták dilemmáit az alábbi vélemények érzékeltetik.
„Ha vakon eleget teszek az új rendelkezésnek, és felírom azt a fajta gyógyszert, amiről tudom, nem lesz jó az illető számára, mert komoly mellékhatásai vannak, elvesztem a betegem bizalmát. Azt a tanulságot vonja le, hogy nem tudnak rajtam segíteni, ezért nem gyógyíttatom magam. Végül marad a kórház, a leszázalékolás, tehát amit az olcsóbb gyógyszerrel az állam nyert, az másutt többszörös veszteség.”
„Előírják, hogy az első körben miből lehet választani, aztán ha nem válik be, próbálkozhatunk a másodikkal. Ha ez a kísérletezés nem hoz jó eredményt, a beteg állapota romlik, akkor harmadjára megtehetem, hogy a harmadik helyen szereplő, korszerű gyógyszert javasoljam.”
A jól bevált medicináról az ismeretlenre való kényszerű áttérés fizikailag és lelkileg is igen megterhelő a betegnek, az orvosnak pedig felesleges többletmunkát jelent.
– Előfordult, hogy három hétig is kínlódtak, mire visszajöttek, hogy próbálkozzunk mással, mert nem bírják a fejfájást, a hányingert. Mások, akiknél az előírások szellemében szintén új megoldást kellett keresnünk, szédülésre, fülzúgásra, rossz közérzetre panaszkodtak. A mostani, kényszerűségből történő gyógyszerváltás különösen kockázatos azoknál a súlyosabb betegeknél, akik amúgy is szélsőségesen reagálnak minden változásra – vázolja az új helyzetet Vizy Beáta.
Több mint két évtizedes szakmai tapasztalata alapján cáfolja azokat a „magyarázkodásokat”, hogy az OEP által javasolt, támogatott, úgynevezett generikus pszichiátriai gyógyszerek az eredeti készítménnyel egyenértékűek, így minden probléma nélkül felválthatók egymással. – Lehet, hogy a hatóanyag és annak mennyisége egyforma, ám ez csupán a gyógyszer egy részét képezi. Hiszen egy tablettányi anyagban még a hatóanyagon kívül többféle vivőanyag, színezék, burkolóanyag található. A kezelőorvos képtelen az utóbbiaknak az emberi szervezetre való hatásait „látatlanban” felmérni – szögezi le, hozzátéve, hogy most még kitart az a bizalmi tőke, amit az évek folyamán kialakítottak. A betegeik a kialakult helyzetért nem az orvosokat hibáztatják, a legegyszerűbb ember is átlátja, hogy őket szintén lehetetlen helyzetbe hozták.
– A kollégák között van, aki még a kilátásba helyezett „büntetőpontok” ellenére is tartja magát szakmai meggyőződéséhez. Mások rettegnek, mániákusan igyekeznek betartani az új előírásokat, nehogy retorzióként megvonják tőlük a receptírási jogot – villantja fel, hogy ki miképp próbál igazodni az éppen aktuális elvárásokhoz. Az előbbieken túl számára az is nyomasztó, hogy a hihetetlenül megnövekedett adminisztráció miatt már itt is kevesebb idő jut a személyes beszélgetésekre. Megrázta az az eset is, amikor a legjobb kapcsolatai ellenére sem sikerült rövid időn belül kórházba juttatnia egy asszonyt, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Ilyen régebben nem volt, vészhelyzetben mindig találtunk megoldást – jegyzi meg. S nem tudja kiverni a fejéből azt sem, amikor vidékről azzal keresték meg, hogy több város pszichiátriai rendelésén jártak, de csak többhetes előjegyzés után fogadták volna őket.
Észak-Korea
Észak-Korea: Irán mellett állunk, ha megszegik a tűzszünetet
