Mamutlelet a Tiszában

Egy halász találta meg a nagy testű, évtízezrekkel ezelőtt kihalt állat lábszárát a Tiszában. Ha bebizonyosodik, hogy valóban szőr van a leleten, és nem víz alatti moszat vagy alga borítja, akkor ez lesz az első mamutcsont hazánkban, amin a növényevő bundájának maradványai is megmaradtak.

Urbán Péter
2007. 11. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kikötés közben találta meg egy helyi lakos a nagyjából egy méter hosszú, a kiemeléskor 22 kilogramm súlyú csontot – tájékoztatta lapunkat Kovács Géza, a Tiszadadai Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója. Reményei szerint a folyóból előkerült leletet több is követi, ha sikerül megtalálni pontos származási helyét. A maradvány különlegessége, hogy megmaradt rajta az állat szőre, amiből mintát küldenek a szakembereknek, hogy megállapítsák a korát, s DNS-mintát vegyenek. Ahogy a nedvesség távozik belőle, a lelet folyamatosan veszít súlyából, jelenleg 18 kilogramm. Akkor lehet konzerválni, ha teljesen kiszáradt – tette hozzá az igazgató.
A természettudományi múzeumban lehetőség lesz arra, hogy tüzetesen megvizsgálják a maradványt, s akkor kiderül, hogy valóban szőr borítja-e a csontot – közölte Berendi Erzsébet archeozoológus. Szerinte egyelőre fenntartásokkal kell kezelni ennek valódiságát, előfordulhat, hogy a vízben tapadt rá valamilyen növény vagy anyag. Ha kiderül, hogy valóban megmaradt a szőr, akkor egyedülálló régészeti kincs került a kutatók kezébe. A lelet elemzése azért is fontos, hogy megállapítsák a származási helyét. A tudós elmondta: valószínűleg a partról sodródhatott a folyóba, ezért nem a víz alatt kell keresni az állat többi részét. Ilyen hosszú időt csak oxigénszegény környezetben, agyagos vagy mocsaras területen vészelhetett át a maradvány. Ezért a felületén található anyagmintát össze kell vetni a környék talajával, így rábukkanhatnak a többi csontra is.
Idén több mamutmaradvány került elő hazánkban, többek között a Balaton és a főváros környékéről. A tiszadadai lelet azért is különleges, mert nincs eltörve, s nagyon jó állapotban bukkant elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.