A botrányairól és antiszemita kijelentéseiről elhíresült ír raptrió, a Kneecap hirdetését betiltották a londoni metróban – írta az Independent. A plakáton a zenekar logója volt látható, amely paramilitárisok által viselt balaclavákra, maszkra utal, és a londoni koncertjük időpontja és helyszíne olvasható rajta.

A The Independent idézte a Transport for London közlekedési vállalat szóvivőjét, aki azt közölte:
Minden hirdetést, amelyet hálózatunkon való megjelenítésre benyújtanak, eseti alapon bírálunk el. Az alábbi posztert elutasítottuk, a hirdetett termék vagy szolgáltatás, a hirdetés tartalma vagy kialakítása, illetve azokból levonható következtetések miatt valószínűsíthetően széles körben vagy súlyosan sértő lehet a közönség számára.
A zenekar a közösségi médiában reagált a plakát betiltására.
Betiltották a londoni metróban a hirdetéseinket. Milyen kicsinyes lehet a politikai rendőrség és beavatkozás... Annak ellenére, hogy már rengetegszer hirdettünk a metróban koncerteket, lemezeket és a filmünket, és soha nem volt probléma. Ha felszólalsz a népirtás ellen, minden eszközt bevetnek, hogy elhallgattassanak
– írta közösségi oldalán a Kneecap, ismét egyértelmű utalást téve Izrael-ellenességükre.
Kneecap: botrányok, antiszemitizmus és terrorizmustámogatás
A Kneecap a glastonburyi koncertjének közönsége palesztin zászlókat lengetett. Májusban a zenekar egyik tagja, Liam Og O hAnnaidh (Mo Chara) terrorizmus támogatásának vádjával került bíróság elé, mert a zenekar 2024 novemberi londoni koncertjén a Kentish Town fórumon Hezbollahot támogató zászlót lengetett.
A Kneecap nyíltan dicsőítette a Hamászt és a Hezbollahot, támogatta a Free Palestine mozgalmat, és több fesztiválon is antiszemita jelmondatokkal lépett fel – többek között a Coachellán is. Erőszakos és antiszemita retorikájuk miatt többször is követelték a zenekar betiltását.
Az ír együttes közösségi oldalain rendszeresen oszt meg Izrael-ellenes, a Hamászt vagy a palesztin fegyveres ellenállást éltető tartalmakat, a zsidó államot apartheid rezsimnek nevezve. Fellépéseiken a közönséget is uszító jelszavakra buzdították, így több fesztivál – a glasgow-i TRNSMT, a svéd Way Out West – már törölte a zenekar fellépéseit. A brit Glastonbury fesztiválon pedig a rendőrség is megjelent a Hezbollah-zászlóhoz kapcsolódó botrány miatt.
A Sziget nem lép
A Sziget, Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja mindezek ellenére helyet adna a zenekarnak. A Sziget sajtófőnöke, Vető Viktória lapunk megkeresésére korábban azt közölte:
természetesen ők is figyelemmel kísérik a Kneecappel kapcsolatos történéseket, az ellenük felhozott vádakat, de addig, amíg a zenekar csak a saját állásfoglalását közvetíti a fesztiválon, addig mindenkinek a saját belátása azt elutasítani vagy elfogadni.
Hozzátette: a véleménynyilvánítás joga és a szólásszabadság jegyében a zenekar felléphet a Szigeten.
Borítókép: A Kneecap zenekar plakátját betiltották Londonban